"...soha nem érdemes holnapig várni, mert a bal- meg jobbsorsunk a saját kezünkben van. Senki nem állít fel a díványról és senki sem álmodik helyettünk. Álmok nélkül pedig csak droidok vagyunk." (K.B.)

2011. május 30., hétfő

Nyár

Nálam elkezdődött...

Ez azzal is jár, hogy a tavaszi hajtás az egész családot az összeomlás szélére sodorta. Mivel szombatra amúgy is Alsóörsre voltunk hivatalosak, hirtelen felindulásból csütörtökön lementünk Balatonra. Amúgy nem vagyok egy lelkes Balatonlátogató, de azt nagyon bírom, ha nincs túl nagy tömeg.

Monnyuk ez még elmegy:

Részemről egy kis csobbanás pont elég, de a gyerkőcöket ki sem lehetett rángatni a vízből.

Nekem a balaton-nyár topmenetrend úgy néz ki, hogy:
5 fele kelés
futás
zuhany
közért
kv
pihi

Normálisan a büdös életben nem veszek napilapot és ilyenkor is inkább a suhogása, a szaga a lényeg, de az nagyon.
7-8 felé már úgy tudok kiülni a gyöpre, hogy futottam. Nyugodtam lapozgatok és képes vagyok úgy olvasni, hogy abszolút nem jut el az agyamig az infó. Szürcsölöm a kávét és várom, hogy lassan ébredezzen a család. No, ez a legjobb az egészben.
Most ez volt.
Más koszfok ugye.

Levittem magammal a szép kék Salomonom, hogy itt úgyis aszfalt van zömében, legalább letesztelem. Első nap jó kis vízhólyagot csinált a talpamra, mert a betéten van egy kis, szinte észrevehetetlen, gyári gyűrődés. Na, ez pont elég is volt...
Maga a sík aszfalt viszont nagyon ízlett, a hét elején még rakoncátlankodó derekam is teljesen jól működött.

Szombaton elmentünk Bodza lányomat megnézni Alsóörsre.
Az ötödikes Waldorfos osztályoknak olimpiát szerveznek minden évben. Ilyenkor az összes ilyen suliból összejönnek a kölkök és 12 városállamba tömörülve 'versenyeznek', úgy, hogy nincs is verseny, csak a részvétel, az együttlét a fontos. Mindenki fut, birkózik, diszkoszt vet, gerelyt hajít, távol ugrik, magas ugrik. Már pár nappal előtte közösen edzenek és szombati napon van AZ olimpia. Felvonulás, olimpiai láng és mindenféle körítés. Ilyenkor ötödikben tanulnak a Görögökről, olvassák a görög drámákat, szóval képben vannak.
Nagyon tanulságos és felemelő volt látni a kölköket. Fantasztikus élmény lehet nekik befutni a tapsoló tömegben, vagy birkózni nagy biztatások közepette. Volt kb 350 versenyző, meg kb. 2000 testvér és szülő, szóval a hangulat nem volt rossz. Csak az idő. Áztunk, fáztunk, de azért mindenki helytállt derekasan.
Vmi filmet is összeütök, mert megérdemlik...

Ezen felbuzdulva vasárnap reggelre egy kicsit hosszabb futást terveztem.
Megint Balatonvilágos felé vettem az irányt az UB útvonalán. A talpbetétet kicseréltem a Wingsével, mert uolyan mindkettő.
3/4 óra múlva az achilleszem kezdtem érezni, de nem tulajdonítottam neki nagy figyelmet, mert nekem soha nem volt bajom ezzel.
Aztán egyre jobban.
Aztán visszafordultam.
Aztán már nagyon.
Aztán délutánra már nagyon fájt.
Mára bedagadt. Ilyen:
Most erre mit monnyak?
Nem azért mert a hétvégén Mátra115 helyett Mátra55-re akartam menni, de nagyon kivan az, amimnek ki kell lennie...

Harmadik egymást követő évben nem megyek Mátra115-re.
Az jó, hogy sors, meg fatalizmus, de ez most nagyon nem megy.

Viszont ma mentem bicajozni, mert dafke nem hagyom magam. Annyira nem hagyom, hogy nagyon!

Hétvégén volt az Annecime.
A két résztvevő volt nálam a hét elején és próbáltam nekik elmesélni, hogy milyen is lesz. Kicsit megint röstelkednem kellett két évvel ezelőtti eredményemért.
Aztán tényleg olyan lett a verseny, mint amilyen volt.

