A cucc

A cuccról már nagyon rég akartam írni, de a mai futás kapcsán különös aktualitást nyert.
A cucc.
Nem kell nagy dologra gondolni, mert jelen esetben én a fotós cumóra gondolok/tam. Is.

Ameddig volt a kis sony kompakt gépem minden szívfájdalom nélkül vittem magammal. Sok helyen és sokszor használtam.
Kicsit életlen, kicsit karcos, nem HD, meg nem lehet agyon állítani de fotót, filmet azért csinál(t). Ebből készítettem azokat a videókat, amiket mostanában a családdal közösen visszanéztünk és nagyokat röhögtünk rajtuk. Technikailag persze nullák, de abszolút vállalhatóan bennük van az amit el akarnak mondani. Nem nagyon csinálnám ma sem másképp, csak hát mégis, mert azóta jobb géppel, jobb programmal tenném.
No, itt van a kutya elásva.
Mert a nagyobb gép nagyobb ugye. Ezért nem, vagy ritkábban viszem magammal. A bonyolultabb program meg bonyolultabb, tehát több idő is kell hozzá, meg nagyobb tárhely... Kezdi a farok csóválni a kutyát.
Aztán körülnézek és mit látok.
Azt látom, hogy sokan attól érzik magukat fotósfilmesnek, hogy megvesznek egy szerkót és jó minőségben nyomják, az amúgy ölég átlagos, vagy az alatti vizuális megnyilvánulásaikat.

Én általában futós, kirándulós, hegyes, völgyes témákat szoktam nézni és kétségbeejtő a kínálat. A legtöbbször a minőséget biztos, ami biztos mennyiséggel ellensúlyozzák. Lehet, hogy homályos, meg rosszul van megvilágítva, meg kicsit kusza a téma, de legalább sok van belőle.

A kedvencem a ferde képkivágás.
Ezt vki látta valahol, aztán vkik látták a vkinél és azóta mindenki ferdén tartja a gépet. Monnyuk nem próbáltam, lehet, hogy úgy kényelmesebb. De mi értelme? Ha ad vmi többet, ha láttat vmit amit amúgy nem, akkor oké. De csak azér' mer... Érdemes megnézni rengeteg van belőlük.

Ferdén képkivágni persze a legegyszerűbb géppel is lehet.
Viszont a mostanában rohamosan terjedő gépcsodákkal rengeteg olyan dolgot is lehet(ne), amit egy régi kompakttal nem.
Igazán csak azért kezdtem bele ebbe a fotós fikázásba, hogy leírjam, hogy a tekknikka pont megöli a dolog értelmét. Pont azok az egyszerű, spontán dolgok maradnak ki sok-sok képből, ami sokszor egy rosszabb, de kézhez álló masinával simán benne lennének.
Nagy géppel, jó képet ezért (is) baromi nehéz csinálni.
A filmben ezek ráadásul hatványozottan jelentkeznek.

Egyszerű dolgok persze ezek és lehet, hogy csak nekem hiányoznak.
Eleje, közepe, vége.
Mondanivalója.
Svungja.
...

Nem baj, rossz, de szép...

Mitől is vált ez ma aktuálissá?

Próbálok visszakerülni a napi rutinba.
Mármint futásilag.
Ez már megy ugye, megint újrakezdés.
Ezertizenhatodszor.
De énfasz persze nem bírok csak egyszerűen jót futni. Áhhh, nem! Mert mér lihegek, mér ennyi idő alatt vagyok itt és itt, mér ennyi már megint a pulzusom, múltkorjobbvolt...
Tehát megy, csak épp egy általam kreált viszonyítási alap devalválja az amúgy egész jó kis futásokat. Vagy épp ott, vagy csak itthon, utólag.
Ez pont olyan, hogy régen egy technikailag rosszabb képnek/filmnek is tudtam örülni, és élveztem az ' alkotás' örömét, most meg mindenféle hibákat és elmosódott foltokat, meg életlen sarkokat keresek.

Nem megyek a Pirosra.
Miért nem megyek?
Azért, mert nem lenne jó. Mert nem lenne olyan amilyennek én szeretném. Próbálom magam rávenni, hogy akkor egy félig sétálgatós, kicsitkocogós, régi futóköreimet számbavevős teljesítésre menjek.
De nem. Nem visz rá a lélek.
Nem vagyok kíváncsi magamra futós-sétálós szerepben.

Kicsit talán kusza párhuzamok, de én értem őket.
Majd remélem, hogy jövőre, ebben az időszakban mosolygósan tudom visszaolvasni őket...

Alibi vége

Nem lehet ezt már tovább húzni.

