bejegyzés és karika.
Tegnapra még terveztem egy kört, de elkövettem azt a hibát, hogy délutánra hagytam. Délben az új masszőr viszont annyira kikészített, hogy ülni is alig bírtam.
Amikor azt mondta, hogy fájni fog, 10-es lesz a 10-es skálán, akkor már gyanakodtam, hogy ebből nem lesz nagy nyargalászás.
Farizmok környékén rakott rendet. Banyek, nem hittem volna, hogy ennyire fájni tud. Pedig de. Van vmi körteizom vagy mi. Na, abból sztem pépet csinált, de az igazat megvallva tényleg sokkal jobb lett utána. A térdemelés most olyan mintha, mintha, mintha... szóval olyan mint amilyennek normálisan érzi az emberek többsége. Meg most már én is!
Mutatott pár nyújtógyakorlatot is, meg bemegyek hozzá az egyetemre és ott frankó trx-es erősítéseket is tanít. Nagy szerencsém van, hogy rátaláltam. 3 hétre kellett vele időpontot egyeztetni... Ha a veszprémi kézilabdásoknak is jó, akkor asszem nekem sem fog ártani. Ja, és nő!
Szóval ez volt tegnap.
Szombaton Farkasgyepűről csináltam egy húszas karikát, részben dózer és aszfaltos erdészeti utak feltárása céljából. Próbálok a genyább időjárásra gondolva is bespájzolni pár futható útvonallal. Megint sikerült olyan helyekre elvetődnöm, ahol tényleg alig jár ember. Nyom és jelzés alig, viszont baromi szép.
Vasárnap meg Veszprémből mentem, az szintén egy húszas lett. Pár hét és bizony át kell telepíteni a megszokott útvonalaimat. Ennek jegyében indultam az állatkerttől egy felderítő útra. A Tekeres-völgyet már megjártam párszor. Az ősszel kicsit rendbe tették. Bár ne tették volna... Nem értem minek kell pár száz méterenként ormótlan esőbeállókat telepíteni. Teljesen aránytévesztett, esztelen pénzpocsékolás. Gyönyörű sziklafalak elé épített emberi butaság. Ezek helyett egy kicsit az aljnövényzetet kellett volna rendbe tenni... Van olyan rész, ahol konkrétan nem lehet elmenni a kökények, vadrózsák és egyéb szúrós susnyák között. Áhhh... kár érte...
Az amúgy a város magjától alig 5 km-re lévő völgy sokkal több figyelmet érdemelne, de hát ugye Abszurdisztánban vagyunk vagy mi. Asszem ide is ki kell majd jönnünk kicsit ösvényt takarítani.
Ma meg egy évzáró kilátólátogatást tettem. Szép napos időben indultam, de a végére vmi ködös szörny szállt a tájra és olyan hideg lett, hogy nagyon.
Holnaptól tiszta lap.
Új év, új ösvények, régi tervek, új kalandok...
2013. december 31., kedd
2013. december 28., szombat
2013-nak
még nincs ugyan vége, de filmszakmailag én már befejeztem:
Köreim 2013-ban from PALL Attila on Vimeo.
Köreim 2013-ban from PALL Attila on Vimeo.
2013. december 23., hétfő
Majnemvége
No, egyelőre nem nekem.
Csak az évnek.
A keddi előzúzmarázás után szerda, csütörtök sajnos kimaradt, bármennyire is csábító volt a télies környezet.
Pénteken még épp sikerült elcsípni a legfehérebb pompát.
Nem terveztem előre, csak úgy vitt a lábam. Minden kanyarnál rábíztam magam. Lefutottam Füredre, majd az összes bucka érintésével haza.
Szombaton aztán addig addig szerveztük a családi kirándulást, míg az utolsó pillanatban indultam Bakonybélbe.
Egyedül...
A fehérségnek lőttek, de szerencsém is volt, mert a Hárskút utáni lezárt út így gépjárművel is járhatónak bizonyult.
Du. egykor indultam. Napsütésben és nagy-nagy jókedvvel.
Az volt a terv, hogy kipróbálom milyen az aszfalton felfutni a Kőris-hegy tetejéig. Részleteiben ismerem ezt az utat, de egyben még nem tettem meg. Persze lent még száraz volt, aztán Kisszépalmapuszta után kezdett 'havasodni'. Ez nem volt igazi hó, csak a mérhetetlen mennyiségű zúzmara hullott le a fákról. Mivel a Bondi-m volt rajtam, igyekeztem kevésbé csúszós részekre navigálni magam.
Hja, míg el nem felejtem!
Pár eléhezős próbálkozás után most tudományosfantasztikusan frissítést terveztem.
Kis szójatejbe raktam tápióka- és datolyaszirupot. Összesen majdnem 1dl lett az ellátmány. Ehhez fél liter vizet is vittem, hogy legyen mivel leöblíteni. Kb. 40-50 percenként megálltam és kortyolgattam a mannát. Nem is volt gondom, legalábbis energetikailag nem.
Szóval a fehér foltokat kerülgetve felértem a Kőris-hegyre. Innen a már ismert P- jelzésen, majd az eddig nem járt boroszlán tanösvényen ereszkedtem le. Huhhh, ez nemvolt semmi. Az eleje egy baromi meredek, köves és full saras ereszkedés volt. Bondi-ban... Ezt a szakaszt jól megjegyeztem, mert itt jó kis mászási lehetőség adódik felfelé. A Bakonyban nincs túl sok ilyen sztem. Az Öreg-Szarvad-árokban battyogtam lefelé és próbáltam jól megjegyezni az utat, mert jelzés szinte egyáltalán nem volt. Mire elértem a Z+ -et már elég hűvös lett az árnyékos, szűk völgyben, pedig csak három óra volt... Itt kicsit elbizonytalanodtam, hogy megszívassam-e magam egy Odvaskő-barlang mászással, de végül is ezért jöttem, vagy mi. A lépcsőkön még magamba töltöttem a táp utolsó kortyát, majd nézelődés nélkül balos vettem a P- -on. Itt némi fakitermelésbe botlottam, de a fagyott talaj miatt megmenekültem a komolyabb dagonyázástól. A műútra kiérve rögtön fordultam is vissza, hogy a Bakonybéli-Szarvad-árokban már egyszer megfutott Z+ segítségével térjek vissza az autóhoz. Ez pont a legjobb fajta emelkedő. Óvatosan, szinte észrevehetetlenül kezdődik, majd szépen fokozatosan lesz egyre meredekebb. A végébe majdnem belegyalogoltam, de végül kifutottam becsülettel. Kellett is, mert lent baromira fáztam, de ezzel a nyeregben már nem volt gond. A lejövettel annál inkább, mert a sűrű, fagyott avar nem volt épp futóbarát. A dózerra kiérve aztán kaptam megint egy adag fakitermelői ajándékot.
Az egyik kanyarban van egy gyönyörű, majdnem szoliter gyertyán, amit ősszel kétszer is lefotóztam. No, most 3m magas fahegy állt az út mellet, így télies képet nem tudtam készíteni... Egyébként is elég szürkeség volt már és a GoPro-val ilyenkor nem a legszerencsésebb a fotózás.
Összességében jó volt és későbbi referenciakörnek el is tettem. Még 800m szintet is sikerült összeszedni vele.
2:48 lett 135AVG-vel.
Tegnap aztán már csak egy levezető egyórás mocorgásra mentem, sajnos megint szürke, barátságtalan ködmasszában.
Megint jó kis hetet zártam, bár két nap kimaradt, de ezen kár idegeskedni, mert nem rajtam múlt. A feladatul kitűzött 9-10 órás hetek egyre gyakrabban sikerülnek, ezt végre sikerként könyvelhetem el. Ráadásul igazán nagy kedvvel megyek, még a kevésbé barátságos napokon is.
Szegény Bondi-mat a bakonyi szeánsz után teljesen renoválnom kell. A talpa úgy néz ki, mintha egy pitbull szájából szabadítottam volna meg, némi ragasztással azért még megpróbálom rendbe szedni.
A Montrail-es cipőbetörés eredményeként a vádlimban és az alsó lábszáraimban olyan izomláz lett, mintha most kezdtem volna a futást. Járni is nehezemre esik. Tegnap még a puha Stinson-ban is csak inkább tipegtem.
Azt megfigyeltem, hogy szinte csak az első talppárnáimat terhelem, tényleg olyan mintha lábujjhegyen futnék.
Ezt az ünnepi hetet nem szeretném kihagyni, de azért a sok csúszkálásban megkínzott derekamnak és a sajgó alsó lábszáramnak megszavazok 1-2 nap pihit.
Csak az évnek.
A keddi előzúzmarázás után szerda, csütörtök sajnos kimaradt, bármennyire is csábító volt a télies környezet.
Pénteken még épp sikerült elcsípni a legfehérebb pompát.
Nem terveztem előre, csak úgy vitt a lábam. Minden kanyarnál rábíztam magam. Lefutottam Füredre, majd az összes bucka érintésével haza.
Szombaton aztán addig addig szerveztük a családi kirándulást, míg az utolsó pillanatban indultam Bakonybélbe.
Egyedül...
A fehérségnek lőttek, de szerencsém is volt, mert a Hárskút utáni lezárt út így gépjárművel is járhatónak bizonyult.
Du. egykor indultam. Napsütésben és nagy-nagy jókedvvel.
Az volt a terv, hogy kipróbálom milyen az aszfalton felfutni a Kőris-hegy tetejéig. Részleteiben ismerem ezt az utat, de egyben még nem tettem meg. Persze lent még száraz volt, aztán Kisszépalmapuszta után kezdett 'havasodni'. Ez nem volt igazi hó, csak a mérhetetlen mennyiségű zúzmara hullott le a fákról. Mivel a Bondi-m volt rajtam, igyekeztem kevésbé csúszós részekre navigálni magam.
Hja, míg el nem felejtem!
Pár eléhezős próbálkozás után most tudományosfantasztikusan frissítést terveztem.
Kis szójatejbe raktam tápióka- és datolyaszirupot. Összesen majdnem 1dl lett az ellátmány. Ehhez fél liter vizet is vittem, hogy legyen mivel leöblíteni. Kb. 40-50 percenként megálltam és kortyolgattam a mannát. Nem is volt gondom, legalábbis energetikailag nem.
Szóval a fehér foltokat kerülgetve felértem a Kőris-hegyre. Innen a már ismert P- jelzésen, majd az eddig nem járt boroszlán tanösvényen ereszkedtem le. Huhhh, ez nemvolt semmi. Az eleje egy baromi meredek, köves és full saras ereszkedés volt. Bondi-ban... Ezt a szakaszt jól megjegyeztem, mert itt jó kis mászási lehetőség adódik felfelé. A Bakonyban nincs túl sok ilyen sztem. Az Öreg-Szarvad-árokban battyogtam lefelé és próbáltam jól megjegyezni az utat, mert jelzés szinte egyáltalán nem volt. Mire elértem a Z+ -et már elég hűvös lett az árnyékos, szűk völgyben, pedig csak három óra volt... Itt kicsit elbizonytalanodtam, hogy megszívassam-e magam egy Odvaskő-barlang mászással, de végül is ezért jöttem, vagy mi. A lépcsőkön még magamba töltöttem a táp utolsó kortyát, majd nézelődés nélkül balos vettem a P- -on. Itt némi fakitermelésbe botlottam, de a fagyott talaj miatt megmenekültem a komolyabb dagonyázástól. A műútra kiérve rögtön fordultam is vissza, hogy a Bakonybéli-Szarvad-árokban már egyszer megfutott Z+ segítségével térjek vissza az autóhoz. Ez pont a legjobb fajta emelkedő. Óvatosan, szinte észrevehetetlenül kezdődik, majd szépen fokozatosan lesz egyre meredekebb. A végébe majdnem belegyalogoltam, de végül kifutottam becsülettel. Kellett is, mert lent baromira fáztam, de ezzel a nyeregben már nem volt gond. A lejövettel annál inkább, mert a sűrű, fagyott avar nem volt épp futóbarát. A dózerra kiérve aztán kaptam megint egy adag fakitermelői ajándékot.
Az egyik kanyarban van egy gyönyörű, majdnem szoliter gyertyán, amit ősszel kétszer is lefotóztam. No, most 3m magas fahegy állt az út mellet, így télies képet nem tudtam készíteni... Egyébként is elég szürkeség volt már és a GoPro-val ilyenkor nem a legszerencsésebb a fotózás.
2:48 lett 135AVG-vel.
Tegnap aztán már csak egy levezető egyórás mocorgásra mentem, sajnos megint szürke, barátságtalan ködmasszában.
Megint jó kis hetet zártam, bár két nap kimaradt, de ezen kár idegeskedni, mert nem rajtam múlt. A feladatul kitűzött 9-10 órás hetek egyre gyakrabban sikerülnek, ezt végre sikerként könyvelhetem el. Ráadásul igazán nagy kedvvel megyek, még a kevésbé barátságos napokon is.
Szegény Bondi-mat a bakonyi szeánsz után teljesen renoválnom kell. A talpa úgy néz ki, mintha egy pitbull szájából szabadítottam volna meg, némi ragasztással azért még megpróbálom rendbe szedni.
A Montrail-es cipőbetörés eredményeként a vádlimban és az alsó lábszáraimban olyan izomláz lett, mintha most kezdtem volna a futást. Járni is nehezemre esik. Tegnap még a puha Stinson-ban is csak inkább tipegtem.
Azt megfigyeltem, hogy szinte csak az első talppárnáimat terhelem, tényleg olyan mintha lábujjhegyen futnék.
Ezt az ünnepi hetet nem szeretném kihagyni, de azért a sok csúszkálásban megkínzott derekamnak és a sajgó alsó lábszáramnak megszavazok 1-2 nap pihit.
2013. december 17., kedd
Végre tél
Nem mondanám, hogy minden változatát szeretem, de alapjába véve a szélcsendes fajtából szinte bármelyik jöhet.
Most épp a ködös, alig hideg van terítéken.
Egyébként a múlt hét elég lájtosra sikeredett.
Hétfő és kedd a Bakonyi Miki kipihenésére ment el, majd szerdán és csütörtökön volt ugyan két jó kis futásom, de aztán a hét végi úszóverseny elvitte a szép futóreményeket.
A csütörtöki futás amúgy nagyon szép kör lett.
Van Almádiban egy kert, amit fenntartok. Emővel ketten lementünk, majd egy kis kurflival én hazafutottam. Bár fáradt voltam és sokat nézelődtem is, épp csak egy picit lett hosszabb mint két óra.