Egy kicsit azt érzem, hogy mondok dolgokat, írok dolgokat. A magyar nyelvet használom és próbálom komolyan használni a jelzőket.
Ezen sokan mosolyognak.
Aztán később nem mosolyognak...

Ha azt mondom fáj, akkor az komolyan fáj.
Ha azt mondom hideg, akkor az ténleg hideg.
Ha azt mondom baromi köves, akkor az az.
Ha azt mondom, hogy meredek, akkor az tényleg olyan.

Próbálok nem részt venni a 'húdehúdehúdehúde nagyonnagyon nehéz volt, de én azért féllábal is' versenyben, de sajnos nehéz elhitetni az emberekkel, hogy van aki próbálja nem agyon tupírkodni a dolgokat.

Szóval ennek jegyében mondom, írom, hogy baromira fáj az achilleszem. És ennek jegyében mondom, hogy nem hagyom magam, és fogok én még hosszt futni.

Csak győzzem kivárni...

2011. május 23., hétfő

Sokat ír, keveset fut,

sokat fut, keveset ír...

Monnyuk nem ilyen egyszerű a dolog, de van benne valami.
Ha épp akad egy kis szusszanásnyi időm, akkor futok, de a billentyűkre már nincs energiám. Pedig lenne mit ide karcolni...

Volt közben egy T100, hogy mást nem mondjak. Persze túloldalról.
Ha gyorsan fel kellene idézni pár dolgot, akkor a találkozások és a visegrádi pontunkon elcsigázott embereket ugranának be.
Nagy tanulság, hogy nem feltétlen a legkönnyebbnek tűnő etap a legkönnyebb. Most ez nagyon bejött.

Futásilag meg szép lassan haladok. 1,5-2 órák is mennek, ha nem is teljesen fájdalmak nélkül. A teljesen vállalhatatlan M115 helyett talán az 55-ös távot megpróbálom, de csak akkor, ha úgy látom, hogy nem ad akkora pofont, amitől megint kivonom magam a forgalomból.


Nem vagyok én hűtlen, inkább csak fáradt és leterhelt.
Most is késő van, aludni kéne inkább...
Megyek...

2011. május 8., vasárnap

Koszfok

Húúúúú, ez nagyon fontos!

Ez teljesen saját kidolgozású dolog, csiszolgatom 40 éve.

A lényege az, hogy mindennek, mindenkinek van egy koszfoka. Azért koszfok, mert a kosz-takarítás példáján lehet bemutatni a legjobban ezt az elméletet.

Szóval.

Az egyik véglet azt mondja, hogy neki a takarítás nem lényeges. Inkább él koszban, de nem pazarol időt, energiát ennek eltüntetésére.
A másik véglet állandóan takarít (vagy takaríttat), hatalmas energiát fektet a takarításba és a kosztalanításba. Mivel szinte higiénikus környezetben szeret élni ezért rengeteg energiáját és pénzét felemészti ennek elérése.
A többség a kettő közt él. Berendezkedik egyfajta számára arányos középútra. Egy olyan szintre, melynek fenntartására marad energiája, de az ezzel járó 'koszt' még tolerálni tudja. (Mi a gyerekek előtt jóval kisebb koszt toleráltunk, ma jóval többet. Ennek ellenére nem tudunk/akarunk állandóan takarítani/takaríttatni, mert nem éri meg a befektetett energiát. Kialakult egy új egyensúlyi állapot. megszoktuk. Nem biztos, hogy szeretjük, de e lehetőségeinkhez képest tartunk egy számunkra elfogadható szintet.)

Nos, a példában említett 'kosz-takarítás' helyébe gyakorlatilag az élet összes tevékenysége és társas viszonya behelyettesíthető.

Pl. Ki mennyi időt/energiát szán a barátaira/kedvesére/gyerekére... és mit vár viszont és mit kap viszont. Mennyit szánunk magunkra? Mennyit szánunk monnyuk a futásra, hogy ne kanyarodjak messze?

Ezt a koszelméletet már rég le kellett volna írjam, mert ez számomra nagyon fontos alaptézis.


