De jön.
Többször is neki kellett ülni...
Ott tartottam az utolsó posztok vmelyikében, hogy megvolt az első futás.
Szép.
Aztán hétfőn (24-én) még egy kis hókusz-pókusz a derekam körül, enyhe hörgés, majd kedden el.
Kint Olaszországban is borongós, esős idő fogadott minket és a folytatás sem látszott jobbnak. Szerda reggel bepróbálkoztam egy kisebb körrel.
Még a nap is kisütött!
Komoly!
A szállásunk körül pillanatok alatt összeszedtem 500m szintet. Ha akartam volna 1000 is összejön...
Igen, igen ott kicsit más lenne egy-egy edzés.
Csütörtökön hajnalban megint kerültem egyet. Napsütésben és 4-5 fokban. Brrrr.... kicsit hidegnek éreztem, pedig az is volt.
Pulzusom persze az egekben, a nyugalmi érték is 10-el magasabb volt, nemhogy futáskor...
Közben persze családi mászkálások is voltak.
Megállapítottam, hogy mozgásszervi gondjaim nincsenek, de a hörgőim még tele voltak trugyival és az orromat is fújkáltam rendesen. Egy kis jeges, szeles mellreszívástól azért tartottam.
Végül az utolsó utáni pillanatban dőlt el, hogy nem indulunk péntek éjjel.
Pedig már aludtam is délután, épp csak a kávémat nem ittam meg.
Még szerencse, így volt remény egy kis éjjeli alvásra is.
Ha nincsenek a szállásunkon más, futó magyarok is, akkor lazán odacsattogok 23:00-ra. Sms-t nem küldtek, internet hozzáférésünk nem volt, nevezéskor meg nem szóltak még, hogy gond lenne a pályával.
Szóval péntek este áttanulmányoztuk a részben új pályát:
Korábban épp azt ecsetelgettem a családnak, hogy milyen kár, hogy a verseny eleje sötétben halad, így egy csomó szép részt nem láthatok.
No, most látni fogom...
Megbeszéltük az új haditervet, de az éjszakai etap hiányából adódóan már nem volt olyan nagy jelentősége a korai találkának. Maradtunk egy várhatóan kora délutáni első privát frissítésben.
Az öltözékkel baromi bajban voltam.
Ennyit tán még soha nem hezitáltam ezen. Hosszú-rövid, egy, vagy két réteg, eső-, vagy szélkabát rövid, vagy 3/4-es gatyó...
Ez a félig még bennem lappangó takonykór óvatossá és kissé félőssé tett. Ráfázni - szó szerint, meg nem szó szerint - nem szerettem volna.
Végül vékony rövid felső + kicsit szél és esőálló hosszú.
Alul 3/4-es.
Reggel 7 kor az autóban ülve még az ülésfűtést is bekapcsoltam és nagyon jól esett... 4 fok volt, de tiszta, száraz idő.
Kabátban álltam a kordon mellett, majd 7:50 körül levettem a dzsekit és beálltam a tömegbe. Nem szándékoztam nagyon előre állni, de a hézagos kordont kihasználva egész elölről rajtoltam.
Pontosan 8:00-kor indultunk.
Persze mindenki mint a meszes...
Az egész magyar mezőny elment mellettem - már akit egyáltalán ismertem...
Amikor megjelentek mellettem az első termoszos sporik, akkor kb. tudtam, hogy nagyjából ez a vége. Innen már csak a záróbusz fog lassan letolni...
A tavalyról már ismerős lájtos szerpentinnel indítottunk. Néha belekocorásztam egy-egy sík szakaszba, de ebből nem volt sok. Tömött sorokban haladtunk, a nyugdíjas tempó adott volt. Úgy, mint a 150-es pulzus is, amit csak az idő közben mellém vetődő Jucussal történő beszélgetés hozott le 140 körülire.
Duma közben sasoltam, mert itt kell majd visszafelé is jönni - legalábbis ezt mondták. Próbáltam memorizálni a terepviszonyokat. Azt megállapítottam, hogy itt lehet majd futni rendesen, nem köves, nem gyökeres, nem lépcsős, hanem korrekt dózer a nagy része.