Szeptember vége a szerencsétlen jobb bokaszalag húzódás miatt lett nevetséges, majd két hét alibi után a gyerkőcöktől kapott vírusok gyűrtek le.
Közben megejtettem egy terheléses vizsgálatot is melynek végleges eredményeit még várom.

Annyi bizonyos, hogy megint vas, vörösvérsejt, haemoglobin hiányom van. Ez már lassan nem is újság...

Ésssakkkor talán mától azt mondhatom, hogy a fáradtságon kívül nincs más nyűgöm, tehát nekikezdhetek, és újrakezdhetek.
Megint.
Megint, megint, megint...
Mert én ezt nem tudom megunni.

Itt volt ez az igazán ajándék ősz és alig tudtam kihasználni.
Csak sétálgattam, fotózgattam.
A házkeresés arra jó volt, hogy legalább Veszprémet bejártam töviről hegyire és olyan utcákba is betévedtem, ahová egyébként sohasem...
Ha minden jól megy, akkor ezt a projektet is kipipálhatjuk, tehát rengeteg időm szabadul majd fel.

Egyedül a P85-öt sajnálom, de nem sok értelmét látnám ilyen előzmények után a részvételnek.
Sebaj, lesz majd jövőre is...

Erről?

Áhh, erről nincs mit írni...
Írhatatlan.
Bírhatatlan.
Vánszorgás.
Mint őszi légy az avaron...

Inkább a mai tihanyi képek...

Esős napokra

BBB

azaz filmszínházunk bemutatja, a
Bakonyi Barangolás Betli c. egyfelvonásos melodrámát.

Főbb szerepekben:

Fridi - egyes számú antihős
futrinka - kettes számú antihős

A filmről röviden:

Két, szebb napokat látott, középkorú, házas, elszánt, de fáradt és enervált falusi matador egy teljesen átlagos teljesítménytúra keretében próbál újra erőre kapni.
Sajnos sikertelenül.
A hosszú és kínosan egyhangú 5 órás film csak egy-egy pillanatában nyújt élvezetet. Végig fájdalmas szenvedés és enervált próbálkozások tanúi lehetünk. A lehangoltságában egységes művet ezen túl semmiféle összetartó erő nem menti meg a fullasztó unalomtól.
Rövid, a természeti környezet szépségét ugyan fel-fel villantó szkeccsek sorozata.
A történetnek igazából sem eleje, sem vége.
Ez még talán megbocsájtható, de sajnos tanulság sincs.
Pedig ilyen szereplőkkel, ilyen témaválasztással joggal számíthatnánk egy csattanós végű, sodró lendületű eposzra is.
De sajnos hiába.

Addig is, egész estés nagyfilm helyett maradnak a próbák.

Hátha azokból még kijön valami értékelhető.


Ízelítőül pár kép a film látványvilágából:

 

 

 

 

Abrak

Asszem betáraztam az őszre.
Mire ennyi kalóriát lefutok,
nagyleszek...

Állóflow

Van ilyen?
Nem tudom,hogy létezik-e, de nekem ma volt.

Végre értelmes futásnak mondható dolgot próbáltam összehozni.
Pont a két héttel ezelőtti baleset útvonalát választottam.
Szememmel végig a kis bokatörőket vizslattam és sikerült is körbeérnem különösebb trauma nélkül. A bokám azért még leragasztottam és jobb is volt így.
Megúsztam a Lovas felé ereszkedő aszfaltos lejtőt is, majd utána szokásomhoz híven a csopaki Endrődi-kilátóba is felkapaszkodtam (nem tudom, hogy még meddig, mert baromi ramaty állapotban van...).
Álltam a kilátó tetején és néztem a Balcsit.
Tökéletes szélcsend volt és olyan 12-13 fok lehetett. Szűrt fények és őszi színpompa.
No, akkor ott azt érzetem, hogy ez bakker most nagyon sokáig tarthatna, mer' ez flow, vagy mi.
Nem mozogtam, nem mozgott semmi, állt még a levegő is és tökéletes összhangban volt minden, ami körülvett.
Nem tudom máshogy leírni, de tényleg olyan volt, mint a futáskor oly ritkán megtapasztalt flow.

Ezt biztató jelként értékelem.
Remélem megint elkezdődhet valami, ami mostanság egy kicsit megakadt.

Ennek örömére délután belefogtunk a szilvalekvár főzésébe!
Már nincs sok hátra, csak egy heti magozás és főzés :))...

Végre gyöpön

Tegnap és ma már sikerült futni majdnem 1-1 órát.
Egyelőre tükörsima dózeren.
Nem fáj, de érzem a jobb bokám.
Lefelé kicsit talán jobban.
Terep egyelőre kizárva.


Mostanában házvásárlási láz söpör rajtunk végig, ezért van csönd erre felé.

Remélem nem sokáig...