Ma, kora reggel lógott az eső lába.
Felhős volt az és nagy a pára.
Szélcsend.
Kissé hűvös.
Kimentem a tegnapi sütés helyszínére, mert még az eső előtt szerettem volna alágyújtani a tárcsának, hogy el tudjam mosogatni.
Gyorsan elkezdett ropogni a tűz.
Csend volt, csak a száraz fa pattogott.
Teljesen tábori hangulat uralkodott el rajtam.
Otthon, a kertben, 20 m-re a háztól olyan volt, mintha vhol az erdőben lettem volna és egy táborozás után keltem volna ki a hálózsákomból.
Ha az ember kimegy táborozni, akkor egy más koszfok dimenzióba lép. Egy olyanba, amit nem feltétlen tolerálna otthon a négy fal között. Más így főzni, más így enni, leülni, aludni, mozogni...

Mire visszaértem a házba meg is fogalmazódott bennem, hogy a felújítandó pince fölé felhúzok egy kis nyári szállást, ahova majd ki tudunk költözni amikor akarunk. Egy, két, vagy több éjszakára. Vagy hetekre akár. Nem kell nagy etvasz, csak valami zug, ahol nem esik az eső, nem jönnek a szúnyogok. A kölkök imádni fogják az biztos.
Kinti zuhany, kinti konyha, tábortűz...
Ha meg egyedül leszek itthon nyáron, akkor ki is költözöm.

Egyik nagy kedvenc filmem a Minden reggel. Ott is egy ilyen helyen gyakorol  Marais.
Semmi sallang, semmi művi dolog, csak egy lekerített kertdarab, ahol kint is vagyok, bent is vagyok.

2011. május 6., péntek

Salomon, muszaka, Zazzi

Hogy kerülnek az asztalra?
Hja kérem, szülinap...

A márciusra várt cipők pont szülinapra érkeztek meg, így a Salomon jóvoltából igazán el lettem kényeztetve. Két Wings (normál és Gore) mellé rendeltem egy Crossmax Guidance-t is.
Nem bíztam a véletlenre, rögtön 48-ast.
Persze.
Ha már nem fogok futni, legalább lesz hely a muskátliknak...

Így néz ki csilivilin:



Súlya 421 g a Wings 458 g-jával szemben. Az én szintemen szerintem nagyon számít ez a 37 g. Úgy érzem ez egy M115-ön akár 2-3 percet is hozhat. Nem mindegy!
Az Asics-re mondják, hogy nehéz, pedig az csak 1!!! g-al nehezebb a Wingsnél...

Ezen borzasztó számok ellenére baromi könnyűnek érzem. Ami furcsa, hogy a sarkam és a lábam oldalát nagyon passzentosan fogja. Mintha egy habszivacs merevítőben lenne a patám. A lábfejemnek pedig egész széles, nagy tere van.
A fűzés a szokásos Salomonos gyorsfűző. Ami viszont nem tetszik, hogy a nyelven lévő zseb elég kicsi, így a csatot elég szöszölős visszaidomítani a helyére. Hiába a gyors fűzés, ha az elrejtéssel izmozni kell.
A talpa is elég agresszívnak néz ki... reménykedem...
Ezt a cipőt elvileg olyan futásokhoz fejlesztették ahol több aszfaltos betét is van az egyes terepes szakaszok között. Hmmmm, kíváncsi vagyok, hogy mit tud, de annyira szép, hogy fáj a szívem összekoszolni :))).

Az Asics 600 km-t ment eddig és kutya baja. Bár csak én lennék ilyen strapabíró...

Szóval ilyen topánnal a lábamon - mert persze, hogy a hülyegyerek a házban sem veszi le - érkeztünk a pár hete családtagnak számító, XXXXL-es Pataki-tálunk beavatásához. Kaptunk egy receptes füzetet is mellé, melynek olvasgatása közben a muszaka szóra igen erőteljes tettvágyat éreztünk. Monnyuk muszaka padlizsán nélkül nem muszaka, de mégis...


Épp befér ez a bazi nagy tál a kemencénkbe, így a mostani hidegek okán amúgy is parázzsal teli tűztérbe, egy autentikus háromlábra téve készült el.
Baromi finom lett és még a hús sem zavart benne.

Mivel hihhhhetetlen önuralommal nem ettem magam degeszre, így maradt hely egy kis Zazzi-s sütinek is.
Zazzi, az A Zazzi.
Aki nem ismeri, az nagyon sokat veszt, mert ez az LMC. Lehet Más a Cukrászda...
Mozart nevű tortájuk olyan, hogy olyan, hogy nagyon.
Egy marcipános tortára van ráhúzva egy pisztáciás torta.
Ragozzam?
Inkább mutatom:

Persze azért az élet nem habostorta!, mint azt tudjuk...

A szombati megrázkódtatás után hétfőn már vígan kocorásztam. Nagyon jó volt. Olyan érzésem volt, mintha helyére kerültek volna a dolgok bennem. Szó szerint és képletesen is...
Kedden, szerdán csak hajnali spin-re volt időm, meg szerdán egy kis átmasszíroztatásra.
Csütörtökön kimentem a Nagy-Szénás felé és egy metszőollóval kétszer kétsávos sztrádává varázsoltam a pályát.
Nehogy má' szegény T100-asok ne tudjanak ideális íven kanyarodni :)))...
Ma megint bicaj-fut-bicaj menü volt. Szerencsére az egyik depópontom készleteit is igénybe tudtam venni, mert eléggé megszomjaztam. A hideg kóla életet mentett. Asszem ezeket a pontokat a Budai-hg-ben sűríteni fogom.

Így utólag is azt kell mondjam, hogy pozitív egyenleggel zártam a mátrai kiruccanást. Jó volt és nem lett baj belőle.
Legalább nem lesz nehéz jövőre javítani az időmön...

2011. május 2., hétfő

MB

Van paradicsom, paradicsom ízzel.
Van paradicsom kissé éretlen, 'zöldes' ízzel.
Van paradicsom túlérett ízzel.
Van rohadt paradicsom, rohadt ízzel.

Ez mind paradicsom.

Az persze nagyon kényelmes lenne, ha csak az elsőt választanánk. Úgy könnyű.

De a paradicsomhoz minden íze hozzá tartozik. A mindegyikből lesz egy, ami esetleg kedves, vagy ellenszenves nekünk.

Nyertem...
Vesztettem...
Elbuktam...
Felálltam...
Beértem...

Amit előtte írtam, komolyan írtam, és komolyan gondoltam...

Nem tudok írni jól a MB-ről, mert ahogy írnék az nagyon hosszú lenne. Megvan a forgatókönyv, de nincs időm rá, máshogy meg nem érdekes.

Röviden azért összefoglalom, hogy egykoron majd nevetve visszaolvashassam ezt a bénázást.

Meleg volt. Nagyon meleg.
Olyan lassan kezdtem, hogy éppen csak nem visszafelé futottam.
A pulzusom ennek ellenére az egekben volt, ez ugyan nem volt jó jel, de le mégsem ülhettem.
Nagyon szép volt az erdő és az iram okán igazán volt időm nézelődni.
Nem fájt semmim és ez nagyon feldobott.
Kékestetőre gyakorlatilag pár combhajlító nyilalástól eltekintve egészben értem fel.
Egyértelmű volt, hogy továbbmegyek, dönteni nem is kellett.
Galyáig szépen teltek a beszélgetős kilik.
Érdekes volt gyalogolni a rég futott lankákon.
Galya után már éreztem, hogy nem sokáig tartható fenn ez az állapot. Aki 1-1 órát fut, az hirtelen nem tud 6-7-8-9... órát futni. Olyan nincs...
Ágasvárig szólt a jegy és nem volt retúr...
Innen csak arra koncentráltam, hogy ne romboljam magam, hamár...
Becsülettel nógattam magam, hogy nehogy má' ne legyen emlékezetes élmény...
Valaki híres ember azt mondta egykoron, hogy ameddig ellátsz, addig el is tudsz futni. Próbáltam csak a lábam elé nézni, az mégis közel van...
Mátrakeresztesen nem voltam túl jól, de nem fájt semmim.
Az irányítótoronyból leszóltak, hogy nincs több gőz, a kazán bedöglött, a szén elfogyott, a vizet elzárták. Rendben, akkor próbáljuk meg...
A Múzslára menet még felismertem egy 21 évvel ezelőtt látott kollégiumi haveromat, tehát az agyam még működhetett.
Állítólag van olyan , hogy mozgáskoordináció, de mióta lejöttem a Múzsláról, már nem hiszek benne.
Ha lenne, akkor én nem ülnék most a gép előtt.
Gyakorlatilag csak a hajam nem fájt.
És persze zuhogott az eső.
A Diós-patak a Grand-kanyon mélyén folyik. Én tudom.
Cél, édes otthon.

Mivel megkaptam a MB teljesítésért, ezért bedobtam a T100-at a közösbe.

Ami a legnagyobb öröm, hogy már ma is futottam. Nagy kedvvel, izomláz nélkül. Egész egyben éreztem magam.
Olyan volt ez a MB, mint egy nagy méregtelenítő kúra.
Testben és lélekben egyaránt.

Ilyet még!!!