A hétvégi úszóverseny meg zseniális volt. Mint mindig. Mondjuk napi 8-10 órát egy lelátón ülni nem egyszerű, de amit produkálnak a kölkök az nem semmi. A végén szoktak lenni a csapatváltók, amin aztán mindenki kiordíthatja magát. Volt izgalom is, meg hepiend is...
Tegnap aztán már annyira ki voltam éhezve a futásra, hogy egy nagyon szép kis karikát sikerült abszolválni. Köd volt ugyan, de szélcsend. Olyan harapni valóan tiszta volt a levegő. Huhhh, ezt nagyon szeretem.
Ma a sok fehér fa láttán aztán felkaptam a gépemet is és fotóztam, filmeztem út közben. Bár nem szokásom, de most vittem MP3-at és sikerült olyan hangerővel hallgatni, hogy a lépteimet és a zenét is hallottam. Ilyenkor általában nagyon szeretem a csendes, szinte néma erdőt, de valahogy a hétvégi zsivajnak kellett egy kis levezetés.
Nagyon pöpec volt.
A fotózást úgy látszik, hogy megérezte a Bondi-m, mert azóta roham léptekben hullik szét. A talpán akkora lyukat vágott egy kő, hogy egy 10-es érme lazán eltűnik benne...
Egy kicsit készülve a havasabb napokra ma felvettem az évek óta nem használt Montrail Masochist-om, hátha össze tudunk végre szokni. Pár éve nagyon nem sikerült, pár hetes kihagyás lett a móka vége, remélem most, egy óvatosabb hozzászoktatással talán nem lesz ilyen drámai az eredmény.
Nem kéne, de megint, vagy századszor leírom:
...csendes hétköznapok...
Most épp a ködös, alig hideg van terítéken.
Egyébként a múlt hét elég lájtosra sikeredett.
Hétfő és kedd a Bakonyi Miki kipihenésére ment el, majd szerdán és csütörtökön volt ugyan két jó kis futásom, de aztán a hét végi úszóverseny elvitte a szép futóreményeket.
A csütörtöki futás amúgy nagyon szép kör lett.
Van Almádiban egy kert, amit fenntartok. Emővel ketten lementünk, majd egy kis kurflival én hazafutottam. Bár fáradt voltam és sokat nézelődtem is, épp csak egy picit lett hosszabb mint két óra.
A hétvégi úszóverseny meg zseniális volt. Mint mindig. Mondjuk napi 8-10 órát egy lelátón ülni nem egyszerű, de amit produkálnak a kölkök az nem semmi. A végén szoktak lenni a csapatváltók, amin aztán mindenki kiordíthatja magát. Volt izgalom is, meg hepiend is...
Tegnap aztán már annyira ki voltam éhezve a futásra, hogy egy nagyon szép kis karikát sikerült abszolválni. Köd volt ugyan, de szélcsend. Olyan harapni valóan tiszta volt a levegő. Huhhh, ezt nagyon szeretem.
Ma a sok fehér fa láttán aztán felkaptam a gépemet is és fotóztam, filmeztem út közben. Bár nem szokásom, de most vittem MP3-at és sikerült olyan hangerővel hallgatni, hogy a lépteimet és a zenét is hallottam. Ilyenkor általában nagyon szeretem a csendes, szinte néma erdőt, de valahogy a hétvégi zsivajnak kellett egy kis levezetés.
Nagyon pöpec volt.
A fotózást úgy látszik, hogy megérezte a Bondi-m, mert azóta roham léptekben hullik szét. A talpán akkora lyukat vágott egy kő, hogy egy 10-es érme lazán eltűnik benne...
Egy kicsit készülve a havasabb napokra ma felvettem az évek óta nem használt Montrail Masochist-om, hátha össze tudunk végre szokni. Pár éve nagyon nem sikerült, pár hetes kihagyás lett a móka vége, remélem most, egy óvatosabb hozzászoktatással talán nem lesz ilyen drámai az eredmény.
Nem kéne, de megint, vagy századszor leírom:
...csendes hétköznapok...
2013. december 10., kedd
A puding, mega próbája...
Kicsit izgatott, hogy mennyi ideig megyek frissítés nélkül ilyen ideális futóidőben. Mivel a Bakonyi Mikin már jártam kétszer, ezért teljesen ideális terepnek ígérkezett egy kis önszívatásra.
A tájékozódással nem kell időt töltsek, a pontok helyét és kínálatát ismerem. Mivel TT, így ha elhullanék legalább lesz aki eltemet, tehát nincs mitől félni, menni kell.
Ez volt az elgondolás.
A szép tervet tett követte.
Most vasárnap.
Az eddigiekhez képest elég kevesen voltak, talán a vasárnap kavarhatott be sokaknak.
Szóval fogtam egy kulacs házi meggyszörpöt, egy zacsi gumicukrot és nekivágtam.
Sajnos a hét eleji fagynak már nyoma sem volt, így cuppogós, vendégmarasztaló sár volt végig. Néhol több, néhol mégtöbb...
Az elején, Csesznekről kifelé a Kő-árokban már belekóstoltam a terepviszonyokba. Nagyon jó kedvvel és egyenletes kocorászással kezdtem. Gézaházánál nem hagytam magam elcsábítani és nem ettem, sem csokimikulást, sem szaloncukrot.
Merén keményvagyok!
Innen már helyenként furfangos gyalogoskerülgetésekre kényszerültem, de alapjába véve nem mondhatnám, hogy feltartottak volna. No, az Ördög-árok viszont horror volt. Totyogtak alul, fölül, csúsztak seggen és hason... Sebaj, jól kipihentem magam.
Az egyik kerülésnél aztán majdnem térdig merültem a jeges vízbe.
Mértem, pont négy percig éreztem a hideget, onnantól teljesen komfortosra melegítettem a Stinsonban még bennmaradt kevéske kis vizet.
A második Gézaháza érintésnél aztán teljesen elfelejtkeztem magamról és bekaptam egy szem szaloncukrot.
Bakker, mi lesz a kísérlettel?!
Innen a Cuha-völgyéig tartó szakaszt még soha nem élveztem. Most sem. Sőt!
A Harmadik-árokban olyan kellemes avar alatti sár fogadott, hogy öröm volt nézni. 45 fokban oldalra fordultam és úgy 'futottam' lefelé. Tehát srégen mozogtam, de lefelé haladtam. Hogy én ezt mennyire úúútálom!
A Cuha mentén Zircig csak egyszerűen nem volt jó. A folyamatos csúszkálás, csavarás és forgolódás baromira fárasztott már ekkorra. Próbáltam még a tízes átlagot tartani, de az Ördög-árok béli ácsorgás és szüttyögés miatt láttam, hogy ez nem fog menni. Meg különben is, nem a gyorsaság, csak egy sima meghalás miatt jöttem, vagy mi.
Zircen aztán jól nem ettem meg a frissítésként kapott negyed pizzát.
Nekiindultam a kéken Borzavárnak. A Bakonyi barangoláson még megcsodált őszi bükkösnek már csak a nyomai voltak. Korrekt tarvágás és frissen dózerolt, sima földút fogadott.
Mondom sima.
Mondom főd.
Oldalra lejtő, részben még fagyott, de kellemesen lágy, krémes tetejű, humuszos erdei főd...
No, itt 2:50-nél kezdtem érezni, hogy lassan bajok lesznek.
Bekaptam pár gumicukrot és ittam rá egy keveset.
A kisebb emelkedőket már gyalogolnom kellett és a derekamon már kezdtem érezni, hogy nem tetszik neki ez a csavarmenet.
Lehuppantam a borzavári pontra, majd az elviekben lejtő Csárdás-völgyben próbáltam haladni ismét a Cuha irányába. Becsülettel végigfutottam, de azért nem adnék a koordinációra ötöst...
A völgyben aztán már nagyon vártam a Porva-Csesznek feliratú vasútállomást, de nagyon nem akart közeledni. Kicsit kótyagos volt a fejem és a lábaim kezdtek beállni. Gondolom muníció nélkül nem volt sok kedvük dolgozni... Nagyon jól jött, hogy a patakátkelésekkor nem kellett futnom, ezt töredelmesen be kell vallanom.
A ponton két pohár meleg teát löttyintettem magamba és próbáltam még emberi módom tartani a futórenomém.
A S- elágazását felfelé sétáltam de a Shszögön becsületesen, bár már kissé hörögve futottam, ez talán tényleg a KO határát súrolta. A Zörög-tetőre a Varga-úton sétáltam, mert ugye ki az az őrült aki itt fut, és éreztem, hogy kb. ennyi volt nekem mára az ATP teszt...
De mire szép csendben elszenderedhettem volna a puha levélszőnyegen, elkezdett lejteni...
Brutál volt.
Annyira rossz volt lefelé, hogy azt elmondani nem tudom. Nulla energiával a combjaim semmit nem tartottak, fájt nagyon, pedig azért nem olyan vészes az a kis lejtő.
A faluban már alig hajlott a lábam, szerencse, hogy nem kellett még 1-2 kilit menjek, mert nem tudom mi lett volna velem.
42 kili/950m - 4:38ó
1db szaloncukor,
8 szem gumicukor,
4dl folyadék
2:50-ig bírtam. Addig 152 AVG-vel és 165max pulzussal, tehát nem hajtósan, de azért nem átlagos edzés tempóban. A bakonyi félmarcsi, és a Pilistrél még pont belefért, ezt jól éreztem akkor is, de most már látom, hogy kb. egy harmincas a vége, HA!!! nem gáz a terep, nincs meleg, vagy valamilyen nehezítő tényező.
Viszont teljes lemerülés után olyan 20 perccel már kezdtem érezni, hogy jön vissza valami erő. A baj csak az volt, hogy nem pótoltam folyamatosan utána. Ezt mondjuk már párszor megtapasztaltam. Ha ilyenkor jön egy kis kenyér-kóla, vagy parmezán-kóla mix, akkor ki lehet ebből az energetikai szakadékból jönni, de ahhoz kell a folyamatos visszapótlás. Ez az, ami a Trans D'Havet-en még sikerült, az UTMB-n viszont nem. Ha azt nézem, hogy ott az uccsó 6-6,5 órában nem ettem/ittam szinte semmit, akkor egy szavam sem lehet...
Utána viszont...
Volt már pár eléhezős edzésem is, így tapasztalatból mondhatom, hogy olyan izomláz jön az ilyen alkalmak után, amihez kevés fogható akad. Ilyenkor annyira kizsigerelem magam, hogy az izmaim 1-2 napig használhatatlanok.
1-2 nap?
Hú bakker, akkor holnap futás...
A tájékozódással nem kell időt töltsek, a pontok helyét és kínálatát ismerem. Mivel TT, így ha elhullanék legalább lesz aki eltemet, tehát nincs mitől félni, menni kell.
Ez volt az elgondolás.
A szép tervet tett követte.
Most vasárnap.
Az eddigiekhez képest elég kevesen voltak, talán a vasárnap kavarhatott be sokaknak.
Szóval fogtam egy kulacs házi meggyszörpöt, egy zacsi gumicukrot és nekivágtam.
Sajnos a hét eleji fagynak már nyoma sem volt, így cuppogós, vendégmarasztaló sár volt végig. Néhol több, néhol mégtöbb...
Az elején, Csesznekről kifelé a Kő-árokban már belekóstoltam a terepviszonyokba. Nagyon jó kedvvel és egyenletes kocorászással kezdtem. Gézaházánál nem hagytam magam elcsábítani és nem ettem, sem csokimikulást, sem szaloncukrot.
Merén keményvagyok!
Innen már helyenként furfangos gyalogoskerülgetésekre kényszerültem, de alapjába véve nem mondhatnám, hogy feltartottak volna. No, az Ördög-árok viszont horror volt. Totyogtak alul, fölül, csúsztak seggen és hason... Sebaj, jól kipihentem magam.
Az egyik kerülésnél aztán majdnem térdig merültem a jeges vízbe.
Mértem, pont négy percig éreztem a hideget, onnantól teljesen komfortosra melegítettem a Stinsonban még bennmaradt kevéske kis vizet.
A második Gézaháza érintésnél aztán teljesen elfelejtkeztem magamról és bekaptam egy szem szaloncukrot.
Bakker, mi lesz a kísérlettel?!
Innen a Cuha-völgyéig tartó szakaszt még soha nem élveztem. Most sem. Sőt!
A Harmadik-árokban olyan kellemes avar alatti sár fogadott, hogy öröm volt nézni. 45 fokban oldalra fordultam és úgy 'futottam' lefelé. Tehát srégen mozogtam, de lefelé haladtam. Hogy én ezt mennyire úúútálom!
A Cuha mentén Zircig csak egyszerűen nem volt jó. A folyamatos csúszkálás, csavarás és forgolódás baromira fárasztott már ekkorra. Próbáltam még a tízes átlagot tartani, de az Ördög-árok béli ácsorgás és szüttyögés miatt láttam, hogy ez nem fog menni. Meg különben is, nem a gyorsaság, csak egy sima meghalás miatt jöttem, vagy mi.
Zircen aztán jól nem ettem meg a frissítésként kapott negyed pizzát.
Nekiindultam a kéken Borzavárnak. A Bakonyi barangoláson még megcsodált őszi bükkösnek már csak a nyomai voltak. Korrekt tarvágás és frissen dózerolt, sima földút fogadott.
Mondom sima.
Mondom főd.
Oldalra lejtő, részben még fagyott, de kellemesen lágy, krémes tetejű, humuszos erdei főd...
No, itt 2:50-nél kezdtem érezni, hogy lassan bajok lesznek.
Bekaptam pár gumicukrot és ittam rá egy keveset.
A kisebb emelkedőket már gyalogolnom kellett és a derekamon már kezdtem érezni, hogy nem tetszik neki ez a csavarmenet.
Lehuppantam a borzavári pontra, majd az elviekben lejtő Csárdás-völgyben próbáltam haladni ismét a Cuha irányába. Becsülettel végigfutottam, de azért nem adnék a koordinációra ötöst...
A völgyben aztán már nagyon vártam a Porva-Csesznek feliratú vasútállomást, de nagyon nem akart közeledni. Kicsit kótyagos volt a fejem és a lábaim kezdtek beállni. Gondolom muníció nélkül nem volt sok kedvük dolgozni... Nagyon jól jött, hogy a patakátkelésekkor nem kellett futnom, ezt töredelmesen be kell vallanom.
A ponton két pohár meleg teát löttyintettem magamba és próbáltam még emberi módom tartani a futórenomém.