Az enyhén hullámzó dózeren megint próbáltam a futást, de az egekbe szállt a pulzusom. Beszarás laza terep, ideális viszonyok, de nem mertem futni. Idő közben rájöttem, hogy sok a hosszú felső rajtam, de azért az árnyékosabb részeken meg nagyon jól jött, hogy melegít egy kissé. Fene tudja, talán le kellett volna venni. Ha megy a futás, akkor nincs gond, de ez a szakszervezeti kirándulás intenzitás meg kívánta a melegebb cuccot.
Szóval kis futásimitáció, de ehhez majd 160-as pulzus.
Lefele libasorban haladtunk, olyan volt, mint a Gúm áruházban nejlonharisnya szállítmány érkezésekor.
És ez 140-es frekivel.
Lefele!
Végre kiértünk az enyhén emelkedő, patak menti dózerra, de itt is sokszor bele kellett gyalogolni, hogy ne durranjon szét a vekker. Bőven ment volna futva, szinte sík ez a rész, de nem mertem.
És izzadtam.
És azon gondolkodtam, hogy le vegyem, vagy ne vegyem? Mármint a felsőm.
Ha leveszem, akkor hova tegyem, mert a zsákba nem fér. Magamra kötni úúútálom.
Maradt.
1. ep. 18km/780m - leírni is szégyen: 2:22ó - nem tudom hányadik lehettem, de érzésre olyan 450-500...
Kulacstöltés, bogyóka bevétel, Smecta bekeverés és bevétel, banánozás...
5p.
Sok.
Innen nagyon jó állapotban és végre szellősebb mezőnyben indultam el.
Még szép, mitől is lettem volna fáradt...
Egyenletes mászás indult.
Egyenletesen magas pulzussal, amivel semmit nem tudtam kezdeni.
150 körül, de volt, hogy 160 is befigyelt.
Ettem, ittam és aztán az 1780m -es magasságtól a megjelenő hófoltokból szedett latyakkal hűtöttem magam.
Hosszú ujjúban...
Futásra ingerlő enyhe hullámokat hagytam parlagon, téptem alig létező hajam, de nem volt mit tenni, ez már csak egy ilyen nap...
Egy egész havas sípályán értük el a legmagasabb pontot, innen aztán több mint 700m ereszkedés kezdődött.
Szinte úgy éreztem, hogy izommunka nélkül, épphogy a talajt érintve haladok, de így sem sikerült 140 alá vinnem a frekit. Folyamatosan előztem mert ez a szekció azért nem csapatta annyira a lefeléket - sem.
Közben viszont eldöntöttem, hogy a következő csekkolásnál nekivetkőzöm, lesz ami lesz, nem érdekel. Emlékeztem is, hogy a pont egy völgyben lesz, onnan majd megint jócskán emelkedni kell. Közben a havas lejtőket fenyő-, majd lombos erdő váltotta fel. Egyre kisebb lett a nyom, és egyre sarasabb szakaszok következtek. Néha még itt is beszorultam pár spori közé.
2. ep 33km/1490m - 4:35ó - 350. hely :)
A szertartás mint az első ponton, de itt le is vetkőztem. A derekamra tekertem a felsőt, fogtam egy banánt és elindultam mászni. Az eleje csak meredek volt, de aztán brutál sarak jöttek.
Az aszfaltra kiérve aztán néha belekocogtam, mert hiába emelkedő, hiába magas pulzus, eluntam már a folyamatos korzózást.
Itt értem be Börcsök Andrást.
Itt...
Tudtam, hogy ha elérjük a Misurina-tó előtti emelkedő tetejét, akkor baromi hosszan lehet majd futni lefelé. Így is lett.
Toltam magam előtt a népet és spricceltek szét rendesen.
Lihegtem, orrot fújtam, köpködtem, mindent csináltam, hogy zajt keltsek hátulról, észre vegyenek és félreálljanak.
Ment.
Nem egy nagy dicsőség ez, de élvezetes volt.
A tónál aztán Pali bácsit is beértem.
3. ep. 42km/2080m 6:14ó - 263. hely
Végre volt leves. Kenyeret mártogattam bele és próbáltam elszürcsölni, de baromi forró volt. Markoltam még a parmezánból, beraktam a zsákom zsebébe és egy kenyeret is depóztam magamra aztán nekiindultam.
Lejtett és egyre jobban.
Itt kezdtem érezni igazán a sok Balaton környéki lankán megtolt lejtők eredményét.