A S- elágazását felfelé sétáltam de a Shszögön becsületesen, bár már kissé hörögve futottam, ez talán tényleg a KO határát súrolta. A Zörög-tetőre a Varga-úton sétáltam, mert ugye ki az az őrült aki itt fut, és éreztem, hogy kb. ennyi volt nekem mára az ATP teszt...
De mire szép csendben elszenderedhettem volna a puha levélszőnyegen, elkezdett lejteni...
Brutál volt.
Annyira rossz volt lefelé, hogy azt elmondani nem tudom. Nulla energiával a combjaim semmit nem tartottak, fájt nagyon, pedig azért nem olyan vészes az a kis lejtő.
A faluban már alig hajlott a lábam, szerencse, hogy nem kellett még 1-2 kilit menjek, mert nem tudom mi lett volna velem.
42 kili/950m - 4:38ó
1db szaloncukor,
8 szem gumicukor,
4dl folyadék
2:50-ig bírtam. Addig 152 AVG-vel és 165max pulzussal, tehát nem hajtósan, de azért nem átlagos edzés tempóban. A bakonyi félmarcsi, és a Pilistrél még pont belefért, ezt jól éreztem akkor is, de most már látom, hogy kb. egy harmincas a vége, HA!!! nem gáz a terep, nincs meleg, vagy valamilyen nehezítő tényező.
Viszont teljes lemerülés után olyan 20 perccel már kezdtem érezni, hogy jön vissza valami erő. A baj csak az volt, hogy nem pótoltam folyamatosan utána. Ezt mondjuk már párszor megtapasztaltam. Ha ilyenkor jön egy kis kenyér-kóla, vagy parmezán-kóla mix, akkor ki lehet ebből az energetikai szakadékból jönni, de ahhoz kell a folyamatos visszapótlás. Ez az, ami a Trans D'Havet-en még sikerült, az UTMB-n viszont nem. Ha azt nézem, hogy ott az uccsó 6-6,5 órában nem ettem/ittam szinte semmit, akkor egy szavam sem lehet...
Utána viszont...
Volt már pár eléhezős edzésem is, így tapasztalatból mondhatom, hogy olyan izomláz jön az ilyen alkalmak után, amihez kevés fogható akad. Ilyenkor annyira kizsigerelem magam, hogy az izmaim 1-2 napig használhatatlanok.
1-2 nap?
Hú bakker, akkor holnap futás...
2013. december 6., péntek
2000
Kéterez kili.
És szemrebbenés nélkül teszi a dolgát.
Ő pedig az én Bondi-m/om.
Kicsit persze már legyalultam a sarkának és az elejének a külső részét, merthogy ott gördül végig víziló termetem.
A sötét színű ütéscsillapító rész is roggyant, de ebből én egyelőre nem sokat érzek. Esetleg ha valami csoda folytán lenne egy hasonló, új topánom, biztos nagy lenne a kontraszt de ez a veszély sajnos nem fenyeget.
Lehet, hogy ladik méretével is összefügg, de a cipő első része úgy égbe mered mint egy bohóctopán.
A bal egy kicsit jobban talán mint a jobb, de szerencsére ebből a szögből nem szoktam nézegetni.
A talprész egyetlen nagyobb hibája a jobb első kopórészen van. egy kicsit kezd leválni, de ezt pikk-pakk megragasztom, ezzel nem lesz gond. A minap egy kisujj körömnyi kavicsot operáltam ki a talp puhábbik részéből, de szinte meg sem látszik. Talán beforrt...
A belsején meg igazán azt lehet észlelni, hogy nagyon egybecsiszolódott már minden alkatrésze. Még az általam utólag beragasztott ducktape is belekopott a környezetébe. Nem tudom, hogy ez számított-e, és ha igen mennyit, de egyelőre a külső cipőanyagon a legkisebb szakadás, vagy amortizáció sem látszik, pedig kapja az ívet rendesen. A sarokerősítés meg amúgy nálam kötelező minden új cipőnél, mert a sarkantyúim megennék az anyagot 3-400 kili alatt.
Ebből kéne megállapítani, hogy mennyire vagyok csámpás, de én biztos részrehajló vagyok, így azt mondom, hogy nem is annyira nagyon.
Kb. ezt látom én, ha az orrom elé nézek. Nem egy mai gyerek, de azért még van benne erő. Talán hasonlítunk egymásra? Én bízom benne(m).
Egy Salomont 2000 kili után már fotózni sem lehetne, nemhogy még hordani. Sajnos a méret miatt nehéz lesz újat találni, de valahogy szerválni kellene egyet, mert a magyar bótos ismerős csak tavaszra ígérte az új szállítmányt, ami valószínűleg nyár eleje...
Télen ugyan nem a legszerencsésebb ez a fajta talpmintázat, de én már csak igazán nagy dagonya esetén válok meg ettől a cipőtől. Meg hóban. Abból meg ki tudja mennyi jut az idei télre.
Sajnos a Stinson-ról már nem tudok ilyen jókat írni, de azt majd máskor, mert nem rontanám el ezt a jubileumi, pezsgőbontogatós hangulatot :) ...
És szemrebbenés nélkül teszi a dolgát.
Ő pedig az én Bondi-m/om.
Kicsit persze már legyalultam a sarkának és az elejének a külső részét, merthogy ott gördül végig víziló termetem.
Lehet, hogy ladik méretével is összefügg, de a cipő első része úgy égbe mered mint egy bohóctopán.
A talprész egyetlen nagyobb hibája a jobb első kopórészen van. egy kicsit kezd leválni, de ezt pikk-pakk megragasztom, ezzel nem lesz gond. A minap egy kisujj körömnyi kavicsot operáltam ki a talp puhábbik részéből, de szinte meg sem látszik. Talán beforrt...
A belsején meg igazán azt lehet észlelni, hogy nagyon egybecsiszolódott már minden alkatrésze. Még az általam utólag beragasztott ducktape is belekopott a környezetébe. Nem tudom, hogy ez számított-e, és ha igen mennyit, de egyelőre a külső cipőanyagon a legkisebb szakadás, vagy amortizáció sem látszik, pedig kapja az ívet rendesen. A sarokerősítés meg amúgy nálam kötelező minden új cipőnél, mert a sarkantyúim megennék az anyagot 3-400 kili alatt.
Ebből kéne megállapítani, hogy mennyire vagyok csámpás, de én biztos részrehajló vagyok, így azt mondom, hogy nem is annyira nagyon.
Kb. ezt látom én, ha az orrom elé nézek. Nem egy mai gyerek, de azért még van benne erő. Talán hasonlítunk egymásra? Én bízom benne(m).
Egy Salomont 2000 kili után már fotózni sem lehetne, nemhogy még hordani. Sajnos a méret miatt nehéz lesz újat találni, de valahogy szerválni kellene egyet, mert a magyar bótos ismerős csak tavaszra ígérte az új szállítmányt, ami valószínűleg nyár eleje...
Télen ugyan nem a legszerencsésebb ez a fajta talpmintázat, de én már csak igazán nagy dagonya esetén válok meg ettől a cipőtől. Meg hóban. Abból meg ki tudja mennyi jut az idei télre.
Sajnos a Stinson-ról már nem tudok ilyen jókat írni, de azt majd máskor, mert nem rontanám el ezt a jubileumi, pezsgőbontogatós hangulatot :) ...
2013. december 4., szerda
Fenyő a fő
Hétfői levezető kocogás után kedden szokásosnak mondható körömet róttam.
Visszafelé.
Mármint előre futottam, csak most a kilátóval kezdtem.
Még épp befértem sötétedés elé, de olyan hideg volt a végére, hogy nagyon.
Ma Pannonhalmán volt dolgom, így visszafelé jövet kínálkozott egy észak-bakonyi kör.
Fenyőfőn még nem jártam, viszont a fenyveseket imádom.
Ez lett:
Totál felújított, agyonjelzett Z- -on indítottam el magam.
Csak párszor kavartam el, khm, khm, mert Szentkereszt után amolyan tökön-babon át vezet az út. Vagyis nincs sem út, sem ösvény, mert mindent avarszőnyeg fed. Viszont nagyon kedvesen hullámzik, zegzugos, kedves bakonyi a táj. Néha fenyő, néha tölgyes, sőt még nyírek is vannak.
Háromnegyed óra után fordultam rá a Bécsi-árokra, ahol a Z+-en vezet az út.
Ez is korrekten felújított jelzés. Nyugis hely, mert egy völgy mélyén vezet, így eltévedni nem nagyon lehet.
Épp fakitermelés van majd az egész völgyben, Még szerencse, hogy fagyott, így az agyonszántott úton legalább nem ért tökig a sár. Ha valakit meg akarok majd szívatni, ide hozom, mert ez még békeidőben is nagyon gáz. Maga a völgy szép, csak ugye ide folyik a fél hegység vize... És amikor nagyon gáz és azt hisszük, hogy rosszabb nem lehet, akkor még fokozódik egy kicsit. Mind a dágvány, mind a meredekség. A végén pedig egyáltalán nincs ösvény, csak tökig avar és a távolban fel-fel tűnő jelzések. Szóval jó hely, de azért nem árt tájékozódni a terepviszonyokat illetően... Ami pozitív, az az, hogy nem tarra vágják az erdőt, csak szálalnak. Így legalább nem marad holdbéli a táj utánuk évekig.
A gerincen a P- már ismerős. Szépen hullámosan ereszkedik. Néhol dózer, néhol ösvény. Jól jelzett és helyenként frenetikusan szép. Pl. a Zabola-erdő egy elegyes vörös fenyves. Nyam, nyam... A Kék-hegy egész északi oldala gyönyörű bükkös. A Hálóvető-árok szelíden lankásodik és az egyre homokosabb talajon fokozatosan jelennek meg az erdei fenyők. Fenyőfő határában aztán persze már elegyetlenül a tűlevelűeké a pálya...
Sokszor megálltam, térképeztem, nézelődtem, kihasználtam a gyönyörű napsütést és a fagypont körüli hőmérsékletet. Igazi élményfutás volt.
20 kilis karika lett belőle. Jó, hogy tudom mi van erre, mert a Köris-hegy-et érintő köreimet majd jól ki tudom egészíteni ezekkel a részekkel is. Ha meg nagyon suicid gondolataim támadnak, egyszerűen lemegyek a Bécsi-árokba. Ha azt túlélem, akkor rögtön megjön majd az életkedvem.
A Z+ egyébként a Levél-kúti-árokban folytatódik, amihez volt szerencsém ősszel. Na az is gigaszívás. Pláne rövid gatyóban, mert a 70%-ban hónaljig ér a csalán, plusz meredek és köves és genya...
Kezdem megismerni a Bakonyt, amit azért annyira nem sokan.
No, jöjjön csak valaki erre, majd testhezálló futást szervezek neki...
Visszafelé.
Mármint előre futottam, csak most a kilátóval kezdtem.
Még épp befértem sötétedés elé, de olyan hideg volt a végére, hogy nagyon.
Ma Pannonhalmán volt dolgom, így visszafelé jövet kínálkozott egy észak-bakonyi kör.
Fenyőfőn még nem jártam, viszont a fenyveseket imádom.
Ez lett:
Csak párszor kavartam el, khm, khm, mert Szentkereszt után amolyan tökön-babon át vezet az út. Vagyis nincs sem út, sem ösvény, mert mindent avarszőnyeg fed. Viszont nagyon kedvesen hullámzik, zegzugos, kedves bakonyi a táj. Néha fenyő, néha tölgyes, sőt még nyírek is vannak.
Háromnegyed óra után fordultam rá a Bécsi-árokra, ahol a Z+-en vezet az út.
Ez is korrekten felújított jelzés. Nyugis hely, mert egy völgy mélyén vezet, így eltévedni nem nagyon lehet.
Épp fakitermelés van majd az egész völgyben, Még szerencse, hogy fagyott, így az agyonszántott úton legalább nem ért tökig a sár. Ha valakit meg akarok majd szívatni, ide hozom, mert ez még békeidőben is nagyon gáz. Maga a völgy szép, csak ugye ide folyik a fél hegység vize... És amikor nagyon gáz és azt hisszük, hogy rosszabb nem lehet, akkor még fokozódik egy kicsit. Mind a dágvány, mind a meredekség. A végén pedig egyáltalán nincs ösvény, csak tökig avar és a távolban fel-fel tűnő jelzések. Szóval jó hely, de azért nem árt tájékozódni a terepviszonyokat illetően... Ami pozitív, az az, hogy nem tarra vágják az erdőt, csak szálalnak. Így legalább nem marad holdbéli a táj utánuk évekig.
A gerincen a P- már ismerős. Szépen hullámosan ereszkedik. Néhol dózer, néhol ösvény. Jól jelzett és helyenként frenetikusan szép. Pl. a Zabola-erdő egy elegyes vörös fenyves. Nyam, nyam... A Kék-hegy egész északi oldala gyönyörű bükkös. A Hálóvető-árok szelíden lankásodik és az egyre homokosabb talajon fokozatosan jelennek meg az erdei fenyők. Fenyőfő határában aztán persze már elegyetlenül a tűlevelűeké a pálya...
Sokszor megálltam, térképeztem, nézelődtem, kihasználtam a gyönyörű napsütést és a fagypont körüli hőmérsékletet. Igazi élményfutás volt.
20 kilis karika lett belőle. Jó, hogy tudom mi van erre, mert a Köris-hegy-et érintő köreimet majd jól ki tudom egészíteni ezekkel a részekkel is. Ha meg nagyon suicid gondolataim támadnak, egyszerűen lemegyek a Bécsi-árokba. Ha azt túlélem, akkor rögtön megjön majd az életkedvem.
A Z+ egyébként a Levél-kúti-árokban folytatódik, amihez volt szerencsém ősszel. Na az is gigaszívás. Pláne rövid gatyóban, mert a 70%-ban hónaljig ér a csalán, plusz meredek és köves és genya...
Kezdem megismerni a Bakonyt, amit azért annyira nem sokan.
No, jöjjön csak valaki erre, majd testhezálló futást szervezek neki...
2013. december 2., hétfő
2013. december 1., vasárnap
Budai tré
Próbálom nagyon erősen mondogatni magamnak, hogy tulajdonképen meglett az, amiért mentem.
2:1x
Ez volt a cél.
Lásd, alább.
2:18:19 lett.
De ennek ellenére és magamhoz hűen mégsem felhőtlen a dolog :)...
Jajjjj nehogymá jólegyennekem...
Egy hete lazán, szellősen bejárósan alig lett rosszabb. Most meg kínlódva, nyomósan és nyomulósan lett ennyi. Nem volt jó. Eccerűen nem esett jól.
Persze azzal nem volt gond, hogy noszogassam magam, hisz a dopping hatott. Az utolsó harmadában csak a kölkök hajtottak tovább, csak az, hogy legyen erőm normálisan belenézni az arcukba. Nem állok meg elöttük, ha legalább nem halasztom meg magam.
Sikerült.
A 0:30, 1:00, 1:30, 2:00 részidőkre emlékeztem. Tudtam, hogy bejáráskor hol is jártam ezekben a kerek időpontokban.
0:30 - Nagykovácsiban épp a S- ráfordulásásnál.
Ma 0:33 volt asszem. És nem volt libegés...
Innen viszont végre teljesen egyedül mentem ami bazira meglátszik a pulzusomon. Rögtön visszaugrott a helyére és innen már nem volt gondom ezzel. Innen is látszik, hogy a versenyhelyzet nem nekem való...
1:00 - Nagy-Szénás kopasz púpja alatt
Ma olyan 1:03-04 könyékén voltam ott. A felfelé ment, de nem voltam friss és féltem, hogy mi lesz a folytatásban. Nem voltam jól, na! (Erre nem lefotóztak...)
1:30 - Phszög
Épp Nagykovitól befogtam egy sporit és pár másodperccel előbb értem a kereszteződéshez, tehát itt már némi előny volt, de csak pár másodperc.
Innen végig futottam fel és nem értettem, hogy majd megszakadok és senki nem kerül közelebb, senki nem tűnik fel. Pedig én nagggyonbírom. Ezek szerint mindenki más is?!
2:00 - Erzsébet erdészlaktól visszafelé jövet
No, itt csalás volt kérem, mert én bejáráskor kifutottam a sorompóig most meg a rét szélén állt a pont. Így a 2:00 a S- elágazásnál ért, ahol Pepe bekiabálta, hogy még 5 kili.
Bakker, hogy lesz ebből 2:1x???
Innen tényleg a lelkem vitt. Volt erőm, főleg lelki, hogy toljam, de nem volt koordinált a mozgásom. Nem tudtam már normális hosszúakat lépni. Ez az a tipikus szétesett nagyonakarom futás(féle).
Innen is még sorra fogtam meg az embereket, bár sok rövid távos is volt köztük. Haladni ezek szerint haladtam, de érzésre nem volt meggyőző.
Lehet, hogy én egy olyan érzést keresek, ami nincs is egy verseny végén?
Fene tudja.
Pulzusgörbeileg asszem szép.
Az erőmet jól beosztottam, nem fogytam el, végig úgy és azt futottam amit elterveztem.
Frissítés nélkül mentem, ez is terv volt és teljesen bejött, ennyi, ilyen intenzitáson megy, bár közben néha kétségeim voltak egy célvonal előtti nagyhalállal kapcsolatban...
A terep most egy kicsit tekknikásabb volt, mert a nap néhol megolvasztotta a sarat. De ez nem igazán volt zavaró.
Szóval leltározhatok én itt asszem és nyugtathatom magam, ettől nem változik meg a véleményem.
Rövid, gyors pálya nem vén potrohos lajhároknak való.
Pont.
2:1x
Ez volt a cél.
Lásd, alább.
2:18:19 lett.
De ennek ellenére és magamhoz hűen mégsem felhőtlen a dolog :)...
Jajjjj nehogymá jólegyennekem...
Egy hete lazán, szellősen bejárósan alig lett rosszabb. Most meg kínlódva, nyomósan és nyomulósan lett ennyi. Nem volt jó. Eccerűen nem esett jól.
Persze azzal nem volt gond, hogy noszogassam magam, hisz a dopping hatott. Az utolsó harmadában csak a kölkök hajtottak tovább, csak az, hogy legyen erőm normálisan belenézni az arcukba. Nem állok meg elöttük, ha legalább nem halasztom meg magam.
Sikerült.
A 0:30, 1:00, 1:30, 2:00 részidőkre emlékeztem. Tudtam, hogy bejáráskor hol is jártam ezekben a kerek időpontokban.
0:30 - Nagykovácsiban épp a S- ráfordulásásnál.
Ma 0:33 volt asszem. És nem volt libegés...
Innen viszont végre teljesen egyedül mentem ami bazira meglátszik a pulzusomon. Rögtön visszaugrott a helyére és innen már nem volt gondom ezzel. Innen is látszik, hogy a versenyhelyzet nem nekem való...
1:00 - Nagy-Szénás kopasz púpja alatt
Ma olyan 1:03-04 könyékén voltam ott. A felfelé ment, de nem voltam friss és féltem, hogy mi lesz a folytatásban. Nem voltam jól, na! (Erre nem lefotóztak...)
1:30 - Phszög
Épp Nagykovitól befogtam egy sporit és pár másodperccel előbb értem a kereszteződéshez, tehát itt már némi előny volt, de csak pár másodperc.
Innen végig futottam fel és nem értettem, hogy majd megszakadok és senki nem kerül közelebb, senki nem tűnik fel. Pedig én nagggyonbírom. Ezek szerint mindenki más is?!
2:00 - Erzsébet erdészlaktól visszafelé jövet
No, itt csalás volt kérem, mert én bejáráskor kifutottam a sorompóig most meg a rét szélén állt a pont. Így a 2:00 a S- elágazásnál ért, ahol Pepe bekiabálta, hogy még 5 kili.
Bakker, hogy lesz ebből 2:1x???
Innen tényleg a lelkem vitt. Volt erőm, főleg lelki, hogy toljam, de nem volt koordinált a mozgásom. Nem tudtam már normális hosszúakat lépni. Ez az a tipikus szétesett nagyonakarom futás(féle).
Innen is még sorra fogtam meg az embereket, bár sok rövid távos is volt köztük. Haladni ezek szerint haladtam, de érzésre nem volt meggyőző.
Lehet, hogy én egy olyan érzést keresek, ami nincs is egy verseny végén?
Fene tudja.
Pulzusgörbeileg asszem szép.
Az erőmet jól beosztottam, nem fogytam el, végig úgy és azt futottam amit elterveztem.
Frissítés nélkül mentem, ez is terv volt és teljesen bejött, ennyi, ilyen intenzitáson megy, bár közben néha kétségeim voltak egy célvonal előtti nagyhalállal kapcsolatban...
A terep most egy kicsit tekknikásabb volt, mert a nap néhol megolvasztotta a sarat. De ez nem igazán volt zavaró.
Szóval leltározhatok én itt asszem és nyugtathatom magam, ettől nem változik meg a véleményem.
Rövid, gyors pálya nem vén potrohos lajhároknak való.
Pont.
2013. november 30., szombat
Dopping
Ma doppingvétséget követtem el.
Be kell ismerjem.
Megint úszóversenyen voltam a kölkökkel.
Jó ideje nem tudtam elmenni - egész pontosan az idei évadban csak egyszer voltam.
Meg ma.
Nem ragozom:
A versenyen kívül az azt jelenti, hogy túl jót úszott.
Komolyan.
Aki a magyar ranglista 20. idejénél jobbat úszik, azt kiveszik a helyezettek közül és külön díjazzák. Most ne menjünk bele, hogy ez miért van így...
Nem ez a lényeg.
Szóval Musi 1, azaz egy év alatt eljutott oda, hogy korosztályában benne van az első 20-ban.
Kemény munkával, önként és dalolva, megőrizve leggyermekibb énjét, jó kedvét...
A listán látszik, hogy sok azonos név van. Sok javítás van. De ennyi?!
Sajnos? nincs róla fotóm, de az első versenyen a lista legvégén volt.
A legjobban az dob fel, hogy arra gondolok, hogy ezt milyen jó kedvvel és milyen nagy-nagy akarattal érte el.
Hát így.
Be kell ismerjem.
Megint úszóversenyen voltam a kölkökkel.
Jó ideje nem tudtam elmenni - egész pontosan az idei évadban csak egyszer voltam.
Meg ma.
Nem ragozom:
 |
| 2013.05.12. - Páll Emma |
 |
| 2013.11.30. - Páll Emma |
Komolyan.
Aki a magyar ranglista 20. idejénél jobbat úszik, azt kiveszik a helyezettek közül és külön díjazzák. Most ne menjünk bele, hogy ez miért van így...
Nem ez a lényeg.
Szóval Musi 1, azaz egy év alatt eljutott oda, hogy korosztályában benne van az első 20-ban.
Kemény munkával, önként és dalolva, megőrizve leggyermekibb énjét, jó kedvét...
A listán látszik, hogy sok azonos név van. Sok javítás van. De ennyi?!
Sajnos? nincs róla fotóm, de az első versenyen a lista legvégén volt.
A legjobban az dob fel, hogy arra gondolok, hogy ezt milyen jó kedvvel és milyen nagy-nagy akarattal érte el.
Hát így.
2013. november 23., szombat
Budai karika
Tegnap megejtettem a bejárást.
Sok újdonság nem volt benne. Az elején és a végén volt 2-2 kili, amit eddig nem ismertem, egyébként tényleg hajdan volt hazai pálya. Minden méterén, minden kanyarjában, minden emelkedőjében újabb sztorik bukkantak fel a fejemben...
Baromi gyors ez a kör az rögtön lejött belőle. Az elsők bőven 2ó-n belül fogják abszolválni és én nagyon nem sajnálom tőlük.
Kicsit volt is időm elgondolkodni ezeken a rövid távos futásokon és tényleg úgy érezem, hogy ebből már kinőttem. Ezt úgy értem, hogy ahhoz, hogy javuljak ezeken a távokon, főleg gyorsulni kellene. A gyorsulás pedig minden tekintetben sérülésveszélyt rejt magában.
Haladok lefelé a kutya-hegyről és épp az jut eszembe, hogy ez überfasza és nagyon ott vagyok a szeren, de ha az egyik avarkupac alatt monnyuk egy méretes ág, vagy szikladarab van, akkor nekem reszeltek. Míg uez. nyugdíjas tempóban nem okozna akkora gondot.
Szóval asszem maradok inkább a hosszabbaknál...
Persze edzésen az ilyen 20-30-as körök nagyon fincsik. Nagyon élvezem őket, és persze jobban meg tudom nyomni őket, mintha vmi hosszabbat mennék.
Ezeknek még igazi FUTÁS érzete van.
Mostanában tényleg sikerül jól összeszervezni a napjaimat és marad idő, energia a futásra, így persze több élvezetet, örömet is nyújt.
Érdekes, hogy évek óta a november az, amikor igazán kedvemre szaladgálhatok.
Előtte még munkailag sűrű az ősz, utána meg az időjárás szab gátat a végtelen nyargalászásnak.
Hja, nyargalászás.
Eddigi futóéveimben még soha nem léptem túl a bűvösnek mondott 2500km/év-et. Most meg már november vége felé meghaladtam. Nem beszélve arról, hogy van még 5 hetem az idei év végéig!
Olyannagyon edzettleszek, de ollyannagyon, hogy nemhiszemel.
Szóval megvolt a bejárás, élveztem, jól beosztottam az erőmet és megnyugodtam, hogy ez a táv még pont frissítés nélkül is jól abszolválható.
Kis levezetéssel és utcákon való eltévedéssel a végén 2:25 lett, tehát 2:1x-el ki leszek békülve.
Remélem, hogy egy hét múlva is így gondolom majd...
Sok újdonság nem volt benne. Az elején és a végén volt 2-2 kili, amit eddig nem ismertem, egyébként tényleg hajdan volt hazai pálya. Minden méterén, minden kanyarjában, minden emelkedőjében újabb sztorik bukkantak fel a fejemben...
Baromi gyors ez a kör az rögtön lejött belőle. Az elsők bőven 2ó-n belül fogják abszolválni és én nagyon nem sajnálom tőlük.
Kicsit volt is időm elgondolkodni ezeken a rövid távos futásokon és tényleg úgy érezem, hogy ebből már kinőttem. Ezt úgy értem, hogy ahhoz, hogy javuljak ezeken a távokon, főleg gyorsulni kellene. A gyorsulás pedig minden tekintetben sérülésveszélyt rejt magában.
Haladok lefelé a kutya-hegyről és épp az jut eszembe, hogy ez überfasza és nagyon ott vagyok a szeren, de ha az egyik avarkupac alatt monnyuk egy méretes ág, vagy szikladarab van, akkor nekem reszeltek. Míg uez. nyugdíjas tempóban nem okozna akkora gondot.
Szóval asszem maradok inkább a hosszabbaknál...
Persze edzésen az ilyen 20-30-as körök nagyon fincsik. Nagyon élvezem őket, és persze jobban meg tudom nyomni őket, mintha vmi hosszabbat mennék.
Ezeknek még igazi FUTÁS érzete van.
Mostanában tényleg sikerül jól összeszervezni a napjaimat és marad idő, energia a futásra, így persze több élvezetet, örömet is nyújt.
Érdekes, hogy évek óta a november az, amikor igazán kedvemre szaladgálhatok.
Előtte még munkailag sűrű az ősz, utána meg az időjárás szab gátat a végtelen nyargalászásnak.
Hja, nyargalászás.
Eddigi futóéveimben még soha nem léptem túl a bűvösnek mondott 2500km/év-et. Most meg már november vége felé meghaladtam. Nem beszélve arról, hogy van még 5 hetem az idei év végéig!
Olyannagyon edzettleszek, de ollyannagyon, hogy nemhiszemel.
Szóval megvolt a bejárás, élveztem, jól beosztottam az erőmet és megnyugodtam, hogy ez a táv még pont frissítés nélkül is jól abszolválható.
Kis levezetéssel és utcákon való eltévedéssel a végén 2:25 lett, tehát 2:1x-el ki leszek békülve.
Remélem, hogy egy hét múlva is így gondolom majd...
2013. november 21., csütörtök
November rain
Volt valami ilyen című sztori asszem.
Mindegy.
Ez most az enyém.
Szóval tegnap esőben indultam neki, de amikor kiszálltam az autóból épp elállt. Amikor majd 2ó múlva visszaérkeztem épp eleredt.
Megúsztam.
Ma nem.
Ma nem lehetett.
Köd volt és közben szitált, meg csöpögött, meg esett.
Majd írok a szisztemről is egy külön kis posztot, mert megérdemli(k).
Ez volt rajtam tegnap először és olyan jó, hogy nagyon.
Ez meg felül és nem először, de most végre a legjobbkor vettem fel.
Tehát a szél és eső tehet egy szívességet...
Halkan, csendesen esett az eső, finoman cuppogott a talpam alatt az avar meg a sár és ez maga volt a tökély.
Tegnap magától szövődött egy nagyon kellemes karika. Még egy kis szint is van benne a lehetőségekhez képest.
Ma csak a Király-kút felé futottam volna, de nem volt szívem nem lemenni. Olyan sejtelmes volt az erdő, hogy végül lekocogtam és ittam egy jót a forrásból. Talán számolnom kéne hanyadszor érintettem ezt a helyet, de érzésre már haza járok ide.
Jövő héten elmegyek a Budai-hg-be, mert rég járt hazai ösvényeimet verseny érinti. Nem lehetett kihagyni.
Holnap úgyis Pestre kell menjek, így megpróbálok majd egy laza bejárást is rittyenteni.
November, meg rain ide, vagy oda élvezem a futást és végre időm és energiám is van hozzá.
Ez olyan ritkán jön össze, hogy nem lehet kihagyni.
Mindegy.
Ez most az enyém.
Szóval tegnap esőben indultam neki, de amikor kiszálltam az autóból épp elállt. Amikor majd 2ó múlva visszaérkeztem épp eleredt.
Megúsztam.
Ma nem.
Ma nem lehetett.
Köd volt és közben szitált, meg csöpögött, meg esett.
Majd írok a szisztemről is egy külön kis posztot, mert megérdemli(k).
Ez volt rajtam tegnap először és olyan jó, hogy nagyon.
Ez meg felül és nem először, de most végre a legjobbkor vettem fel.
Tehát a szél és eső tehet egy szívességet...
Halkan, csendesen esett az eső, finoman cuppogott a talpam alatt az avar meg a sár és ez maga volt a tökély.
Tegnap magától szövődött egy nagyon kellemes karika. Még egy kis szint is van benne a lehetőségekhez képest.
Ma csak a Király-kút felé futottam volna, de nem volt szívem nem lemenni. Olyan sejtelmes volt az erdő, hogy végül lekocogtam és ittam egy jót a forrásból. Talán számolnom kéne hanyadszor érintettem ezt a helyet, de érzésre már haza járok ide.
Jövő héten elmegyek a Budai-hg-be, mert rég járt hazai ösvényeimet verseny érinti. Nem lehetett kihagyni.
Holnap úgyis Pestre kell menjek, így megpróbálok majd egy laza bejárást is rittyenteni.
November, meg rain ide, vagy oda élvezem a futást és végre időm és energiám is van hozzá.
Ez olyan ritkán jön össze, hogy nem lehet kihagyni.
2013. november 20., szerda
Papod
Ha már nagy valószínűséggel a veszprémi papod utcába fogunk költözni,
Ha már elcseszerintettem a gyomromat hétvégére és nem tudtam futni, de azért valami mozgást csak össze kellett hozni,
Ha már a kölkök amúgy is mozgáshiányban szenvedtek,
Ha már szép időnk lett hétvégére,
Ha már sokszor hallottunk felőle, de eddig csak a távolból láttuk,
szóval ha már, akkor nézzük meg a Papod-ot.
Érdekes, hogy mielőtt kinőtt volna a kilátó a tetején, nem igazán tudtam Veszprém felől belőni a környező hegyeket. Most már gyerekjáték. Végre a papodi csúcshoz viszonyítva minden helyére került.
Nemrég vettem egy vadonás új Bakony térképet is, tehát minden teknikkaji háttér adott volt.
A terv az volt, hogy Hárskútról fel, aztán vissza.
Az látszik, hogy az oda vezető piros sávot kicsit felturbózták - gondolom az átadás miatt.
Rögtön feltűnt a szagszerűség. Látszik, hogy sok jelzést festhettek már korábban is...
Gyorsan felértünk, ennek okán kitaláltuk, hogy Psávon tovább, majd P+ és Phszög útvonalon egy kis kunkort teszünk.
Eddig azt hittem, hogy ismerem a kiismerhetetlen bakonyi jelzésfestők minden titkát.
Kérem szépen, azt kell mondjam, hogy tudtak újat mutatni.
A csúcsról már nem sikerült a Psávon lejönni, azt a térképen is jelölt északra tartó, egyébként szép dózeren hagytuk el. Később persze jobbról megérkezett, majd teljesen talányos helyeken fel-fel bukkant a Psáv. A P+ kereszteződésnél lazán három ágon folytatódott a sáv jelzés. A P+-et végig sávval is jelölték. Az irányok és nyiladékok köszönő viszonyban sincsenek a térképen jelzettekkel. a P+ és Phszög kereszteződés nem létezik, ahogy az egész Phszög sem. A gerinc helyett egy tarvágástól sújtott kis völgyben caplattunk a Papod alatt. Olyan meleg volt vasárnap délben erre felé, hogy, hogy nagyon...
Majdnem parasztlázadás lett a dologból, de végül a Phszög, Psáv kereszteződés előtt 100m-re feltűnt az első! Phszög jel.
Innen aztán már gyerekjáték volt a visszaút és még a Borzás-hegyi-barlangot (vagy amit annak neveznek) is sikerült megtalálni.
A kilátó egyébként szép, olyan tipikusan bakonyos, csak kicsit nagyobb a szokásosnál.
Futni élmény erre felé, csak jelzéseket ne keressen az ember...
Ha már elcseszerintettem a gyomromat hétvégére és nem tudtam futni, de azért valami mozgást csak össze kellett hozni,
Ha már a kölkök amúgy is mozgáshiányban szenvedtek,
Ha már szép időnk lett hétvégére,
Ha már sokszor hallottunk felőle, de eddig csak a távolból láttuk,
szóval ha már, akkor nézzük meg a Papod-ot.
Érdekes, hogy mielőtt kinőtt volna a kilátó a tetején, nem igazán tudtam Veszprém felől belőni a környező hegyeket. Most már gyerekjáték. Végre a papodi csúcshoz viszonyítva minden helyére került.
Nemrég vettem egy vadonás új Bakony térképet is, tehát minden teknikkaji háttér adott volt.
A terv az volt, hogy Hárskútról fel, aztán vissza.
Az látszik, hogy az oda vezető piros sávot kicsit felturbózták - gondolom az átadás miatt.
Gyorsan felértünk, ennek okán kitaláltuk, hogy Psávon tovább, majd P+ és Phszög útvonalon egy kis kunkort teszünk.
Eddig azt hittem, hogy ismerem a kiismerhetetlen bakonyi jelzésfestők minden titkát.
Kérem szépen, azt kell mondjam, hogy tudtak újat mutatni.
A csúcsról már nem sikerült a Psávon lejönni, azt a térképen is jelölt északra tartó, egyébként szép dózeren hagytuk el. Később persze jobbról megérkezett, majd teljesen talányos helyeken fel-fel bukkant a Psáv. A P+ kereszteződésnél lazán három ágon folytatódott a sáv jelzés. A P+-et végig sávval is jelölték. Az irányok és nyiladékok köszönő viszonyban sincsenek a térképen jelzettekkel. a P+ és Phszög kereszteződés nem létezik, ahogy az egész Phszög sem. A gerinc helyett egy tarvágástól sújtott kis völgyben caplattunk a Papod alatt. Olyan meleg volt vasárnap délben erre felé, hogy, hogy nagyon...
Majdnem parasztlázadás lett a dologból, de végül a Phszög, Psáv kereszteződés előtt 100m-re feltűnt az első! Phszög jel.
Innen aztán már gyerekjáték volt a visszaút és még a Borzás-hegyi-barlangot (vagy amit annak neveznek) is sikerült megtalálni.
A kilátó egyébként szép, olyan tipikusan bakonyos, csak kicsit nagyobb a szokásosnál.
Futni élmény erre felé, csak jelzéseket ne keressen az ember...
2013. november 10., vasárnap
Nem fél, de él!
Megvolt.
Életem első félmaratonja.
Huhhh, most már legalább tudom, hogy miért nem csinálok ilyet...
21,1 kili és 370m szintnek volt kiírva.
Gyorsnak nem mondható nevezés és kis bemelegítés után készülődtünk a rajthoz.
Hosszú gatyók, mellények, polár felsők...
Bakker ezmi?
Én rövid gatyában és vékony hosszú felsőben.
Kicsit megnyugodtam ezért amikor pár hasonszőrűt is láttam.
8-9 fok volt, szélcsend és felhős ég.
Csúcsszuper ideális idő.
Nem mondom, hogy nem volt időtervem, mert volt időtervem.
100 perc.
Olyan volt ez a terv, hogy ha ennyi lesz, akkor überkirályfasza és nagggyon elégedett vagyok.
Amúgy is, de akkor jobban.
A bibi csak az volt, hogy én ilyet még nem futottam, így elképzelésem sem volt az erőbeosztásról. Ráadásul a szintrajz szerint a végén lesz egy nagyobb emelkedő. Pár beszélgetésfoszlányból az is kihallatszott, hogy kemény emelkedők vannak a végén.
Szóval az elején gyorsan, majd fokozó és a legvégén meg mégjobban nyomni.
No nem, nem vagyok én Balázsok :)...
Azt tudtam, hogy három pont lesz: 8,6/14,4/16,7 kiliknél.
Ehhez kell 41p/68p/80p-es részidő - ez ugye tudomáynosfantasztikus. Meg a végén egy 100-as csekk.
A rajtot a szűk járdán lőtték el.
Kicsit beszorultunk és töketlenkedtünk, de nem volt vészes.
A Bakonyi Mikulásról már ismert útvonalon haladtunk, csak most kifele Zircről, Vinye felé. Ahogy távolodtunk a várostól úgy lett egyre sarasabb a pálya.
Én azt a taktikát próbáltam tartani, hogy minél kevesebb ingadozás legyen a sebességemben (talán a pulzusomban). Ez azt eredményezte, hogy míg a körülöttem lévők pipiskedve pötsöltek egy-egy dágványnál én keresztültrappoltam mindenen. Először csak a saras részeken, majd a Cuhán is. Az első vizes bemutatómnál nagy felhördülés volt, gondolom az aszfaltosok még nem láttak ilyet a Szigeten :).
Páran kerülgettük egymást, de egészen jól széthúzódott a mezőny. Előttem 1-2, mögöttem meg kitudja, pár futó.
Nagyjából darálás volt és nem igen mertem az órámra nézni, mert 160 körül pörgött a számláló.
Az első ponthoz 43p-el érkeztem.
1 deci víz oszt uzsgyi. Itt pár tíz méteren szembe jöttek az üldözők. Voltak úgy 5-6-an. Két srác ment előttem akiket a patakátkeléseknél rendre lehagytam, aztán ők teljesen értelmetlenül tempót váltva visszaelőztek, majd beálltak elém hasonló tempóban.
Innen a széles dózeren már nem volt a sár gond, de vagy 7-8 lábmosás be volt iktatva. Ezek 3-4 lépésnyi patakátkelések voltak, max. 30cm vízmélységgel.
Kicsit cuppogtam, de egyébként nem volt gond. Talán mintha azt éreztem volna, hogy túlhűl a vádlim és mintha ez nem tetszett volna neki, de nem hagytam magam.
Az egyik patakos előzésnél a spori megjegyezte, hogy látja, hogy nem ez az első ilyen versenyem. Nem akartam elkeseríteni :).
Utána már ő is szépen beletrappolt a vízbe.
Tolni kellett. Néha egészen kellemes utazásnak éreztem és próbáltam flownyomokat felfedezni, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy úsztam a felhőtlen boldogságban. Nem fájt, nem nyomott, nem csípett, de nem volt komfortos. Néha olyan érzésem volt, hogy egy helyben futok. Nem akarok/tudok haladni.
A következő pont 67p-nél volt meg, tehát behoztam a lemaradásom és még egy bő perc bónuszom is kerekedett. Megint 1 dl víz zutty.
Itt kicsit köves, szlalomos, patakos egyveleg következett.
Be is fogtam pár embert akik töketlenkedtek. Egy-egy kisebb felszökés is beköszönt és kezdtem félni, hogy mikor áll utamba az a nagy kaptató. Egy enyhe emelkedésű rétet kereszteztünk és nagyon jólesett felfelé futni. A lihegések elmúltak mögülem. Egy srác jött velem. Beértünk újra az erdőbe visszakanyarodtunk Csesznek felé. Kicsit emelkedett még, de bőven futható maradt. Aztán pár perc után bele kellett gyalogoljak, mert nem láttam értelmét a felesleges erőlködésnek. A srác megelőzött, de pár lépés után már ő is sétált. Ez viszont nekem ment jobban.
A rövid meredek emelkedő végén is volt egy csekkolás, de érzésre ez nem lehetett a 16,7 kilis, pedig de. (Ezt akkor nem tudtam.) 79p. Itt megint a látóterembe került 2-3 spori, mert egy nyílt, hullámzó részre értünk fel. A szántó szélén haladtunk, változóan saras részeken.
De bakker, hol AZ emelkedő? Ez volt? Ez 50m-nél nem volt több?! - gondoltam magamban.
No sebaj. A sétálós srác leakadt a pontnál, a következő, idősebb, Szigethalmi pólós egyre közelebb került. A távolban is egy-egy felfelé sétáló alak tűnt fel. Nyam-nyam...
A szigethalmist követve jól mentünk, talán 2-3 embert fogtunk be. Bennem meg egyre jobban bizonyosságot nyert, hogy itt átvágtak, mert itt nem lesz több komoly emelkedő. A sárga sávon haladtunk és felrémlett bennem, hogy nem is oly soká jobbról bejön majd a zöld sáv.
Onnan meg már nagyon közel a falu széle!
Egy kisebb buckán tempót váltottam és állva hagytam az emberem, majd a nyakára szöktem annak az emberkének, aki már Zirc óta előttem fickándozott, úgy 100-200m-el.
Lejteni kezdett. Loholtam bele a nyakába. Tolja csak neki, hátha belefárad :)! És igen! A zöld becsatlakozásánál félreállt cipőt kötni.
Hát persze aranyom, ezt vártam!
No, innen jött az a rész, amit jó, hogy nem vett filmre senki.
Artikulálatlan és koordinálatlan sprint.
Még beértem egy embert.
Az utcán sárga szalagokat láttunk, ahogy eddig is egy-egy kérdéses részen. Emlékeztem az útvonalleírásból, hogy balra, majd jobbra tarts lesz. Balos megvolt, itt majd megszakadtam és minimum három adag fogzománccal lettem könyebb, aztán egy T elágazásnál bedobtam a jobbost. (Mint utóbb kiderült, ezt nem kellett volna...) Olyan meredek utcába érkeztünk, hogy alig hittem a szememnek. Toltam neki, de bele kellett sétálni. És még fel és még kanyar és nincs szalag. Az ember mellettem elkocogott, de ő is belegyalogolt. 5-10m-en belül voltunk. Hol a cél? Sehol szalag, a vár már ott volt mellettünk.
'Bakker én nem fordulok vissza az biztos!'
Kérdeztem, de ő sem tudta.
Talán itt?
Megálltunk, nem ez csak egy étterem. Hogy hívják a célt? Nem Erzsébet Vendégház? De! Akkor ott egy tábla. Tétován elindultunk és láttuk, hogy autók állnak arra. Gyerünk lefelé. Még 100m kellett hozzá és beértünk.
Huhhh, ez a végére nem hiányzott.
104p lett.
Asszem pulzusgörbeileg nem rossz:
Összegezve.
Nem maradt bennem sok. Talán ha tudom, hogy nincs nagy emelkedő (190m lett az össz szint), akkor... Akkor lehet, hogy jobban elfutom... Nincs talán.
A Bondiban nyomtam.
1700 kilin túl van, de imádom. A saras részeken persze nem tartott és nagyon észen kellett lenni, de ezen sem múlt semmi.
Zuhany után azt éreztem, hogy akár mennék még egy kört.
Intenzív terhelés volt, de rövid, asszem ehhez tényleg már öreg vagyok. A fiatal csikók 80-90 perc alatt nyomták.
Gratula nekik, szép munka volt!
Életem első félmaratonja.
Huhhh, most már legalább tudom, hogy miért nem csinálok ilyet...
21,1 kili és 370m szintnek volt kiírva.
Gyorsnak nem mondható nevezés és kis bemelegítés után készülődtünk a rajthoz.
Hosszú gatyók, mellények, polár felsők...
Bakker ezmi?
Én rövid gatyában és vékony hosszú felsőben.
Kicsit megnyugodtam ezért amikor pár hasonszőrűt is láttam.
8-9 fok volt, szélcsend és felhős ég.
Csúcsszuper ideális idő.
Nem mondom, hogy nem volt időtervem, mert volt időtervem.
100 perc.
Olyan volt ez a terv, hogy ha ennyi lesz, akkor überkirályfasza és nagggyon elégedett vagyok.
Amúgy is, de akkor jobban.
A bibi csak az volt, hogy én ilyet még nem futottam, így elképzelésem sem volt az erőbeosztásról. Ráadásul a szintrajz szerint a végén lesz egy nagyobb emelkedő. Pár beszélgetésfoszlányból az is kihallatszott, hogy kemény emelkedők vannak a végén.
Szóval az elején gyorsan, majd fokozó és a legvégén meg mégjobban nyomni.
No nem, nem vagyok én Balázsok :)...
Azt tudtam, hogy három pont lesz: 8,6/14,4/16,7 kiliknél.
Ehhez kell 41p/68p/80p-es részidő - ez ugye tudomáynosfantasztikus. Meg a végén egy 100-as csekk.
A rajtot a szűk járdán lőtték el.
Kicsit beszorultunk és töketlenkedtünk, de nem volt vészes.
A Bakonyi Mikulásról már ismert útvonalon haladtunk, csak most kifele Zircről, Vinye felé. Ahogy távolodtunk a várostól úgy lett egyre sarasabb a pálya.
Én azt a taktikát próbáltam tartani, hogy minél kevesebb ingadozás legyen a sebességemben (talán a pulzusomban). Ez azt eredményezte, hogy míg a körülöttem lévők pipiskedve pötsöltek egy-egy dágványnál én keresztültrappoltam mindenen. Először csak a saras részeken, majd a Cuhán is. Az első vizes bemutatómnál nagy felhördülés volt, gondolom az aszfaltosok még nem láttak ilyet a Szigeten :).
Páran kerülgettük egymást, de egészen jól széthúzódott a mezőny. Előttem 1-2, mögöttem meg kitudja, pár futó.
Nagyjából darálás volt és nem igen mertem az órámra nézni, mert 160 körül pörgött a számláló.
Az első ponthoz 43p-el érkeztem.
1 deci víz oszt uzsgyi. Itt pár tíz méteren szembe jöttek az üldözők. Voltak úgy 5-6-an. Két srác ment előttem akiket a patakátkeléseknél rendre lehagytam, aztán ők teljesen értelmetlenül tempót váltva visszaelőztek, majd beálltak elém hasonló tempóban.
Innen a széles dózeren már nem volt a sár gond, de vagy 7-8 lábmosás be volt iktatva. Ezek 3-4 lépésnyi patakátkelések voltak, max. 30cm vízmélységgel.
Kicsit cuppogtam, de egyébként nem volt gond. Talán mintha azt éreztem volna, hogy túlhűl a vádlim és mintha ez nem tetszett volna neki, de nem hagytam magam.
Az egyik patakos előzésnél a spori megjegyezte, hogy látja, hogy nem ez az első ilyen versenyem. Nem akartam elkeseríteni :).
Utána már ő is szépen beletrappolt a vízbe.
Tolni kellett. Néha egészen kellemes utazásnak éreztem és próbáltam flownyomokat felfedezni, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy úsztam a felhőtlen boldogságban. Nem fájt, nem nyomott, nem csípett, de nem volt komfortos. Néha olyan érzésem volt, hogy egy helyben futok. Nem akarok/tudok haladni.
A következő pont 67p-nél volt meg, tehát behoztam a lemaradásom és még egy bő perc bónuszom is kerekedett. Megint 1 dl víz zutty.
Itt kicsit köves, szlalomos, patakos egyveleg következett.
Be is fogtam pár embert akik töketlenkedtek. Egy-egy kisebb felszökés is beköszönt és kezdtem félni, hogy mikor áll utamba az a nagy kaptató. Egy enyhe emelkedésű rétet kereszteztünk és nagyon jólesett felfelé futni. A lihegések elmúltak mögülem. Egy srác jött velem. Beértünk újra az erdőbe visszakanyarodtunk Csesznek felé. Kicsit emelkedett még, de bőven futható maradt. Aztán pár perc után bele kellett gyalogoljak, mert nem láttam értelmét a felesleges erőlködésnek. A srác megelőzött, de pár lépés után már ő is sétált. Ez viszont nekem ment jobban.
A rövid meredek emelkedő végén is volt egy csekkolás, de érzésre ez nem lehetett a 16,7 kilis, pedig de. (Ezt akkor nem tudtam.) 79p. Itt megint a látóterembe került 2-3 spori, mert egy nyílt, hullámzó részre értünk fel. A szántó szélén haladtunk, változóan saras részeken.
De bakker, hol AZ emelkedő? Ez volt? Ez 50m-nél nem volt több?! - gondoltam magamban.
No sebaj. A sétálós srác leakadt a pontnál, a következő, idősebb, Szigethalmi pólós egyre közelebb került. A távolban is egy-egy felfelé sétáló alak tűnt fel. Nyam-nyam...
A szigethalmist követve jól mentünk, talán 2-3 embert fogtunk be. Bennem meg egyre jobban bizonyosságot nyert, hogy itt átvágtak, mert itt nem lesz több komoly emelkedő. A sárga sávon haladtunk és felrémlett bennem, hogy nem is oly soká jobbról bejön majd a zöld sáv.
Onnan meg már nagyon közel a falu széle!
Egy kisebb buckán tempót váltottam és állva hagytam az emberem, majd a nyakára szöktem annak az emberkének, aki már Zirc óta előttem fickándozott, úgy 100-200m-el.
Lejteni kezdett. Loholtam bele a nyakába. Tolja csak neki, hátha belefárad :)! És igen! A zöld becsatlakozásánál félreállt cipőt kötni.
Hát persze aranyom, ezt vártam!
No, innen jött az a rész, amit jó, hogy nem vett filmre senki.
Artikulálatlan és koordinálatlan sprint.
Még beértem egy embert.
Az utcán sárga szalagokat láttunk, ahogy eddig is egy-egy kérdéses részen. Emlékeztem az útvonalleírásból, hogy balra, majd jobbra tarts lesz. Balos megvolt, itt majd megszakadtam és minimum három adag fogzománccal lettem könyebb, aztán egy T elágazásnál bedobtam a jobbost. (Mint utóbb kiderült, ezt nem kellett volna...) Olyan meredek utcába érkeztünk, hogy alig hittem a szememnek. Toltam neki, de bele kellett sétálni. És még fel és még kanyar és nincs szalag. Az ember mellettem elkocogott, de ő is belegyalogolt. 5-10m-en belül voltunk. Hol a cél? Sehol szalag, a vár már ott volt mellettünk.
'Bakker én nem fordulok vissza az biztos!'
Kérdeztem, de ő sem tudta.
Talán itt?
Megálltunk, nem ez csak egy étterem. Hogy hívják a célt? Nem Erzsébet Vendégház? De! Akkor ott egy tábla. Tétován elindultunk és láttuk, hogy autók állnak arra. Gyerünk lefelé. Még 100m kellett hozzá és beértünk.
Huhhh, ez a végére nem hiányzott.
104p lett.
Asszem pulzusgörbeileg nem rossz:
Nem maradt bennem sok. Talán ha tudom, hogy nincs nagy emelkedő (190m lett az össz szint), akkor... Akkor lehet, hogy jobban elfutom... Nincs talán.
A Bondiban nyomtam.
1700 kilin túl van, de imádom. A saras részeken persze nem tartott és nagyon észen kellett lenni, de ezen sem múlt semmi.
Zuhany után azt éreztem, hogy akár mennék még egy kört.
Intenzív terhelés volt, de rövid, asszem ehhez tényleg már öreg vagyok. A fiatal csikók 80-90 perc alatt nyomták.
Gratula nekik, szép munka volt!
2013. november 9., szombat
Fél? Maraton? Fél.
Azon vettem észre magam, hogy készülődöm - legalábbis lelkiekben - egy félmaratoni távra.
Megbuggyant?
Yessz!
Nem mintha ezen a héten jelét adtam volna acélos gyorsaságomnak. Azt, hogy tegnap Hidegkútról hazafelé futva olyan 140 körüli frekinél bele kellett sétálni az emelkedőbe nem biztos, hogy jó előjel, de legalább lesz benne kihívás.
Ezt találtam a teljesítmény túrák között és nagy előnye, hogy nincs messze.
Meg az, hogy a Cuha völgye tényleg nagyon szép.
Ami viszont bizakodásra adhat okot, az az, hogy végre megint van spenót.
Ha van, akkor én zabálom.
Ha futásszakmailag ez a hét nem is volt frenetikus, de tápanyagellátásügyileg szépen kerekedett.
Ilyenek mentek:
És még mondja azt valaki, hogy nehéz és kellemetlen dolog a felkészülés!?!
Megbuggyant?
Yessz!
Nem mintha ezen a héten jelét adtam volna acélos gyorsaságomnak. Azt, hogy tegnap Hidegkútról hazafelé futva olyan 140 körüli frekinél bele kellett sétálni az emelkedőbe nem biztos, hogy jó előjel, de legalább lesz benne kihívás.
Ezt találtam a teljesítmény túrák között és nagy előnye, hogy nincs messze.
Meg az, hogy a Cuha völgye tényleg nagyon szép.
Ami viszont bizakodásra adhat okot, az az, hogy végre megint van spenót.
Ha van, akkor én zabálom.
Ha futásszakmailag ez a hét nem is volt frenetikus, de tápanyagellátásügyileg szépen kerekedett.
Ilyenek mentek:
 |
| sült céklasaláta, spenótos tojással |
 |
| saját sonkából készült hemendex |
 |
| saját sonka spenótos kukoricával és egy kis maradékrizzsel |
És még mondja azt valaki, hogy nehéz és kellemetlen dolog a felkészülés!?!
2013. november 8., péntek
Matek
Ez tiszta matek.
Mi néz így ki?
1. Az az ábra amit kis előrajzolás után képes vagyok egyedül is lerajzolni...
2. Ez kérem a mi kis sportunk fejlődéstörténete.
Ha belegondolok, hogy 2008-ban talán nyolcan álltunk terepfutók a Piros rajtjában. No futó frissítés, no dugóka, no rajtszám...
Most meg.
Az volt az 'A' szakasz. Kicsit nyögvenyelős, kicsit zötyögős. Kellett pár elvetemült és pár szájtépő hozzá.
Szinte bármivel ki lehetett tűnni a 'tömegből', még csak nagy teljesítmény sem kellett hozzá. Az nyert versenyt nagyjából (már amennyire egyáltalán voltak versenyek) aki odaállt és nem tévedt el.
Most valahol a 'B'-végén járhatunk. Hirtelen nagy érdeklődés, nagy felfutás. Itt nagyon észen kell(ene) lenni mert évekre eldőlhet a későbbi irány. Szabályok, szokások. Ilyenkor csontosodnak meg olyan dolgok, amiken aztán később már nehéz lesz változtatni.
Érvényesülni a beletett munka arányában lehet. Sok futással, sok edzéssel jobb eredményeket lehet prezentálni. Sztem itt még nem az egyéni kvalitások mentén megy a harc.
Ahogy látom, akinek valami oknál fogva több ideje van edzeni, az nyer. Van aki hetekre, hónapokra tűnik ki, de csak kevesen maradnak nagy nyertesek éveken keresztül. Itt még messze nem nüanszokon múlnak a dolgok. Egyszerű a recept, mert 'csak' sokat kell edzeni.
Persze ezzel nem kisebbíteném az eredményeket, csak épp azt szeretném érzékeltetni, hogy kevés igazán szoros eredmény születik és nem finom edzéselméleti kérdéseken múlnak a percek és órák.
A 'C' már sokkal nyugisabb. A gyarapodás időszaka. Megy a szekér, növekszik és gyarapszik maga a sport is és a közönsége is.
Az egyéni eredményekre is ez az igaz. Még mindig az edzésmennyiség számít, bár sűrűsödik majd a mezőny. Itt már csak nagyobb edzésmennyiséggel lehet majd labdába rúgni igazán. Itt fognak majd feltűnni az ifjak és mi vén faszok már csak távolról nézzük a díjkiosztót. (Nem mintha én nem ezt tenném most is...)
'D'-nél már nyomni kell rendesen, hogy legyen előrelépés. No, majd akkor lehet marakodni a koloncon. Tépni egymást a zsíros falatokért. A versenyszervezők nagy harca lesz. Már nem elég mindenből jót adni, már kell az a plusz ami a többieknél nincs, kell vmi truváj a sikerhez.
Az egyéni teljesítményeknél is ez fog bekövetkezni. Egyre csökkennek majd az első közti különbségek és az egyéni kvalitásokon lesz a hangsúly. Itt már nem mindegy ki mit hoz az ősöktől, tehát lehet majd hátrafelé is mutogatni...
Az 'E' a kispolgári elégedett és bejáratott üzletvitel időszaka. Ilyenkor kell nagyon vigyázni, hogy maradjon még spiritusz, legyen még erő új dolgokra.
Valami ilyesmi zajlik most a klasszikus élsportban. Már a kis különbségek is elkopnak, kell néha vmi kis plusz (khm, khm...) az eredményességhez. Az eredményességhez már nem az élvezetes futásokon keresztül lehet eljutni, az vhol 'C' közepénél már elvész...
Mi a fészkes fenéért írom ezt le?
Mert ma sokadszor eszembe jutott.
Mert ma sokadszor eszembe jutott a 2010-es T100-on Carlos-tól hallott ksi mondatocska, miszerint 'Százas hetekből nem lehet T100-at futni'. Ezen sokat röhögtem magamban. Sztem sem lehet, én még nem próbáltam, a százas heteket sem sokszor, de mostanában egyre gyakrabban befigyelnek.
És bizony itt a pont, itt az a pont ami akkor és még most is meghatározó tényező.
Ki mennyit fut. Időben, kiliben, szintben.
Nincs nagy hókuszpókusz.
Ez van.
1. Az az ábra amit kis előrajzolás után képes vagyok egyedül is lerajzolni...
2. Ez kérem a mi kis sportunk fejlődéstörténete.
Ha belegondolok, hogy 2008-ban talán nyolcan álltunk terepfutók a Piros rajtjában. No futó frissítés, no dugóka, no rajtszám...
Most meg.
Az volt az 'A' szakasz. Kicsit nyögvenyelős, kicsit zötyögős. Kellett pár elvetemült és pár szájtépő hozzá.
Szinte bármivel ki lehetett tűnni a 'tömegből', még csak nagy teljesítmény sem kellett hozzá. Az nyert versenyt nagyjából (már amennyire egyáltalán voltak versenyek) aki odaállt és nem tévedt el.
Most valahol a 'B'-végén járhatunk. Hirtelen nagy érdeklődés, nagy felfutás. Itt nagyon észen kell(ene) lenni mert évekre eldőlhet a későbbi irány. Szabályok, szokások. Ilyenkor csontosodnak meg olyan dolgok, amiken aztán később már nehéz lesz változtatni.
Érvényesülni a beletett munka arányában lehet. Sok futással, sok edzéssel jobb eredményeket lehet prezentálni. Sztem itt még nem az egyéni kvalitások mentén megy a harc.
Ahogy látom, akinek valami oknál fogva több ideje van edzeni, az nyer. Van aki hetekre, hónapokra tűnik ki, de csak kevesen maradnak nagy nyertesek éveken keresztül. Itt még messze nem nüanszokon múlnak a dolgok. Egyszerű a recept, mert 'csak' sokat kell edzeni.
Persze ezzel nem kisebbíteném az eredményeket, csak épp azt szeretném érzékeltetni, hogy kevés igazán szoros eredmény születik és nem finom edzéselméleti kérdéseken múlnak a percek és órák.
A 'C' már sokkal nyugisabb. A gyarapodás időszaka. Megy a szekér, növekszik és gyarapszik maga a sport is és a közönsége is.
Az egyéni eredményekre is ez az igaz. Még mindig az edzésmennyiség számít, bár sűrűsödik majd a mezőny. Itt már csak nagyobb edzésmennyiséggel lehet majd labdába rúgni igazán. Itt fognak majd feltűnni az ifjak és mi vén faszok már csak távolról nézzük a díjkiosztót. (Nem mintha én nem ezt tenném most is...)
'D'-nél már nyomni kell rendesen, hogy legyen előrelépés. No, majd akkor lehet marakodni a koloncon. Tépni egymást a zsíros falatokért. A versenyszervezők nagy harca lesz. Már nem elég mindenből jót adni, már kell az a plusz ami a többieknél nincs, kell vmi truváj a sikerhez.
Az egyéni teljesítményeknél is ez fog bekövetkezni. Egyre csökkennek majd az első közti különbségek és az egyéni kvalitásokon lesz a hangsúly. Itt már nem mindegy ki mit hoz az ősöktől, tehát lehet majd hátrafelé is mutogatni...
Az 'E' a kispolgári elégedett és bejáratott üzletvitel időszaka. Ilyenkor kell nagyon vigyázni, hogy maradjon még spiritusz, legyen még erő új dolgokra.
Valami ilyesmi zajlik most a klasszikus élsportban. Már a kis különbségek is elkopnak, kell néha vmi kis plusz (khm, khm...) az eredményességhez. Az eredményességhez már nem az élvezetes futásokon keresztül lehet eljutni, az vhol 'C' közepénél már elvész...
Mi a fészkes fenéért írom ezt le?
Mert ma sokadszor eszembe jutott.
Mert ma sokadszor eszembe jutott a 2010-es T100-on Carlos-tól hallott ksi mondatocska, miszerint 'Százas hetekből nem lehet T100-at futni'. Ezen sokat röhögtem magamban. Sztem sem lehet, én még nem próbáltam, a százas heteket sem sokszor, de mostanában egyre gyakrabban befigyelnek.
És bizony itt a pont, itt az a pont ami akkor és még most is meghatározó tényező.
Ki mennyit fut. Időben, kiliben, szintben.
Nincs nagy hókuszpókusz.
Ez van.
2013. november 6., szerda
Fácse
Belenéztem ebbe az arcoskodó könyvbe.
Kár lenne rögtön sápítozva, öreg
urasan csúnyákat mondani. Pedig kitelne tőlem...
Nagy általánosságban meg nem nyitnám
meg magammal azt a vitát, hogy ez mennyire jó, vagy sem, mennyire
hasznos, vagy sem.
Ami viszont kívülállóként rögtön
szemet szúrt.
Az egész egy reklámfelület.
Minden és mindenki! reklámozza magát.
Gyakorlatilag ügyesen szerkesztett és tálalt reklámbejegyzések
sora.
Vedd meg, használd, kend fel, edd meg,
gyere el...
Akció – és reakció – már az
egész világ. E nélkül már az ágyból sem tudnánk igazán
kikelni.
Az, hogy egy-egy bolt, vagy brand el
akarja magát adni, az még érthető lenne, de a személyekhez
kötődő bejegyzések sora is egyfajta önreklámról szól.
Tényleg ennyire láttatni akarjuk
magunkat?
Tényleg ennyire fontos számunkra,
hogy mindenki tudjon minden megmozdulásunkról?
Klikkelj rá, küldd tovább, oszd meg!
- az új mérce és mértékegység. A megfelelési vágy és
önigazolás objektív fokmérője. Hányan ismernek és kedvelnek.
Persze jogosnak tűnő kérdés, hogy
akkor ez a blog mi, ha nem magamutogató, önreklámozó
megnyilvánulás?
Úgy érzem, hogy az egész
tálalásából, indíttatásából fakadóan nem az. Ide az jön, az
klikkel aki akar – ki az te jó ég?! Itt nincs közös témákon
való, közös rágódás. Önrágódás, az igen ;)...
Szóval ez a fácse, olyan nekem, mint
a mozifilm előtti reklámblokk, csak épp másfél órás bevezető
után érzem rövidnek az öt perces remekművet...
Nem baj ez, nem kötelező – még.
Az is eszembe jutott, hogy bárkivel
beszélek arról, hogy nincs tévénk, rögtön megfigyelhető
egyfajta szégyenlős hárítás az illető részéről.
Ááááááá én sem nézek ám
tévét, vagy csak nagyon ritkán. - jön ilyenkor a reakció. Persze
ez lehet igaz is. De mennyiben más a tévézés és mondjuk egy
közösségi oldalon való függés? Ez persze nem az oldal hibája
és nem csak a Fácséról szól, de mondjuk itt talán szembeötlőbb
ez a fajta viszony. A tévében is mások élik meg/át azokat az
élményeket, amiket akár személyesen is megtapasztalhatnánk az
által, ha épp nem a monitor előtt gubbasztanánk. A gyerekeknek
szoktam mondani, hogy ügyeljenek arra, hogy legyen MIT megosztani
másokkal. Jobb az író, mint az olvasó szerepe...
Én pl. imádok az edzésadatokkal
bíbelődni, de azért próbálok ügyelni arra, hogy legyen mivel...
2013. november 1., péntek
UTMB+
Lassan talán a beszámolómat is illene befejezni, de előtte még pár gondolat erről a családi nyaralásról.
Mivel nálunk nincs tv, így a 'látványsportok', csak eléggé korlátozottan kápráztatnak el minket. Három kölök úszik, Bodza, a legnagyobb meg röplabdázik.
Ez eléggé behatárolja, hogy kik is a sztárok a gyerkőcök számára.
No meg a terepfutás vagy mi.
Mer' a papa mindigcsakaztnyomatja...
Komoly viták alakulnak ki közöttük Kilian, Olmo, Krupicka, Wolfe és Foote viszonylatában. Élvezet hallgatni :).
Ezek fényében a családi nyaralásként beszervezett UTMB főnyeremény volt.
Csak kapkodták a fejüket. Itt egy Krupicka, ott egy Nuria Picas, amott egy Fernanda...
A befutókat is végignézték, és mivel nekem gyorsan véget ért az idei menet, kimentünk pacsizni a nagyokkal.
Ha belegondolok, hogy annak idején én monnyuk Maradona-val vagy Rummennige-vel pacsizhattam volna...
Nagy élmény volt nekik, ezt bizton állíthatom.
Másnap, az eredményhirdetéskor meg autogram vadászatra indultunk.
Eredményekben gazdag estét zártunk...
Elől Fernanda Maciel szignója és megjegyzése. Vele már Lavaredo-n is találkoztunk és másnap már előre köszönt nekünk :)...
Elől az első Frosty - nagyon kedves volt.
Michael Foote nem akarta elhinni, hogy tőle autogramot akarunk kérni, de Frosty névjegye meggyőzte.
Chaigneau-ba belebotlottunk, vagyis ő belénk. Még rajzolt is egy hegyre mászó emberkét, de halványra sikeredett. Minket látva aztán egész csődület lett és mások is megrohanták. Bazi barátságos volt.
Zigorral már ismerősként üdvözöltük egymást, mert előző nap az én pólómat is aláírta, aztán később szembe jött velem az UTMB-n. Ő már feladta én meg (még) versenyben voltam és kérdőre vontam, hogy mi a fenét csinál velem szemben kocorászva...
Lizzy-nél már alig fogott a toll és megegyeztünk, hogy ez a rajzolás nagyobb cselendzs mint egy kör itt a hegyek között.
A nagy TNF-es buli közben Wolfe is firkált, immáron pirossal, majd egy kicsit ugyan várni kellett, de Jezz Brag is rákerült a pólóra. Mármint a neve...
Dawa végigpuszilta az egész családot és majdnem elnézést kért, hogy nem ő jött oda hozzánk. Mindezt úgy, hogy egy megpakolt hátizsákkal épp rohant valahova...
Estére a kölkök teljesen be lettek zsongítva. Mindegyik terepfutni akart. De rögtön. És nagyon. És magasra.
Ezen felbuzdulva az utolsó nap a Vallorcine-Chamonix távot abszolváltuk, hogy lássák milyen is a sztori vége. Azt hittem azért egy kicsit megviseli őket majd a hegymenet, de csak röhögtek az egészen. A Flegere-en kérdezték, hogy mikor jön az emelkedő :)
Én igazi nagy skalppal vigasztalódtam.
Az expón az Öreget megkértem, hogy firkantson már a pólómra. Úgy meglepődött, hogy a feleségét is odahívta, hogy nézze már meg ezt az őrültet, aki tőle autogramot kér.
No, ezt meg én nem értettem.
Nekem asszem ő a námbervan.
És az is marad.
Mivel nálunk nincs tv, így a 'látványsportok', csak eléggé korlátozottan kápráztatnak el minket. Három kölök úszik, Bodza, a legnagyobb meg röplabdázik.
Ez eléggé behatárolja, hogy kik is a sztárok a gyerkőcök számára.
No meg a terepfutás vagy mi.
Mer' a papa mindigcsakaztnyomatja...
Komoly viták alakulnak ki közöttük Kilian, Olmo, Krupicka, Wolfe és Foote viszonylatában. Élvezet hallgatni :).
Ezek fényében a családi nyaralásként beszervezett UTMB főnyeremény volt.
Csak kapkodták a fejüket. Itt egy Krupicka, ott egy Nuria Picas, amott egy Fernanda...
A befutókat is végignézték, és mivel nekem gyorsan véget ért az idei menet, kimentünk pacsizni a nagyokkal.
Ha belegondolok, hogy annak idején én monnyuk Maradona-val vagy Rummennige-vel pacsizhattam volna...
Nagy élmény volt nekik, ezt bizton állíthatom.
Másnap, az eredményhirdetéskor meg autogram vadászatra indultunk.
Eredményekben gazdag estét zártunk...
Elől Fernanda Maciel szignója és megjegyzése. Vele már Lavaredo-n is találkoztunk és másnap már előre köszönt nekünk :)...
Elől az első Frosty - nagyon kedves volt.
Michael Foote nem akarta elhinni, hogy tőle autogramot akarunk kérni, de Frosty névjegye meggyőzte.
Chaigneau-ba belebotlottunk, vagyis ő belénk. Még rajzolt is egy hegyre mászó emberkét, de halványra sikeredett. Minket látva aztán egész csődület lett és mások is megrohanták. Bazi barátságos volt.
Zigorral már ismerősként üdvözöltük egymást, mert előző nap az én pólómat is aláírta, aztán később szembe jött velem az UTMB-n. Ő már feladta én meg (még) versenyben voltam és kérdőre vontam, hogy mi a fenét csinál velem szemben kocorászva...
Lizzy-nél már alig fogott a toll és megegyeztünk, hogy ez a rajzolás nagyobb cselendzs mint egy kör itt a hegyek között.
A nagy TNF-es buli közben Wolfe is firkált, immáron pirossal, majd egy kicsit ugyan várni kellett, de Jezz Brag is rákerült a pólóra. Mármint a neve...
Dawa végigpuszilta az egész családot és majdnem elnézést kért, hogy nem ő jött oda hozzánk. Mindezt úgy, hogy egy megpakolt hátizsákkal épp rohant valahova...
Ezen felbuzdulva az utolsó nap a Vallorcine-Chamonix távot abszolváltuk, hogy lássák milyen is a sztori vége. Azt hittem azért egy kicsit megviseli őket majd a hegymenet, de csak röhögtek az egészen. A Flegere-en kérdezték, hogy mikor jön az emelkedő :)
Én igazi nagy skalppal vigasztalódtam.
Az expón az Öreget megkértem, hogy firkantson már a pólómra. Úgy meglepődött, hogy a feleségét is odahívta, hogy nézze már meg ezt az őrültet, aki tőle autogramot kér.
No, ezt meg én nem értettem.
Nekem asszem ő a námbervan.
És az is marad.
2013. október 30., szerda
A cucc
A cuccról már nagyon rég akartam írni, de a mai futás kapcsán különös aktualitást nyert.
A cucc.
Nem kell nagy dologra gondolni, mert jelen esetben én a fotós cumóra gondolok/tam. Is.
Ameddig volt a kis sony kompakt gépem minden szívfájdalom nélkül vittem magammal. Sok helyen és sokszor használtam.
Kicsit életlen, kicsit karcos, nem HD, meg nem lehet agyon állítani de fotót, filmet azért csinál(t). Ebből készítettem azokat a videókat, amiket mostanában a családdal közösen visszanéztünk és nagyokat röhögtünk rajtuk. Technikailag persze nullák, de abszolút vállalhatóan bennük van az amit el akarnak mondani. Nem nagyon csinálnám ma sem másképp, csak hát mégis, mert azóta jobb géppel, jobb programmal tenném.
No, itt van a kutya elásva.
Mert a nagyobb gép nagyobb ugye. Ezért nem, vagy ritkábban viszem magammal. A bonyolultabb program meg bonyolultabb, tehát több idő is kell hozzá, meg nagyobb tárhely... Kezdi a farok csóválni a kutyát.
Aztán körülnézek és mit látok.
Azt látom, hogy sokan attól érzik magukat fotósfilmesnek, hogy megvesznek egy szerkót és jó minőségben nyomják, az amúgy ölég átlagos, vagy az alatti vizuális megnyilvánulásaikat.
Én általában futós, kirándulós, hegyes, völgyes témákat szoktam nézni és kétségbeejtő a kínálat. A legtöbbször a minőséget biztos, ami biztos mennyiséggel ellensúlyozzák. Lehet, hogy homályos, meg rosszul van megvilágítva, meg kicsit kusza a téma, de legalább sok van belőle.
A kedvencem a ferde képkivágás.
Ezt vki látta valahol, aztán vkik látták a vkinél és azóta mindenki ferdén tartja a gépet. Monnyuk nem próbáltam, lehet, hogy úgy kényelmesebb. De mi értelme? Ha ad vmi többet, ha láttat vmit amit amúgy nem, akkor oké. De csak azér' mer... Érdemes megnézni rengeteg van belőlük.
Ferdén képkivágni persze a legegyszerűbb géppel is lehet.
Viszont a mostanában rohamosan terjedő gépcsodákkal rengeteg olyan dolgot is lehet(ne), amit egy régi kompakttal nem.
Igazán csak azért kezdtem bele ebbe a fotós fikázásba, hogy leírjam, hogy a tekknikka pont megöli a dolog értelmét. Pont azok az egyszerű, spontán dolgok maradnak ki sok-sok képből, ami sokszor egy rosszabb, de kézhez álló masinával simán benne lennének.
Nagy géppel, jó képet ezért (is) baromi nehéz csinálni.
A filmben ezek ráadásul hatványozottan jelentkeznek.
Egyszerű dolgok persze ezek és lehet, hogy csak nekem hiányoznak.
Eleje, közepe, vége.
Mondanivalója.
Svungja.
...
Nem baj, rossz, de szép...
Mitől is vált ez ma aktuálissá?
Próbálok visszakerülni a napi rutinba.
Mármint futásilag.
Ez már megy ugye, megint újrakezdés.
Ezertizenhatodszor.
De énfasz persze nem bírok csak egyszerűen jót futni. Áhhh, nem! Mert mér lihegek, mér ennyi idő alatt vagyok itt és itt, mér ennyi már megint a pulzusom, múltkorjobbvolt...
Tehát megy, csak épp egy általam kreált viszonyítási alap devalválja az amúgy egész jó kis futásokat. Vagy épp ott, vagy csak itthon, utólag.
Ez pont olyan, hogy régen egy technikailag rosszabb képnek/filmnek is tudtam örülni, és élveztem az ' alkotás' örömét, most meg mindenféle hibákat és elmosódott foltokat, meg életlen sarkokat keresek.
Nem megyek a Pirosra.
Miért nem megyek?
Azért, mert nem lenne jó. Mert nem lenne olyan amilyennek én szeretném. Próbálom magam rávenni, hogy akkor egy félig sétálgatós, kicsitkocogós, régi futóköreimet számbavevős teljesítésre menjek.
De nem. Nem visz rá a lélek.
Nem vagyok kíváncsi magamra futós-sétálós szerepben.
Kicsit talán kusza párhuzamok, de én értem őket.
Majd remélem, hogy jövőre, ebben az időszakban mosolygósan tudom visszaolvasni őket...
A cucc.
Nem kell nagy dologra gondolni, mert jelen esetben én a fotós cumóra gondolok/tam. Is.
Ameddig volt a kis sony kompakt gépem minden szívfájdalom nélkül vittem magammal. Sok helyen és sokszor használtam.
Kicsit életlen, kicsit karcos, nem HD, meg nem lehet agyon állítani de fotót, filmet azért csinál(t). Ebből készítettem azokat a videókat, amiket mostanában a családdal közösen visszanéztünk és nagyokat röhögtünk rajtuk. Technikailag persze nullák, de abszolút vállalhatóan bennük van az amit el akarnak mondani. Nem nagyon csinálnám ma sem másképp, csak hát mégis, mert azóta jobb géppel, jobb programmal tenném.
No, itt van a kutya elásva.
Mert a nagyobb gép nagyobb ugye. Ezért nem, vagy ritkábban viszem magammal. A bonyolultabb program meg bonyolultabb, tehát több idő is kell hozzá, meg nagyobb tárhely... Kezdi a farok csóválni a kutyát.
Aztán körülnézek és mit látok.
Azt látom, hogy sokan attól érzik magukat fotósfilmesnek, hogy megvesznek egy szerkót és jó minőségben nyomják, az amúgy ölég átlagos, vagy az alatti vizuális megnyilvánulásaikat.
Én általában futós, kirándulós, hegyes, völgyes témákat szoktam nézni és kétségbeejtő a kínálat. A legtöbbször a minőséget biztos, ami biztos mennyiséggel ellensúlyozzák. Lehet, hogy homályos, meg rosszul van megvilágítva, meg kicsit kusza a téma, de legalább sok van belőle.
A kedvencem a ferde képkivágás.
Ezt vki látta valahol, aztán vkik látták a vkinél és azóta mindenki ferdén tartja a gépet. Monnyuk nem próbáltam, lehet, hogy úgy kényelmesebb. De mi értelme? Ha ad vmi többet, ha láttat vmit amit amúgy nem, akkor oké. De csak azér' mer... Érdemes megnézni rengeteg van belőlük.
Ferdén képkivágni persze a legegyszerűbb géppel is lehet.
Viszont a mostanában rohamosan terjedő gépcsodákkal rengeteg olyan dolgot is lehet(ne), amit egy régi kompakttal nem.
Igazán csak azért kezdtem bele ebbe a fotós fikázásba, hogy leírjam, hogy a tekknikka pont megöli a dolog értelmét. Pont azok az egyszerű, spontán dolgok maradnak ki sok-sok képből, ami sokszor egy rosszabb, de kézhez álló masinával simán benne lennének.
Nagy géppel, jó képet ezért (is) baromi nehéz csinálni.
A filmben ezek ráadásul hatványozottan jelentkeznek.
Egyszerű dolgok persze ezek és lehet, hogy csak nekem hiányoznak.
Eleje, közepe, vége.
Mondanivalója.
Svungja.
...
Nem baj, rossz, de szép...
Mitől is vált ez ma aktuálissá?
Próbálok visszakerülni a napi rutinba.
Mármint futásilag.
Ez már megy ugye, megint újrakezdés.
Ezertizenhatodszor.
De énfasz persze nem bírok csak egyszerűen jót futni. Áhhh, nem! Mert mér lihegek, mér ennyi idő alatt vagyok itt és itt, mér ennyi már megint a pulzusom, múltkorjobbvolt...
Tehát megy, csak épp egy általam kreált viszonyítási alap devalválja az amúgy egész jó kis futásokat. Vagy épp ott, vagy csak itthon, utólag.
Ez pont olyan, hogy régen egy technikailag rosszabb képnek/filmnek is tudtam örülni, és élveztem az ' alkotás' örömét, most meg mindenféle hibákat és elmosódott foltokat, meg életlen sarkokat keresek.
Nem megyek a Pirosra.
Miért nem megyek?
Azért, mert nem lenne jó. Mert nem lenne olyan amilyennek én szeretném. Próbálom magam rávenni, hogy akkor egy félig sétálgatós, kicsitkocogós, régi futóköreimet számbavevős teljesítésre menjek.
De nem. Nem visz rá a lélek.
Nem vagyok kíváncsi magamra futós-sétálós szerepben.
Kicsit talán kusza párhuzamok, de én értem őket.
Majd remélem, hogy jövőre, ebben az időszakban mosolygósan tudom visszaolvasni őket...
2013. október 28., hétfő
Alibi vége
Nem lehet ezt már tovább húzni.
Szeptember vége a szerencsétlen jobb bokaszalag húzódás miatt lett nevetséges, majd két hét alibi után a gyerkőcöktől kapott vírusok gyűrtek le.
Közben megejtettem egy terheléses vizsgálatot is melynek végleges eredményeit még várom.
Annyi bizonyos, hogy megint vas, vörösvérsejt, haemoglobin hiányom van. Ez már lassan nem is újság...
Ésssakkkor talán mától azt mondhatom, hogy a fáradtságon kívül nincs más nyűgöm, tehát nekikezdhetek, és újrakezdhetek.
Megint.
Megint, megint, megint...
Mert én ezt nem tudom megunni.
Itt volt ez az igazán ajándék ősz és alig tudtam kihasználni.
Csak sétálgattam, fotózgattam.
A házkeresés arra jó volt, hogy legalább Veszprémet bejártam töviről hegyire és olyan utcákba is betévedtem, ahová egyébként sohasem...
Ha minden jól megy, akkor ezt a projektet is kipipálhatjuk, tehát rengeteg időm szabadul majd fel.
Egyedül a P85-öt sajnálom, de nem sok értelmét látnám ilyen előzmények után a részvételnek.
Sebaj, lesz majd jövőre is...
Szeptember vége a szerencsétlen jobb bokaszalag húzódás miatt lett nevetséges, majd két hét alibi után a gyerkőcöktől kapott vírusok gyűrtek le.
Közben megejtettem egy terheléses vizsgálatot is melynek végleges eredményeit még várom.
Annyi bizonyos, hogy megint vas, vörösvérsejt, haemoglobin hiányom van. Ez már lassan nem is újság...
Ésssakkkor talán mától azt mondhatom, hogy a fáradtságon kívül nincs más nyűgöm, tehát nekikezdhetek, és újrakezdhetek.
Megint.
Megint, megint, megint...
Mert én ezt nem tudom megunni.
Itt volt ez az igazán ajándék ősz és alig tudtam kihasználni.
Csak sétálgattam, fotózgattam.
A házkeresés arra jó volt, hogy legalább Veszprémet bejártam töviről hegyire és olyan utcákba is betévedtem, ahová egyébként sohasem...
Ha minden jól megy, akkor ezt a projektet is kipipálhatjuk, tehát rengeteg időm szabadul majd fel.
Egyedül a P85-öt sajnálom, de nem sok értelmét látnám ilyen előzmények után a részvételnek.
Sebaj, lesz majd jövőre is...
2013. október 23., szerda
Erről?
Áhh, erről nincs mit írni...
Írhatatlan.
Bírhatatlan.
Vánszorgás.
Mint őszi légy az avaron...
Inkább a mai tihanyi képek...
Írhatatlan.
Bírhatatlan.
Vánszorgás.
Mint őszi légy az avaron...
Inkább a mai tihanyi képek...
2013. október 16., szerda
2013. október 14., hétfő
BBB
azaz filmszínházunk bemutatja, a
Bakonyi Barangolás Betli c. egyfelvonásos melodrámát.
Főbb szerepekben:
Fridi - egyes számú antihős
futrinka - kettes számú antihős
A filmről röviden:
Két, szebb napokat látott, középkorú, házas, elszánt, de fáradt és enervált falusi matador egy teljesen átlagos teljesítménytúra keretében próbál újra erőre kapni.
Sajnos sikertelenül.
A hosszú és kínosan egyhangú 5 órás film csak egy-egy pillanatában nyújt élvezetet. Végig fájdalmas szenvedés és enervált próbálkozások tanúi lehetünk. A lehangoltságában egységes művet ezen túl semmiféle összetartó erő nem menti meg a fullasztó unalomtól.
Rövid, a természeti környezet szépségét ugyan fel-fel villantó szkeccsek sorozata.
A történetnek igazából sem eleje, sem vége.
Ez még talán megbocsájtható, de sajnos tanulság sincs.
Pedig ilyen szereplőkkel, ilyen témaválasztással joggal számíthatnánk egy csattanós végű, sodró lendületű eposzra is.
De sajnos hiába.
Addig is, egész estés nagyfilm helyett maradnak a próbák.
Hátha azokból még kijön valami értékelhető.
Ízelítőül pár kép a film látványvilágából:
Bakonyi Barangolás Betli c. egyfelvonásos melodrámát.
Főbb szerepekben:
Fridi - egyes számú antihős
futrinka - kettes számú antihős
A filmről röviden:
Két, szebb napokat látott, középkorú, házas, elszánt, de fáradt és enervált falusi matador egy teljesen átlagos teljesítménytúra keretében próbál újra erőre kapni.
Sajnos sikertelenül.
A hosszú és kínosan egyhangú 5 órás film csak egy-egy pillanatában nyújt élvezetet. Végig fájdalmas szenvedés és enervált próbálkozások tanúi lehetünk. A lehangoltságában egységes művet ezen túl semmiféle összetartó erő nem menti meg a fullasztó unalomtól.
Rövid, a természeti környezet szépségét ugyan fel-fel villantó szkeccsek sorozata.
A történetnek igazából sem eleje, sem vége.
Ez még talán megbocsájtható, de sajnos tanulság sincs.
Pedig ilyen szereplőkkel, ilyen témaválasztással joggal számíthatnánk egy csattanós végű, sodró lendületű eposzra is.
De sajnos hiába.
Addig is, egész estés nagyfilm helyett maradnak a próbák.
Hátha azokból még kijön valami értékelhető.
Ízelítőül pár kép a film látványvilágából:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)