Ment, nem ütött és erőt is éreztem a combjaimban.
Megint kezdtem darálni az embereket.
Széles dózerről keskeny, majd egy nyomtávos, szűk és egyre sarasabb szakaszokra értem. Volt, hogy csak arra figyeltem, hogy bokánál mélyebbre ne süllyedjek. Nem pipiskedtem, csapattam a dágvány közepén, hátha minél több embert sikerül lefröcskölnöm...
Általában gyorsan félreugrott a nép. Aztán egyre szűkült az ösvény, egyre technikásabb, egyre vadabb lett. Ráadásul beértem egy csókát, aki nem akart elengedni. Sebaj, akkor relax...
Közben előttünk/alattunk feltűnt Kerekes Csabi sziluettje is. Közeledtünk egy széles vízmosáshoz, ahol az ösvényünk is barátságosabbá vált. Elugrottam az emberem mellől, majd a vízmosásban Csabit is leelőztem. Nagyon koncentráltam a patakátkelésnél ezért épp csak intettem neki és tűztem is tovább. Tudtam, hogy ha leállok dumálni, akkor kiesem a ritmusból és akkor gyalogolni kezdek az tuti.
Felismertem a helyet, mert tavaly pont eddig kirándultunk a családdal, a nagy sziklákon még fotók is készültek. Innen visszakanyarodtunk az eredeti pályára, csak épp a Tre Cime-t hagytuk ki. Tudtam, hogy még egy darabon ütősen és kitetten lejt, aztán lélekölő dózeren kell majd futni.
Így is lett. Ráadásul a mellettünk lévő tavat az aszfaltos út felől kerültük.
Hosszan, több száz méteren át belátható, enyhén emelkedő murvás út.
Lélekölésből ötös...
Közben Boszi is feltűnt előttem.
Daráló üzemmódra váltottam, bár nagyon akaródzott volna egy kis séta. Főleg a lelkemnek. Lefutottam a tóhoz és bevizeztem a sapkám, ennyit engedtem magamnak.
Az út mentén várakozó mentősök bemondták, hogy még 4 kili a pont. Nem esett jól...
Becsülettel végigfutottam.
A pont előtt már láttam a kölköket, akik elém jöttek. Pár száz métert együtt futottunk.
Jó volt megérkezni.
4. ep. 57km/2350m 7:56ó - 202. hely
Végre letehettem a derekamra kötött és állandóan zavaró vastagabb felsőt. Helyette a zsákba raktam egy vékonyat. Ettem, ittam, feltöltöttem a bogyókás készleteimet meg a kulacsomat. Jó volt, hogy Emőék tudtak nekem levest csinálni, az nagyon jót tett. Érzésre nem tököltem, mégis elment 6p. Fogtam egy nagy hámozott banánt és nekiindultam. Tudtam, hogy egy rövid futható szakasz után egy 500-as emelkedő jön majd.
Itt még láttam Boszit és pár sporit, amint átjönnek közvetlenül utánam a műúton.
Emlékeztem, hogy tavaly itt már nagyon meleg volt és én kezdtem megadni magam. Most sem voltam fitt, de bőven maradt még kraft. Szépen le is szakítottam mindenkit és egész jó tempóban gyalogoltam ezt a szakaszt. Ahogy egyre feljebb értem úgy éreztem egyre hűvösebbnek az időt. Kicsit szemerkélt is és némi légmozgás is kerekedett. Fázás határán voltam. Lassan kisimult a terep. Ezt a részt már korábban is megcsodáltam. A Bükk-fennsík jutott eszembe, csak egy kicsit felnagyított arányokkal.
A kitett részről lekanyarodtunk és hatalmas vörösfenyők között ereszkedtünk immár. Itt is beértem pár futót, bár látszott, hogy nagyon igyekeznek...
Ezen a lefelén lehetett haladni, még pont ideális volt futásra, nem ütötte szét az ember lábát.
5. ep. kb70km/2855m 9:18ó
A számokból is látszik, hogy magamhoz képest egész jól sikeredett ez a szakasz. 13km/500m 1:21ó. Jó, nem mondom, hogy acélos, de nem rossz.
Itt is volt leves. Ettem kenyérrel, ittam rá egy kis kólát, vizet töltöttem, mosakodtam. Minden áron a sátor felé akartak terelni, ahol többen álldogáltak, fáztak és toporogtak. Nem engedtem magam, mert én nem piknikezni jöttem kérem, én innen még tolni szerettem volna.
És így is lett.
Az erdei, egy nyomsávos szakaszon aztán látszott, hogy a Cortinások hada is erre haladt. Nagyon fel volt túrva a pálya, a kövek, gyökerek sarasak voltak. Inkább a biztonságos leérésre szavaztam, bár sajnáltam az elszalasztott perceket.
Közeledett az újabb privát frissítőpont. Gondolkodtam, hogy mi lenne segítségemre, mire lenne szükségem, de nem igazán kívántam semmit. Végül a változatosság miatt egy kis levest erőltettem magamba.
Nekiindultam, reményeim szerint az utolsó komolyabb emelkedőnek.
Ez is ment. Nem szélsebesen, de jobban mint a körülöttem lévőknek. Gondoltam, hogy felmászunk a tavalyi meredély tetejéig és onnan nagyjából szintben elérjük a reggel elhagyott ösvényeket, amiken aztán lecsorgunk a célba.
Aha...
A meredek egyre meredekebb lett és nem akart véget érni. Már majdnem négykézlábasnak éreztem. Megint kanyar, megint meredek és csak fel-fel-fel...
Közben volt egy kis privát pont ahol megsem álltam, de ott azt kiabálták utánam, hogy még 10 kili.
Egyetlen spori ment el mellettem ezen a részen, a többiek mind lemaradtak, egyre halkuló botcsattogtatásaikat halottam, majd azt sem. Azt hittem megszülök mire felértem. Több mint 400m szint lett a kis felszökésből és nem sok kilin...
Végre felértem a szintútra, ahol mondták, hogy már csak 10 kili.
Mitmonnyak erre....?
Enyhén hullámzott a széles, néhol sziklában vájt út, de nekem már csak a lejtőkre volt energiám, azokra is egyre kevesebb. Észbe kaptam, hogy ezekből a levesekből nem fogom majd bírni a végét, így a ritkán bevetett szőlőcukros zacsimat kotortam elő és elkezdtem beosztani a benne lévő négy szemnyi életmentő tablettát. A citromos víz jól csúszott rá és mentálisan is nagyot ütött.
Annyira elterveztem felfelé menet, hogy itt majd mennyire fogok zúzni, hogy nem akartam magam előtt leégni. Fogcsikorgatva, de erőltettem a futást.
10 kili... ja... phö....
Próbáltam minden pozitív gondolatot előkotorni.
Az órámra nézve talán a 12ó-s teljesítést is elérhetőnek éreztem.
11:08-kor pillantottam meg Cortinát, de annyira messze lent, hogy kicsit átértékeltem az időtervemet.
Nem számít, csak gyorsan le!
Ahogy a szintút a szerpentinre váltott a szőlőcukor is leért és azén kedvem is megjött. Bőszen futottam lefelé. Tavaly lefelé már egy lépést nem futottam, most bőven volt erőm - hja, a táv és szint is kevesebb lett idén...
Egy kis tóhoz érkeztünk, ahol sztem teljesen feleslegesen még volt egy cél előtti frissítési lehetőség. Én meg sem álltam csak átrobogtam.
Aztán satut húztam, mert láttam, hogy bíz itt nem megyünk tovább le, hanem megint fel. No, ez nagyon nem esett jól. Már beleéltem magam a lefelé vágtába. Ráadásul saras, köves, gyökeres rész volt.
Nemszeretemrész.
Nem tartott sokáig, de azért elég időm volt, hogy a szervezők felmenőit emlegessem...
Aztán megint vissza a jó kis szerpentinre.
A köves, majd füves és a város határában az aszfaltos rész is ment.
Láttam, hogy a 12ó bőven meg lesz, így a városban már nem forszíroztam nagyon.
Megint befutó a kölkökkel, puszi, pacsi...
84km/3400m 11:52ó
Összességében.
Nagyon sajnálom az utolsó 4hét bénázását. Sokkal jobb lehetett volna.
Ezt sajnálom.
Ezen túl meg:
Nem fájt semmi, nem álltam fejre, nem hánytam/fostam/ájultam...
Tökéletes időjárási körülmények között szétnéztem a Dolomitokban.
Soha rosszabbat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése