Az idei tél egyelőre nálunk teljesen hómentesre sikeredett.
Volt 1-2 reggel, amikor kis szerencsével futhattam volna vmi kis fehér porcukron, de ennél többre nem telt.
Ma reggel is csodálkozva néztem a 10-15cm hóréteggel szaladgáló autókat, aztán a Bakony felé nézve már megértettem a helyzetet. A nálunk éjjel hullott eső már Hárskúton is hó lehetett...
A Papod és környéke teljesen fehér.
Azért remélem lesz ennél több...
2017. december 29., péntek
2017. december 28., csütörtök
Függő játszma
Lassan zárul a nyolcadik évad, de egyre laposabb a derbi. Ahogy érzékelem a forgatókönyv író is csak harcol önmagával...
Számos ismétlés, ismétlődés... kínlódás... már az írásban is, nem csak az életben.
Kár, hogy nem mondhatom, hogy 'nem lennék a helyében...'
Nem kell hozzá évforduló, vagy vmi kiemelkedő alkalom, hogy ikszedszer megfogadjam, hogy nem hagyom dugába dőlni az írást, már csak azért sem mert legalább eddig eljutott. Most pedig még alkalom is van...
A sok ... meg általában sok-sok oldalnyi kibontatlan folytatást sejtet, de ugye félszavakból is. Ha már magamnak ugye pontpontpont
Bár foggal, körömmel próbálok mindenfajta függőségtől mentes lenni, azért nem egyszerű. Jó lenne, ha pl. az írás azzá válna. Már hogy nem tudom kinek...
Nekem nagyon jó okulás néha felütni a régi lapokat, hogy megpróbáljak magyarázatot találni, régi önmagamra, vagy legalább állapotaimra.
Jelenlegi helyzetértékelés - palackposta nekem.
Pár hétnyi kényszerű futásszünet rádöbbentett, hogy bizony függő vagyok. Nem csak mentálisan, de bizony fizikailag is szenvedek. Fejfájás, alvászavar, étvágytalanság, vagy épp magyarázhatatlan zabálhatnék, emésztési problémák, ízületek nyikorgása... Kész összeomlás.
Arra gondoltam, hogy ezt a hónapok óta tartó csípőmizériát, majd egy kis pihenés helyrebillenti, de egyelőre semmi javulást nem érzek, csak, hogy az általános állapotom egyre romlik. Mára még vmi takonykór is bepróbálkozni látszik, pedig évek óta a nagyobb járványokat is szépen átvészeltem. Kicsit tanácstalan vagyok. Tornáztatom, erősítem, de nem tudom mit tehetnék. Egyelőre nincs olyan doki akihez elmehetnék és meg is bíznék benne. Az más kérdés, hogy pénzem sincs arra, hogy körbehaknizzam a fél hazai ortopéd specialistát.
Ez a kérdéskör meg megnyitja azt a problémakört, amit nagyjából egy éve lezártnak tekintettem, hogy ugye miben is fussak? A pár jó cipőm 1000+kilis. Van néhány jó állapotú (új), de vmiért kérdéses példány. Újra meg nincs keret.
Nem gondoltam, hogy vala is a pénz(telenség) útjában áll majd a futásnak, de egyelőre nagyon úgy néz ki a dolog.
Ha mondjuk nagyon nevezhetnékem támadna, akkor sem tudnék miből. De ez csak teoretikus gond, mivel ahhoz ugye futni kéne első sorban.
Azért ami az idei és talán az elmúlt időszak nagy tanulsága, az az, hogy bizony ezt a lóbádzset, zsírból futást el kell felejteni. Bár megy és nem okoz gondot, de ezek szerint mégis.
Vitamin kell, fehérje kell, nincs mese. Hosszú távon kell. Hiába a tervezett kajálás, odafigyelés, sajnos be kell lássam, hogy nem elég.
Azt is gyorsan kiszámoltam, hogy erre sem lesz pénz :))))
A családnak már decemberben megvettem az egész téli vitaminadagját, de sajnos az allergiám miatt ezeket én nem tudom szedni. Amit tudnék az drága. Jó, akkor hagyjuk...
Nem dráma a dolog, meg nincs armageddon, hisz én választottam ezt az utat, csak most realizálódnak a korlátok. Ennyi.
Még megvárom a januári ultrahang eredményét, aztán ha nincs vmi egetverő gond, akkor lassan belekezdek egy kis mocorgásba, de azt előre megfogadtam - hanyadszor is? - hogy nem feszítem túl a húrt, mert szeretnék végre tavasszal jókat futni. Nem akarom azt a szokásos menetrendet követni, hogy télen kicsinálom magam, aztán tavaszra a langymeleg, virágos futkorászás helyett csak lézengek önmagam árnyékában.
NEM ez NEM szeretném újra eljátszani!
Ezen persze némi vitaminbevitel nyilván segítene, de majd vmi vörksopon megtanulok fotoszintetizálni addig.
Szóval futásmentes, sokolvasásos, sütizabálós, alkoholmentes év vége.
Függőségeim szögre akasztva várják 2018-at.
Hajrá!
Számos ismétlés, ismétlődés... kínlódás... már az írásban is, nem csak az életben.
Kár, hogy nem mondhatom, hogy 'nem lennék a helyében...'
Nem kell hozzá évforduló, vagy vmi kiemelkedő alkalom, hogy ikszedszer megfogadjam, hogy nem hagyom dugába dőlni az írást, már csak azért sem mert legalább eddig eljutott. Most pedig még alkalom is van...
A sok ... meg általában sok-sok oldalnyi kibontatlan folytatást sejtet, de ugye félszavakból is. Ha már magamnak ugye pontpontpont
Bár foggal, körömmel próbálok mindenfajta függőségtől mentes lenni, azért nem egyszerű. Jó lenne, ha pl. az írás azzá válna. Már hogy nem tudom kinek...
Nekem nagyon jó okulás néha felütni a régi lapokat, hogy megpróbáljak magyarázatot találni, régi önmagamra, vagy legalább állapotaimra.
Jelenlegi helyzetértékelés - palackposta nekem.
Pár hétnyi kényszerű futásszünet rádöbbentett, hogy bizony függő vagyok. Nem csak mentálisan, de bizony fizikailag is szenvedek. Fejfájás, alvászavar, étvágytalanság, vagy épp magyarázhatatlan zabálhatnék, emésztési problémák, ízületek nyikorgása... Kész összeomlás.
Arra gondoltam, hogy ezt a hónapok óta tartó csípőmizériát, majd egy kis pihenés helyrebillenti, de egyelőre semmi javulást nem érzek, csak, hogy az általános állapotom egyre romlik. Mára még vmi takonykór is bepróbálkozni látszik, pedig évek óta a nagyobb járványokat is szépen átvészeltem. Kicsit tanácstalan vagyok. Tornáztatom, erősítem, de nem tudom mit tehetnék. Egyelőre nincs olyan doki akihez elmehetnék és meg is bíznék benne. Az más kérdés, hogy pénzem sincs arra, hogy körbehaknizzam a fél hazai ortopéd specialistát.
Ez a kérdéskör meg megnyitja azt a problémakört, amit nagyjából egy éve lezártnak tekintettem, hogy ugye miben is fussak? A pár jó cipőm 1000+kilis. Van néhány jó állapotú (új), de vmiért kérdéses példány. Újra meg nincs keret.
Nem gondoltam, hogy vala is a pénz(telenség) útjában áll majd a futásnak, de egyelőre nagyon úgy néz ki a dolog.
Ha mondjuk nagyon nevezhetnékem támadna, akkor sem tudnék miből. De ez csak teoretikus gond, mivel ahhoz ugye futni kéne első sorban.
Azért ami az idei és talán az elmúlt időszak nagy tanulsága, az az, hogy bizony ezt a lóbádzset, zsírból futást el kell felejteni. Bár megy és nem okoz gondot, de ezek szerint mégis.
Vitamin kell, fehérje kell, nincs mese. Hosszú távon kell. Hiába a tervezett kajálás, odafigyelés, sajnos be kell lássam, hogy nem elég.
Azt is gyorsan kiszámoltam, hogy erre sem lesz pénz :))))
A családnak már decemberben megvettem az egész téli vitaminadagját, de sajnos az allergiám miatt ezeket én nem tudom szedni. Amit tudnék az drága. Jó, akkor hagyjuk...
Nem dráma a dolog, meg nincs armageddon, hisz én választottam ezt az utat, csak most realizálódnak a korlátok. Ennyi.
Még megvárom a januári ultrahang eredményét, aztán ha nincs vmi egetverő gond, akkor lassan belekezdek egy kis mocorgásba, de azt előre megfogadtam - hanyadszor is? - hogy nem feszítem túl a húrt, mert szeretnék végre tavasszal jókat futni. Nem akarom azt a szokásos menetrendet követni, hogy télen kicsinálom magam, aztán tavaszra a langymeleg, virágos futkorászás helyett csak lézengek önmagam árnyékában.
NEM ez NEM szeretném újra eljátszani!
Ezen persze némi vitaminbevitel nyilván segítene, de majd vmi vörksopon megtanulok fotoszintetizálni addig.
Szóval futásmentes, sokolvasásos, sütizabálós, alkoholmentes év vége.
Függőségeim szögre akasztva várják 2018-at.
Hajrá!
2017. december 22., péntek
Ismerős
Pár nagyon jó könyv akadt a kezembe.
Ezek közül egy most nagyon aktuális.
Jack London Martin Edenjében jópár ismerősre akadtam. A kor, vagy korrajz szinte a mai napokról is szólhatna. Megtaláltam benne szépen leírva a választ arra a nekem gyakran feltett kérdésre, hogy miért is van nekem annyi nick nevem. Beszél a teljesítményről, annak megítéléséről, az emberek közötti üres fecsegésről...
Baromi jó könyv.
Ma szembe jött velem ez a videjó.
A könyvet és a filmet összekapcsolva látom igazán miért is ment el a kedvem ezektől a videóktól. Mármint a készítésüktől.
Érdemes megnézni, hogy milyen véleményeket kap, monnyuk a fácsén...
https://vimeo.com/248385052
Ezek közül egy most nagyon aktuális.
Jack London Martin Edenjében jópár ismerősre akadtam. A kor, vagy korrajz szinte a mai napokról is szólhatna. Megtaláltam benne szépen leírva a választ arra a nekem gyakran feltett kérdésre, hogy miért is van nekem annyi nick nevem. Beszél a teljesítményről, annak megítéléséről, az emberek közötti üres fecsegésről...
Baromi jó könyv.
Ma szembe jött velem ez a videjó.
A könyvet és a filmet összekapcsolva látom igazán miért is ment el a kedvem ezektől a videóktól. Mármint a készítésüktől.
Érdemes megnézni, hogy milyen véleményeket kap, monnyuk a fácsén...
https://vimeo.com/248385052
2017. november 12., vasárnap
2017. november 9., csütörtök
Epés megjegyzés
Szóval ebből már nem lesz P85 beszámoló.
Még jó, hogy vártam vele, így a megvilágítás annyira változott, hogy nem kell át- és újraírjam a történelmem.
Szóval érzem én egy ideje - monnyuk úgy augusztus vége óta... - hogy nem jó valami. Nem jó valami, de ez csak futószakmai szemszögből nem százas.
Ha nem futnék, megint egészséges lennék - vagy annak hinném magam.
Szóval nem ragozom, meg csigázom, de vasárnap olyan epegörcsöm volt, hogy a tankönyvek is megirigyelnék. No, ilyen még nem volt, végre valami változatosság!
Olyan uncsi volt, már a szokásos, derék/gerinc/csípő/gyomor négyszögben vergődni, végre valami új kihívás!
Innen aztán Lúdtalp dokival rögtön felgöngyölítettük az utóbbi időszak vélt és valós sérelmeit. Miért fáj, miért gyullad, miért nem megy, miért küszködős...
Szóval végre van papírom róla...
Múlt szombaton voltam futni Fridivel. Mivel Tinnyén át vezetett az utam egy kis nosztalgiafutást szerveztünk, régi ösvényeken. Letámasztottuk szokott helyen a verdákat, majd nekiindultunk beszélgetősben - ahogy szoktuk. Laktát felett egy picivel... A kerítés 12 perc - mondta Fridi, csak furcsa volt, hogy nem tudunk közben beszélgetni... Nem ragoznám, de megmásztuk a Meszes-hegyet, meg vmi karikát is terveztünk, de épp visszaértem az autóhoz a teljes kóma előtt. Nem is emlékszem mikor szenvedtem ennyit egy ilyen rövid futáson. Azóta kb nem térek magamhoz...
Vasárnap meg ez a műsor...
Az vigasztal, hogy a vesemedence gyulladás határozottan szarabb és tovább is tart, szóval ez is csak viszonyítás kérdése.
A doki ma kérdezte, hogy amikor görcsölt mit vettem be? Nem is értettem, ez valahogy nálam nem opció. Ja, erre lehet bevenni vmi fájdalomcsillapítót? Komolyan nem elvi dolog ez, csak egyszerűen fel sem merül bennem.
Ez olyan mint a Vadlánon a combfájás. Fridi simán bekapott két fájdalomcsillapítót. Nekem eszembe sem jutott. Nem mondom, hogy ez jó, vagy jobb, pusztán csak annyit, hogy eszembe sem jut. Nem opció.
Szóval most már nem csak a derekamra, csípőmre, gerincemre, gyomromra ügyelek hanem az epémre is. Sokszor eszem keveset, nem zabálok, ügyelek, figyelek, kímélem magam...
Akartam írni a végére valamit, de feldöntöttem 0,5l bodzaszörpöt az asztalon, itt folyik, elfelejtettem...
Még jó, hogy vártam vele, így a megvilágítás annyira változott, hogy nem kell át- és újraírjam a történelmem.
Szóval érzem én egy ideje - monnyuk úgy augusztus vége óta... - hogy nem jó valami. Nem jó valami, de ez csak futószakmai szemszögből nem százas.
Ha nem futnék, megint egészséges lennék - vagy annak hinném magam.
Szóval nem ragozom, meg csigázom, de vasárnap olyan epegörcsöm volt, hogy a tankönyvek is megirigyelnék. No, ilyen még nem volt, végre valami változatosság!
Olyan uncsi volt, már a szokásos, derék/gerinc/csípő/gyomor négyszögben vergődni, végre valami új kihívás!
Innen aztán Lúdtalp dokival rögtön felgöngyölítettük az utóbbi időszak vélt és valós sérelmeit. Miért fáj, miért gyullad, miért nem megy, miért küszködős...
Szóval végre van papírom róla...
Múlt szombaton voltam futni Fridivel. Mivel Tinnyén át vezetett az utam egy kis nosztalgiafutást szerveztünk, régi ösvényeken. Letámasztottuk szokott helyen a verdákat, majd nekiindultunk beszélgetősben - ahogy szoktuk. Laktát felett egy picivel... A kerítés 12 perc - mondta Fridi, csak furcsa volt, hogy nem tudunk közben beszélgetni... Nem ragoznám, de megmásztuk a Meszes-hegyet, meg vmi karikát is terveztünk, de épp visszaértem az autóhoz a teljes kóma előtt. Nem is emlékszem mikor szenvedtem ennyit egy ilyen rövid futáson. Azóta kb nem térek magamhoz...
Vasárnap meg ez a műsor...
Az vigasztal, hogy a vesemedence gyulladás határozottan szarabb és tovább is tart, szóval ez is csak viszonyítás kérdése.
A doki ma kérdezte, hogy amikor görcsölt mit vettem be? Nem is értettem, ez valahogy nálam nem opció. Ja, erre lehet bevenni vmi fájdalomcsillapítót? Komolyan nem elvi dolog ez, csak egyszerűen fel sem merül bennem.
Ez olyan mint a Vadlánon a combfájás. Fridi simán bekapott két fájdalomcsillapítót. Nekem eszembe sem jutott. Nem mondom, hogy ez jó, vagy jobb, pusztán csak annyit, hogy eszembe sem jut. Nem opció.
Szóval most már nem csak a derekamra, csípőmre, gerincemre, gyomromra ügyelek hanem az epémre is. Sokszor eszem keveset, nem zabálok, ügyelek, figyelek, kímélem magam...
Akartam írni a végére valamit, de feldöntöttem 0,5l bodzaszörpöt az asztalon, itt folyik, elfelejtettem...
2017. október 30., hétfő
Tudom, hogy tudtam, hogy tudni fogom...
Kicsit majd talán kivesézem jobban ezt a P85 betlit, de jó apropónak bizonyul, hogy Csermanek idei UB-járól szóló, az ultrázás lényegének kvitesszenciáját érintő bejegyzés részletét ide kopizzam:
" Füreden pacsi Jucikámmal (megdumcsiztuk, hogy az első negyvenest letolom magam, hogy tudjon tovább aludni), és aztán felfordulás a Balaton-felvidékre. A nap 9-kor már égetett, igaz, erős szél is fújt. Vászoly mellett olyan szépen hullámzott a tengeri, hogy elhatároztam, hogy ezt bele fogom írni a beszámolómba. Szóval mentem, mendegéltem, tartottam a tempót, a pulzust, vigyáztam az emelkedőkön, a lejtőkön. Gondoltam is arra, hogy tavaly itt kezdtem fejben szétesni, és hogy milyen jó, hogy most nem. Merthogy az tök gáz lenne, ha megint itt, az első harmadban szenvednék egy nagyot. Merthogy ennyi felkészüléssel már ugye nem szenved az ember. Na, de akkor most miért is érzem egy kicsit nehéznek itt ezt a dörgicsei kitett lejtőt? Hát, végül is, nincs is baj, csak nem élvezem most ezt. De ha nem élvezem, akkor ugyan miért mennék végig, hát még rengeteg van hátra… na, nem ragozom a teljes gondolatfolyamot, de kb. 20-25 perc alatt teljesen észrevétlenül megkészültem. Nem egyik pillanatról a másikra, hanem egyszer csak azt konstatáltam, hogy romon vagyok. Jucika lelkesen frissített, folyamatosan biztatott, én meg elkezdtem neki adagolni a problémákat (nem megy, nehéz, meleg van, nincs kedvem, szar minden). Indulás előtt írtam neki egy hosszabb listát, hogy milyen kifogásaim lesznek, és hogy ezekre mit válaszoljon. Komoly energiát fektettem a holtpontom közben, hogy találjak új érveket a kiszállás mellett, hogy elkerüljük az előre betervezett polémiákat – kevés sikerrel. Aztán eszembe jutott, hogy ha kiszállok, akkor nagyon szomorú lesz, hogy biztosan nem csinált valamit jól a frissítéssel, vagy hogy nem volt velem erélyes, és nem akartam, hogy ezt érezze. Valójában ez a gondolat vett rá arra, hogy keressem a megoldást, a kiutat. Innentől minden 20 percben lelocsoltattam magam, minden artézi kút alatt hosszan mosdottam, Köveskálon leültem, meleg levest kértem, megettem nyugodtan, felpakoltam a lábaimat. Néztem, ahogy sorra mennek el az egyéni versenyzők, de mondogattam magamnak, hogy egy ultrán mindenre van idő. Kicsit visszavettem a tempóból, 6:30 körül mentem tovább. "
Nemtom mire volt jó az előző, P85-ös összefoglaló posztom, de arra biztosan, hogy futás közben folyamatosan azon agyaljak, hogy akkor most épp kurvára nem futom el és milyen okos vagyok, hogy nem tolom és 2:49 Dömös és laza vagyok és jólfrissítek...
Az egész 85 kiliből annyi adatot voltam képes megjegyezni, hogy 2:49... az meg idén 2:48 lett. Kb. ezzel el is mondtam minden sikereset erről a futásról...
Na, erről majd később.
Visszatérve Csermanekra, meg a beszámolójára.
Szombaton tényleg annyi történt, hogy éreztem és átéltem valamit, amiről tudtam már előre hogy át fogom élni. A helyet is jól belőttem: Hosszú-árok - Nagy-Szénás környéke.
De mivel tudtam, ezért magam előtt ciki volt, hogy tudom, hogy tudtam. Há' hogy lehet ennyire fütyi?
Szóval ezek aranyos kis önjátékok egy többszörös teljesítésnél.
Ha nekem ez az első teljesítésem, simán végigmegyek.
Ha.
" Füreden pacsi Jucikámmal (megdumcsiztuk, hogy az első negyvenest letolom magam, hogy tudjon tovább aludni), és aztán felfordulás a Balaton-felvidékre. A nap 9-kor már égetett, igaz, erős szél is fújt. Vászoly mellett olyan szépen hullámzott a tengeri, hogy elhatároztam, hogy ezt bele fogom írni a beszámolómba. Szóval mentem, mendegéltem, tartottam a tempót, a pulzust, vigyáztam az emelkedőkön, a lejtőkön. Gondoltam is arra, hogy tavaly itt kezdtem fejben szétesni, és hogy milyen jó, hogy most nem. Merthogy az tök gáz lenne, ha megint itt, az első harmadban szenvednék egy nagyot. Merthogy ennyi felkészüléssel már ugye nem szenved az ember. Na, de akkor most miért is érzem egy kicsit nehéznek itt ezt a dörgicsei kitett lejtőt? Hát, végül is, nincs is baj, csak nem élvezem most ezt. De ha nem élvezem, akkor ugyan miért mennék végig, hát még rengeteg van hátra… na, nem ragozom a teljes gondolatfolyamot, de kb. 20-25 perc alatt teljesen észrevétlenül megkészültem. Nem egyik pillanatról a másikra, hanem egyszer csak azt konstatáltam, hogy romon vagyok. Jucika lelkesen frissített, folyamatosan biztatott, én meg elkezdtem neki adagolni a problémákat (nem megy, nehéz, meleg van, nincs kedvem, szar minden). Indulás előtt írtam neki egy hosszabb listát, hogy milyen kifogásaim lesznek, és hogy ezekre mit válaszoljon. Komoly energiát fektettem a holtpontom közben, hogy találjak új érveket a kiszállás mellett, hogy elkerüljük az előre betervezett polémiákat – kevés sikerrel. Aztán eszembe jutott, hogy ha kiszállok, akkor nagyon szomorú lesz, hogy biztosan nem csinált valamit jól a frissítéssel, vagy hogy nem volt velem erélyes, és nem akartam, hogy ezt érezze. Valójában ez a gondolat vett rá arra, hogy keressem a megoldást, a kiutat. Innentől minden 20 percben lelocsoltattam magam, minden artézi kút alatt hosszan mosdottam, Köveskálon leültem, meleg levest kértem, megettem nyugodtan, felpakoltam a lábaimat. Néztem, ahogy sorra mennek el az egyéni versenyzők, de mondogattam magamnak, hogy egy ultrán mindenre van idő. Kicsit visszavettem a tempóból, 6:30 körül mentem tovább. "
Nemtom mire volt jó az előző, P85-ös összefoglaló posztom, de arra biztosan, hogy futás közben folyamatosan azon agyaljak, hogy akkor most épp kurvára nem futom el és milyen okos vagyok, hogy nem tolom és 2:49 Dömös és laza vagyok és jólfrissítek...
Az egész 85 kiliből annyi adatot voltam képes megjegyezni, hogy 2:49... az meg idén 2:48 lett. Kb. ezzel el is mondtam minden sikereset erről a futásról...
Na, erről majd később.
Visszatérve Csermanekra, meg a beszámolójára.
Szombaton tényleg annyi történt, hogy éreztem és átéltem valamit, amiről tudtam már előre hogy át fogom élni. A helyet is jól belőttem: Hosszú-árok - Nagy-Szénás környéke.
De mivel tudtam, ezért magam előtt ciki volt, hogy tudom, hogy tudtam. Há' hogy lehet ennyire fütyi?
Szóval ezek aranyos kis önjátékok egy többszörös teljesítésnél.
Ha nekem ez az első teljesítésem, simán végigmegyek.
Ha.
2017. október 21., szombat
Mindenami P85
Kis összegzés, átnézés, átélés.
Én szeretem, bár tudom, hogy nem makulátlan...
Beszámolók - és egy kis mai komment, a régi időkhöz:
2008
9:45-ös indulás! Eboláék épp szívatni akarták a futókat ezért direkt úgy nyitották a pontokat, hogy ne lehessen korábban indulni. Ma már erre ki emlékszik? P85, mindent a futókért...
Dömös már akkor megvolt 2:53 alatt. Azóta több mint egy órát javítottam az időmön, de ez a szakasz maradt -immár hagyományosan - 2:49.
Szénégetőknél még be kellett menni egy kb 30cm széles ösvényre! 30 cm-t értsd úgy, hogy kökényből, vadrózsából álló bokorsorban, volt egy 2m magas, nyiladék vágva. Már ahol. Ott kellett átszenvedni magunkat úgy, hogy az ösvény mellett futott a ma is használatos, széles út. De mi akkor is ragaszkodtunk a jelzéshez. Ki érti ezt :) ?
Nagy-Szénáson lámpakapcsolás! Anyám, ki hiszi ezt ma el?!
Petneházy előtt már volt szalagozás és nem kellett keresgélni a jelzetlen letérést mint 2007-ben! Micsoda fejlődés!
És! És! És Sistergő saját pontja, ami azóta hivatalos pont lett. Talán ez volt az első év, hogy kint volt. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy valaki pusztán szeretetből kimegy az erdőszélre és saját pénzén!!! olyan pontot visz, ahol aksikról működtetett lámpák voltak és habzsidőzsi. Tényleg minden! Ma sincs olyan pont mint akkor. Sistergő pedig pattogott és kiszolgált. Számomra Ő egy igazi önzetlen hőse ennek a túrának és mindig eszembe jut amikor ezen a helyen járok!
A célban nem befutóérem volt, meg zokni, meg mittudomén, hanem Tibicsoki, ami piros volt és 85 grammos...
2009
Nemtom milyen szintű a felmelegedés, de az biztos, hogy évről évre egyre melegebb van a Piroson. Emlékszem, hogy ebben az évben még bőven mellény, meg kesztyű kellett. Itt találkoztam először Pepével, aki akkor még gyalogosan indult, aztán 1-2 év és ő nyert mindent, ami terepfutás volt.
Nagykovácsiban még találkoztam Speróval. Höhhh... ő akkor kezdett futkorászni, de már elkent és azóta Nagykovácsiig biztos kapnék 1-1,5ó-t tőle...
Nagykovácsi után Lúdtalppal és Csabival mentem. Soha nem fogom elfelejteni. Én mentem elől és húztam a sort ők meg hörögtek mögöttem én meg élveztem. Lúdtalp mögöttem!!! Ez milyen élmény volt! A beszámolójában is írt róla. Monnyuk azt sem felejtem el, ahogy Fridi ellépett mellettünk Makkosmária után. Olyan szintű volt a sebességkülönbség, mint egy személyvonat és egy TGV között. Érdekes, hogy már akkor is keresgéltem a végén a jeleket de sajnos ez azóta sincs máshogy. Erzsébet-kilátó - Frank-hegy viszonylatában a mai napig több helyen elbizonytalanodom.
2011
Tölgyikrek - Dömös szakasz. Aha, már akkor is pedzegettem, hogy ez egy elég fontos és könnyen elszúrható szakasz, nehéz meglelni a ritmusát.
Dömösön a frissítésnél jajj, emlékszem, hogy elroppant a koronám, brrrr, millllyen horrorok voltak! Húúúú, beértem Zenyiket Dobogókő előtt? Biztos eltörte a lábát, vagy kiújult a vakbele, vagy átment rajta az úthenger! Micsoda skalp :))) !
Csévi-nyereg előtti séta! No, ez is egy kulcsmomentum. Aki itt sétál az elfutotta...
Ez a szívszúrás itt volt először. 1-2 alkalommal próbálkozott, de a Ca-Mg-K pótlás óta nem volt vele gond. Emlékszem, akkor nagyon szar érzés volt.
2012
Erre nem is emlékeztem :))) ! Még szerencse, hogy ilyen szelektív az emlékezet(em)!
2013-ban szeptemberben, pont a Pirosra készülés közben jól kifordult a bokám. Aszfalton... Sajnos kimaradt e miatt.
2014-ben elmentem a Lemkowynára. Nem kellett volna...
2015
Ez tényleg bosszantó volt, mert a mumus Hosszú-ároktól szépen lassan felőröltem magam, aztán Nagykovi után a kalapácsossal viaskodtam. Brrr... Pedig addig de szép volt!
2016
Ez nagyon jó volt! Kicsit nyomaszt is, hogy hogy a fenébe fogom ilyen jól érzeni magam...
És most a jó tanácsok!
Magamnak, mintha most kezdeném...
Nagy ajándék, hogy nem a futó verzión indulok. A tülekedés az elején, meg A versenyhangulat egyáltalán nem hiányzik. A tavalyi 7:45 helyett most 7:40-kor fogok indulni így az egyetlen szűk keresztmetszetet jelentő dömösi pontra épp nyitásra érek oda (vagy picit előtte, de bízom benne, hogy nem centizik ki...).
Az elején rögtön mindenki elkezd persze hörögni az aszfalton, pedig innen a Kevélyig beszélgetős tempónál nem szabad jobbat menni. Itt általában olyanokkal szoktam együtt haladni, akik a végén 2-3 órával!!! többet mennek... Szóval nyugi és beszélgetés bárkivel, csak, hogy Ne. Fussuk. El.
Kevélyről lefele, meg dettó mint felfelé. Itt, mint az akcióért rohanó kisnyugdíjasok, tojjják lefelé mint az ökör. Jó, én is, de ésszel.
Csobánka aszfalt. Sorok rendezése, kulacsok ürítése, mert rögtön itt az első frissítőpont.
Csikóváralján mindent fullra, mert messze van Dömös!
No, innen van egy nagyon finom kis türelemjáték a nem elfutni, de lehetőleg a legtöbbet kocogni témában. Csalóka, mert néhol alig emelkedik, de alapjában felfelé hullámzik. Néha bele KELL sétálni nekem. Tölgyikrek után nagyon figyelős, de haladós lefelé. Sikárosnál azt fogom érezni mint mindig, hogy nem haladok, pedig lejt, haza kellene menni, mert ez nem megy. Király-kúti-nyeregig viszont végig kocogós, nagyon élvezetes csak a pocsolyákra kell figyelni!!! A nyeregtől nem szabad erőlködni, mert csalóka, hogy nagyon jól futható, lejt. Egy kis előre dőlés, lassú levegővétel és 4:00p-es kellemes suhanás. Az aszfalton persze olyan érzés lesz, mintha behúzták volna a féket, de nem hosszú. Dömösön gyors és újra fullos töltés. Azt hiszem ide el fogok rejteni valahova izót, mert nem bízom az előre küldött csomag gyors megtalálásában... A ponton inkább fel kell markolni a cuccokat mert felfelé lesz idő a csámcsogásra. Innen azért sok a séta, de a pár futhatót meg kell becsülni. Vannak meredek kaptatók, de nem hosszúak. Inkább a Tost-sziklák utáni gerincre kell tartalékolni, amit viszont illik végig futni. Jó, egy-egy pici - tényleg pici -sétával. Dobogókőn a full outdórba öltözött cigiző turisták kerülgetése, majd frissítés, de nem túl sok!!! mert a lejtőn kijön!!! Lejt, néha sok is a jóból, ilyenkor vissza kell venni, mert szétveri a combot. Szentkereszten aztán lehet tolni, de én a temetőnél lévő kis emelkedőt már csak kabalából is sétálom. Ilyenkor lehet még tápolni, ez fontos, mert kevés ezen a részen az a szakasz ahol ne kéne tolni neki! Szóval kis tápolás, majd Szántóig nyomás. Ott megint pont, kajapia. Itt a murvást nem tudom eldönteni, mindig más taktikával veszem be. Kell ebbe séta? Fene tudja. Az biztos, hogy a balos letörés után jön a már fentebb említett teszt szakasz. Aki a Csévi-nyeregig tartó részen kénytelen belesétálni az elszúrta az elejét. Nekem ez A fele, bár számszakilag már több (Tavaly sikerült innen a negatív split!!! 4:49-4:44) Csévitől igazi csövön kiférős egész a jobbos dózerig, ez kb 2,5kili. Itt én sétálok az zicher, kis tápolás és készülődés a Kopárokra. Van benne meredek de nem hosszú egyik sem, viszont a fenyők között imádok suhanni. Igazi, hajdan volt hazai pálya. Örömfutás!
Kopár-csárdánál vmi gyors depót kellene intézni. Itt nem kell enni, mert a Kakukk-hegyre felfelé lehet. Aki túl gyors az benézi az itteni balos letérést, de én ezen már nem rágódom. Innen az alacsonyabbak előnyben, de nekem sajnos hajlongós futós. Az aszfaltot itt kifejezetten utálni szoktam, de teperni kell. No, a Villa Negrától a Hosszú-árokig egy lelketlen, darálós rész jön ráadásul homokban ami kiszív mindent az emberből. Itt nagyon észen kell lenni, úgy, hogy haladni is kell. Ha szerencsénk van nincs kint a kutya a lovaknál. Monnyuk szerencsénk van... Pont után a Nagy-Szénásig sokat lehet futni, de én itt évek óta energetikai mélyponton vagyok, tehát jó lenne idén ezt kihagyni, és legalább a tábláig felkocogni. Onnan szigorú, de tempós séta egész a két szalmabábúig - remélem Yoyóka kirakja őket... Az emlékfalnál gyors csekkolás után kis futható, majd a meredek aszfalt lefelé. Csak ésszel abszolválandó - az eleje! Lentebb meg csövönkifér effekt - a temetőnél már sok ilyenkor az ember, meg az autós. Figyelős! Kis kurfli be a pontra. Itt jön visszafelé menet egy pofavizit, lehet nézni az üldözőket. Ajándék sétálgatás a faluból, majd nincs mese, jön a munkás szakasz ahol rengeteg időt lehet nyerni, vagy veszteni. Néhol kis, alattomos hullámokkal. Az itteni állapotunk aztán már előre vetíti a végjátékot. Feketefej meredek de baromi rövid, Szépjuhásznénál megpróbáljuk nem elüttetni magunkat, majd a Hárshegyi-körútig mászós. Gyors csippantás, majd nemszeretem, de futni kell. Futni kell! János-hegyre felfelé a szerpentinen séta, de ahol csak lehet, minden kis hajlatot meg illik kocogni. Fent óracsekkolás és ha jól oldottuk meg az eddigieket, akkor már a célidőt is tudjuk, hisz jó esetben innen egy óra a cél.
De milyen egy óra!
Innen kéretik meghalni, nekem ez 5:00p alatti kilikkel sikerült tavaly és egész ügyesnek könyveltem el. Persze aztán itt is van egy-két kis belegyaloglós, de az csak azért, hogy az önérzetünket rombolja. Nekem hiába van hét teljesítésem, ezen a szakaszon van pár kanyar aminél meg kell álljak jelzést keresgélni. Pont a kereszteződésekben nincs jel. Budaörs előtt az a nyamvadt, szűk, alacsony nyomvályút úúúútálom, de nincs más út. Aztán az aszfalton kb 1,5 kili.
Végén zuhany, masszázs, ingyen sör!
Beszámolók másoktól.
Én szeretem, bár tudom, hogy nem makulátlan...
Beszámolók - és egy kis mai komment, a régi időkhöz:
2008
9:45-ös indulás! Eboláék épp szívatni akarták a futókat ezért direkt úgy nyitották a pontokat, hogy ne lehessen korábban indulni. Ma már erre ki emlékszik? P85, mindent a futókért...
Dömös már akkor megvolt 2:53 alatt. Azóta több mint egy órát javítottam az időmön, de ez a szakasz maradt -immár hagyományosan - 2:49.
Szénégetőknél még be kellett menni egy kb 30cm széles ösvényre! 30 cm-t értsd úgy, hogy kökényből, vadrózsából álló bokorsorban, volt egy 2m magas, nyiladék vágva. Már ahol. Ott kellett átszenvedni magunkat úgy, hogy az ösvény mellett futott a ma is használatos, széles út. De mi akkor is ragaszkodtunk a jelzéshez. Ki érti ezt :) ?
Nagy-Szénáson lámpakapcsolás! Anyám, ki hiszi ezt ma el?!
Petneházy előtt már volt szalagozás és nem kellett keresgélni a jelzetlen letérést mint 2007-ben! Micsoda fejlődés!
És! És! És Sistergő saját pontja, ami azóta hivatalos pont lett. Talán ez volt az első év, hogy kint volt. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy valaki pusztán szeretetből kimegy az erdőszélre és saját pénzén!!! olyan pontot visz, ahol aksikról működtetett lámpák voltak és habzsidőzsi. Tényleg minden! Ma sincs olyan pont mint akkor. Sistergő pedig pattogott és kiszolgált. Számomra Ő egy igazi önzetlen hőse ennek a túrának és mindig eszembe jut amikor ezen a helyen járok!
A célban nem befutóérem volt, meg zokni, meg mittudomén, hanem Tibicsoki, ami piros volt és 85 grammos...
2009
Nemtom milyen szintű a felmelegedés, de az biztos, hogy évről évre egyre melegebb van a Piroson. Emlékszem, hogy ebben az évben még bőven mellény, meg kesztyű kellett. Itt találkoztam először Pepével, aki akkor még gyalogosan indult, aztán 1-2 év és ő nyert mindent, ami terepfutás volt.
Nagykovácsiban még találkoztam Speróval. Höhhh... ő akkor kezdett futkorászni, de már elkent és azóta Nagykovácsiig biztos kapnék 1-1,5ó-t tőle...
Nagykovácsi után Lúdtalppal és Csabival mentem. Soha nem fogom elfelejteni. Én mentem elől és húztam a sort ők meg hörögtek mögöttem én meg élveztem. Lúdtalp mögöttem!!! Ez milyen élmény volt! A beszámolójában is írt róla. Monnyuk azt sem felejtem el, ahogy Fridi ellépett mellettünk Makkosmária után. Olyan szintű volt a sebességkülönbség, mint egy személyvonat és egy TGV között. Érdekes, hogy már akkor is keresgéltem a végén a jeleket de sajnos ez azóta sincs máshogy. Erzsébet-kilátó - Frank-hegy viszonylatában a mai napig több helyen elbizonytalanodom.
2011
Tölgyikrek - Dömös szakasz. Aha, már akkor is pedzegettem, hogy ez egy elég fontos és könnyen elszúrható szakasz, nehéz meglelni a ritmusát.
Dömösön a frissítésnél jajj, emlékszem, hogy elroppant a koronám, brrrr, millllyen horrorok voltak! Húúúú, beértem Zenyiket Dobogókő előtt? Biztos eltörte a lábát, vagy kiújult a vakbele, vagy átment rajta az úthenger! Micsoda skalp :))) !
Csévi-nyereg előtti séta! No, ez is egy kulcsmomentum. Aki itt sétál az elfutotta...
Ez a szívszúrás itt volt először. 1-2 alkalommal próbálkozott, de a Ca-Mg-K pótlás óta nem volt vele gond. Emlékszem, akkor nagyon szar érzés volt.
2012
Erre nem is emlékeztem :))) ! Még szerencse, hogy ilyen szelektív az emlékezet(em)!
2013-ban szeptemberben, pont a Pirosra készülés közben jól kifordult a bokám. Aszfalton... Sajnos kimaradt e miatt.
2014-ben elmentem a Lemkowynára. Nem kellett volna...
2015
Ez tényleg bosszantó volt, mert a mumus Hosszú-ároktól szépen lassan felőröltem magam, aztán Nagykovi után a kalapácsossal viaskodtam. Brrr... Pedig addig de szép volt!
2016
Ez nagyon jó volt! Kicsit nyomaszt is, hogy hogy a fenébe fogom ilyen jól érzeni magam...
És most a jó tanácsok!
Magamnak, mintha most kezdeném...
Nagy ajándék, hogy nem a futó verzión indulok. A tülekedés az elején, meg A versenyhangulat egyáltalán nem hiányzik. A tavalyi 7:45 helyett most 7:40-kor fogok indulni így az egyetlen szűk keresztmetszetet jelentő dömösi pontra épp nyitásra érek oda (vagy picit előtte, de bízom benne, hogy nem centizik ki...).
Az elején rögtön mindenki elkezd persze hörögni az aszfalton, pedig innen a Kevélyig beszélgetős tempónál nem szabad jobbat menni. Itt általában olyanokkal szoktam együtt haladni, akik a végén 2-3 órával!!! többet mennek... Szóval nyugi és beszélgetés bárkivel, csak, hogy Ne. Fussuk. El.
Kevélyről lefele, meg dettó mint felfelé. Itt, mint az akcióért rohanó kisnyugdíjasok, tojjják lefelé mint az ökör. Jó, én is, de ésszel.
Csobánka aszfalt. Sorok rendezése, kulacsok ürítése, mert rögtön itt az első frissítőpont.
Csikóváralján mindent fullra, mert messze van Dömös!
No, innen van egy nagyon finom kis türelemjáték a nem elfutni, de lehetőleg a legtöbbet kocogni témában. Csalóka, mert néhol alig emelkedik, de alapjában felfelé hullámzik. Néha bele KELL sétálni nekem. Tölgyikrek után nagyon figyelős, de haladós lefelé. Sikárosnál azt fogom érezni mint mindig, hogy nem haladok, pedig lejt, haza kellene menni, mert ez nem megy. Király-kúti-nyeregig viszont végig kocogós, nagyon élvezetes csak a pocsolyákra kell figyelni!!! A nyeregtől nem szabad erőlködni, mert csalóka, hogy nagyon jól futható, lejt. Egy kis előre dőlés, lassú levegővétel és 4:00p-es kellemes suhanás. Az aszfalton persze olyan érzés lesz, mintha behúzták volna a féket, de nem hosszú. Dömösön gyors és újra fullos töltés. Azt hiszem ide el fogok rejteni valahova izót, mert nem bízom az előre küldött csomag gyors megtalálásában... A ponton inkább fel kell markolni a cuccokat mert felfelé lesz idő a csámcsogásra. Innen azért sok a séta, de a pár futhatót meg kell becsülni. Vannak meredek kaptatók, de nem hosszúak. Inkább a Tost-sziklák utáni gerincre kell tartalékolni, amit viszont illik végig futni. Jó, egy-egy pici - tényleg pici -sétával. Dobogókőn a full outdórba öltözött cigiző turisták kerülgetése, majd frissítés, de nem túl sok!!! mert a lejtőn kijön!!! Lejt, néha sok is a jóból, ilyenkor vissza kell venni, mert szétveri a combot. Szentkereszten aztán lehet tolni, de én a temetőnél lévő kis emelkedőt már csak kabalából is sétálom. Ilyenkor lehet még tápolni, ez fontos, mert kevés ezen a részen az a szakasz ahol ne kéne tolni neki! Szóval kis tápolás, majd Szántóig nyomás. Ott megint pont, kajapia. Itt a murvást nem tudom eldönteni, mindig más taktikával veszem be. Kell ebbe séta? Fene tudja. Az biztos, hogy a balos letörés után jön a már fentebb említett teszt szakasz. Aki a Csévi-nyeregig tartó részen kénytelen belesétálni az elszúrta az elejét. Nekem ez A fele, bár számszakilag már több (Tavaly sikerült innen a negatív split!!! 4:49-4:44) Csévitől igazi csövön kiférős egész a jobbos dózerig, ez kb 2,5kili. Itt én sétálok az zicher, kis tápolás és készülődés a Kopárokra. Van benne meredek de nem hosszú egyik sem, viszont a fenyők között imádok suhanni. Igazi, hajdan volt hazai pálya. Örömfutás!
Kopár-csárdánál vmi gyors depót kellene intézni. Itt nem kell enni, mert a Kakukk-hegyre felfelé lehet. Aki túl gyors az benézi az itteni balos letérést, de én ezen már nem rágódom. Innen az alacsonyabbak előnyben, de nekem sajnos hajlongós futós. Az aszfaltot itt kifejezetten utálni szoktam, de teperni kell. No, a Villa Negrától a Hosszú-árokig egy lelketlen, darálós rész jön ráadásul homokban ami kiszív mindent az emberből. Itt nagyon észen kell lenni, úgy, hogy haladni is kell. Ha szerencsénk van nincs kint a kutya a lovaknál. Monnyuk szerencsénk van... Pont után a Nagy-Szénásig sokat lehet futni, de én itt évek óta energetikai mélyponton vagyok, tehát jó lenne idén ezt kihagyni, és legalább a tábláig felkocogni. Onnan szigorú, de tempós séta egész a két szalmabábúig - remélem Yoyóka kirakja őket... Az emlékfalnál gyors csekkolás után kis futható, majd a meredek aszfalt lefelé. Csak ésszel abszolválandó - az eleje! Lentebb meg csövönkifér effekt - a temetőnél már sok ilyenkor az ember, meg az autós. Figyelős! Kis kurfli be a pontra. Itt jön visszafelé menet egy pofavizit, lehet nézni az üldözőket. Ajándék sétálgatás a faluból, majd nincs mese, jön a munkás szakasz ahol rengeteg időt lehet nyerni, vagy veszteni. Néhol kis, alattomos hullámokkal. Az itteni állapotunk aztán már előre vetíti a végjátékot. Feketefej meredek de baromi rövid, Szépjuhásznénál megpróbáljuk nem elüttetni magunkat, majd a Hárshegyi-körútig mászós. Gyors csippantás, majd nemszeretem, de futni kell. Futni kell! János-hegyre felfelé a szerpentinen séta, de ahol csak lehet, minden kis hajlatot meg illik kocogni. Fent óracsekkolás és ha jól oldottuk meg az eddigieket, akkor már a célidőt is tudjuk, hisz jó esetben innen egy óra a cél.
De milyen egy óra!
Innen kéretik meghalni, nekem ez 5:00p alatti kilikkel sikerült tavaly és egész ügyesnek könyveltem el. Persze aztán itt is van egy-két kis belegyaloglós, de az csak azért, hogy az önérzetünket rombolja. Nekem hiába van hét teljesítésem, ezen a szakaszon van pár kanyar aminél meg kell álljak jelzést keresgélni. Pont a kereszteződésekben nincs jel. Budaörs előtt az a nyamvadt, szűk, alacsony nyomvályút úúúútálom, de nincs más út. Aztán az aszfalton kb 1,5 kili.
Végén zuhany, masszázs, ingyen sör!
Beszámolók másoktól.
2017. október 18., szerda
A mátrix győzelme, avagy VUT2017
Az a szép ebben a játékban, hogy egy bizonyos táv felett - nemtom mennyi az a bizonyos, de a VUT már felette van az ziher - egy nagy és titokzatos mátrix bűvöletébe kerül a vállalkozó delikvens.
A mátrix elemei szinte végeláthatatlan sorakoznak, és egymástól - és persze a terepfutástól - látszólag baromi függetlenek.
Van bennük teljesen profán és egyértelmű elem is, mint edzettség, erőnlét, akarat, motiváltság, de van olyan is aminek sokan nem tulajdonítanak nagy fontosságot, pedig!
Pedig, de!
Számomra ebbe a százkilis córeszban az volt nagyon biztató és vidító, hogy a lehetőségekhez képest a talán legjobban mátrixoltam.
Hiába eddzük halálra magunkat, ha közben általánosan lefáradunk, motiválatlanná válunk, vagy lesérülünk, vagy...
Jó azért nem mondanám, hogy az edzés a gyengék fegyvere, de az biztos, hogy a mátrix leggyengébb eleme lesz a meghatározó.
Szóval Igen, jól döntöttem, hogy az utóbbi 2-3 hétben alig futottam, viszont sokat tornáztam és erősítettem. Odafigyeltem a gyomromra, jókat kajáltam és fejben is el tudtam fogadni, hogy nem ez lesz életem leggyorsabb százasa. Ezt baromi egyszerű így leírni. Utólag. Csak épp a felkészülés során hajlamos az ember csak a matériára gondolni.
Nyomni kell! Sokat! Gyorsan! Oszt csókolom...
Az, hogy az elején mindenki elfut, mintha akciós jégkrémet hirdettek volna a sarki Aldiban, azt már megszoktam, ez nem igazán tud már felvillanyozni. Most sem volt másként. Mivel nagy reményeim nem voltak előzetesen ezért sok apró szakaszra bontottam az egész távot fejben. Voltak emlékeim a nyári bejárásról is és ezekhez viszonyítva próbáltam folyamatosan napirenden tartani a 'milyen faszán megyek és nem fáj még semmi' mantrám.
Már itt vagyok? - ezt kétszáztízszer elmondtam magamnak.
Ráadásul a laza tempó miatt volt időm a frissítésre is. Előre elhatároztam hol veszek be bogyókát, Quamatelt, sőt most végre a koffeintabletta is játszott és talán ennek köszönhető, hogy vagy nyolcszor pisiltem és sokat. Én! Akiből egy csepp sem távozik egy ultrán...
Jól voltak elosztva a pontok, frankón küldtem előre saját izót és nem hagytam a zsákban, hanem magammal vittem és meg is ittam. Rengeteget. Nem voltam rosszul tőle ez is új élmény. A pontokon rendszerint kértem egész banánt és azt menet közben ettem meg. Vagy ötöt letoltam. Saját, szilárd ellátmányból egy fél zacsi gumicukor fogyott. Semmi szezámki, meg semmi szelet. Fura de egyáltalán nem hiányzott. Emőtől kaptam menet közben egy nagyon pici kis szendvicset amit leszenvedtem, de szilárdból tényleg nem fogyasztottam többet.
Volt egy kis baki a privát frissítésben, mert a sztúpánál elkerültük egymást. Én Juhász Peti 13:40-es idejének itinerét adtam a családnak, mondván, hogy annál biztosan lassabb leszek... Ehhez képest a megyehatárnál már annyi előnyöm volt, hogy épp csak találkoztunk...
Szóval előzetesen megbeszéltük, hogy a sztúpa alatt találkozunk. Én tudtam, hogy a bazaltutcából nem érnek a sztúpa elé ezért nem is izgultam amikor nem voltak ott. Aztán a bucka másik oldalán, Zalaszántón nem is vettem magamhoz semmit a ponton, mondván a faluban várnak. Ezzel szemben ők a sztúpa előtti ponton vártak rám kényelmesen, pedig addigra én már rég elhagytam ezt a részt. Kifutottam a pontról és konstatáltam, hogy a faluban sincsenek. Volt 1dl vizem és nem volt nálam lámpa... Ha sietek, hogy világosban beérjek, akkor elszomjazom, ha sétálok, akkor meg rám sötétedik. Kb. ennyi volt a dráma, de azért nem pánikoltam :))...
Ami új volt, hogy Várvölgytől már előjött az edzetlenség és nagyon fincsi részeket is gyalogoltam. Aztán úgy 70 kilitől eddig még ismeretlen fájdalommal találkoztam. Mindkét combom beállt és annyira fájt, hogy sikítani tudtam volna. Síkon zéró futás, mert azt éreztem szétrobbannak a combjaim, ellenben enyhe emelkedőkön és lefeléken tudtam még kocorászni. Próbáltam mindent közben. Sok víz, kevés víz, só, koffein, Ca, Mg, K, BCAA és ezek különböző kombinációi, de semmi nem használt. Síkon gyaloglás. E miatt rengeteg a pályában maradt. Egy kicsivel ideálisabb felkészüléssel -1,5ó-t simán hozhatónak érzek.
A jelölések nagyrészt jók voltak de a nagyobb utakról kisebbekre való kanyarodás 4-5 helyen nehezen volt érzékelhető. Többször szerencsém volt. Megesett, hogy eltévedt csapat jött szembe és e miatt vettem észre az elágazást, volt, hogy helyi erő figyelmeztetett.
Az oda-vissza szakaszokkal sem volt minden értelmezhető számomra. A Bél Mátyás-kilátónál már javába toltuk lefelé egy sporival, amikor szerencsére a GPS-én észlelte, hogy nem jó az irányunk. A másik kicsit gázosabb volt:
95 kili környékén a Rezi-várnál volt egy életmentő plusz pont. (Ez volt az a szakasz után, ahol nem volt frissítőm.) Két néni volt a ponton, gyorsszervíz után kérdem merre? A vár felé. - jött a válasz. Lefutottam a várig, aminek a kapuján egy nagy szalag volt kifeszítve. Gondoltam be kell menni és valahol a vár másik végén lehet majd kimenni. Bemegyek de ott nem volt semmi ami útba igazított volna. Voltak páran a várban, de azok sem tudták merre kéne mennem. Elkezdtem visszamenni a pont felé és kérdeztem turistákat, hogy nem láttak e jeleket. Aztán amikor megmutatták a nagy sorompót és a dózert, akkor már világos volt, hogy ez itt egy oda-vissza szakasz...
Ráadásul a mögöttem futó srác itt ért be.
Nem vagyok egy versenyző alkat és tényleg nem, de ott azt mondtam, hogy egy nagy fütyi vagyok ha eddig negyedik voltam és a cél előtt simán lehagynak.
Ezt a fajta versenyszellemet sem éreztem eddig, de kellett hogy az utolsó 10 kilben még 5p-nél gyorsabb tempót is produkálni tudjak.
Lámpa épp nem kellett, de ezért a cserszegtomaji közvilágítást kell dicsérni, nem engem.
Szóval fejben és frissítésben ennél összeszedettebb versenyem soha nem volt.
Nulla megingás!
Tényleg!
Más kérdés, hogy fostalicska volt a felkészülésem, de a hozott anyagból, ennyire futotta.
Jövőre nagyon visszamennék.
Fix októberi program, csak ne legyen közelebb a Piroshoz, mert ez a három hét még pont vállalható. Nagyon kíváncsi vagyok mit tudok átmenteni a következő hétvégére...
A mátrix elemei szinte végeláthatatlan sorakoznak, és egymástól - és persze a terepfutástól - látszólag baromi függetlenek.
Van bennük teljesen profán és egyértelmű elem is, mint edzettség, erőnlét, akarat, motiváltság, de van olyan is aminek sokan nem tulajdonítanak nagy fontosságot, pedig!
Pedig, de!
Számomra ebbe a százkilis córeszban az volt nagyon biztató és vidító, hogy a lehetőségekhez képest a talán legjobban mátrixoltam.
Hiába eddzük halálra magunkat, ha közben általánosan lefáradunk, motiválatlanná válunk, vagy lesérülünk, vagy...
Jó azért nem mondanám, hogy az edzés a gyengék fegyvere, de az biztos, hogy a mátrix leggyengébb eleme lesz a meghatározó.
Szóval Igen, jól döntöttem, hogy az utóbbi 2-3 hétben alig futottam, viszont sokat tornáztam és erősítettem. Odafigyeltem a gyomromra, jókat kajáltam és fejben is el tudtam fogadni, hogy nem ez lesz életem leggyorsabb százasa. Ezt baromi egyszerű így leírni. Utólag. Csak épp a felkészülés során hajlamos az ember csak a matériára gondolni.
Nyomni kell! Sokat! Gyorsan! Oszt csókolom...
Az, hogy az elején mindenki elfut, mintha akciós jégkrémet hirdettek volna a sarki Aldiban, azt már megszoktam, ez nem igazán tud már felvillanyozni. Most sem volt másként. Mivel nagy reményeim nem voltak előzetesen ezért sok apró szakaszra bontottam az egész távot fejben. Voltak emlékeim a nyári bejárásról is és ezekhez viszonyítva próbáltam folyamatosan napirenden tartani a 'milyen faszán megyek és nem fáj még semmi' mantrám.
Már itt vagyok? - ezt kétszáztízszer elmondtam magamnak.
Ráadásul a laza tempó miatt volt időm a frissítésre is. Előre elhatároztam hol veszek be bogyókát, Quamatelt, sőt most végre a koffeintabletta is játszott és talán ennek köszönhető, hogy vagy nyolcszor pisiltem és sokat. Én! Akiből egy csepp sem távozik egy ultrán...
Jól voltak elosztva a pontok, frankón küldtem előre saját izót és nem hagytam a zsákban, hanem magammal vittem és meg is ittam. Rengeteget. Nem voltam rosszul tőle ez is új élmény. A pontokon rendszerint kértem egész banánt és azt menet közben ettem meg. Vagy ötöt letoltam. Saját, szilárd ellátmányból egy fél zacsi gumicukor fogyott. Semmi szezámki, meg semmi szelet. Fura de egyáltalán nem hiányzott. Emőtől kaptam menet közben egy nagyon pici kis szendvicset amit leszenvedtem, de szilárdból tényleg nem fogyasztottam többet.
Volt egy kis baki a privát frissítésben, mert a sztúpánál elkerültük egymást. Én Juhász Peti 13:40-es idejének itinerét adtam a családnak, mondván, hogy annál biztosan lassabb leszek... Ehhez képest a megyehatárnál már annyi előnyöm volt, hogy épp csak találkoztunk...
Szóval előzetesen megbeszéltük, hogy a sztúpa alatt találkozunk. Én tudtam, hogy a bazaltutcából nem érnek a sztúpa elé ezért nem is izgultam amikor nem voltak ott. Aztán a bucka másik oldalán, Zalaszántón nem is vettem magamhoz semmit a ponton, mondván a faluban várnak. Ezzel szemben ők a sztúpa előtti ponton vártak rám kényelmesen, pedig addigra én már rég elhagytam ezt a részt. Kifutottam a pontról és konstatáltam, hogy a faluban sincsenek. Volt 1dl vizem és nem volt nálam lámpa... Ha sietek, hogy világosban beérjek, akkor elszomjazom, ha sétálok, akkor meg rám sötétedik. Kb. ennyi volt a dráma, de azért nem pánikoltam :))...
Ami új volt, hogy Várvölgytől már előjött az edzetlenség és nagyon fincsi részeket is gyalogoltam. Aztán úgy 70 kilitől eddig még ismeretlen fájdalommal találkoztam. Mindkét combom beállt és annyira fájt, hogy sikítani tudtam volna. Síkon zéró futás, mert azt éreztem szétrobbannak a combjaim, ellenben enyhe emelkedőkön és lefeléken tudtam még kocorászni. Próbáltam mindent közben. Sok víz, kevés víz, só, koffein, Ca, Mg, K, BCAA és ezek különböző kombinációi, de semmi nem használt. Síkon gyaloglás. E miatt rengeteg a pályában maradt. Egy kicsivel ideálisabb felkészüléssel -1,5ó-t simán hozhatónak érzek.
A jelölések nagyrészt jók voltak de a nagyobb utakról kisebbekre való kanyarodás 4-5 helyen nehezen volt érzékelhető. Többször szerencsém volt. Megesett, hogy eltévedt csapat jött szembe és e miatt vettem észre az elágazást, volt, hogy helyi erő figyelmeztetett.
Az oda-vissza szakaszokkal sem volt minden értelmezhető számomra. A Bél Mátyás-kilátónál már javába toltuk lefelé egy sporival, amikor szerencsére a GPS-én észlelte, hogy nem jó az irányunk. A másik kicsit gázosabb volt:
95 kili környékén a Rezi-várnál volt egy életmentő plusz pont. (Ez volt az a szakasz után, ahol nem volt frissítőm.) Két néni volt a ponton, gyorsszervíz után kérdem merre? A vár felé. - jött a válasz. Lefutottam a várig, aminek a kapuján egy nagy szalag volt kifeszítve. Gondoltam be kell menni és valahol a vár másik végén lehet majd kimenni. Bemegyek de ott nem volt semmi ami útba igazított volna. Voltak páran a várban, de azok sem tudták merre kéne mennem. Elkezdtem visszamenni a pont felé és kérdeztem turistákat, hogy nem láttak e jeleket. Aztán amikor megmutatták a nagy sorompót és a dózert, akkor már világos volt, hogy ez itt egy oda-vissza szakasz...
Ráadásul a mögöttem futó srác itt ért be.
Nem vagyok egy versenyző alkat és tényleg nem, de ott azt mondtam, hogy egy nagy fütyi vagyok ha eddig negyedik voltam és a cél előtt simán lehagynak.
Ezt a fajta versenyszellemet sem éreztem eddig, de kellett hogy az utolsó 10 kilben még 5p-nél gyorsabb tempót is produkálni tudjak.
Lámpa épp nem kellett, de ezért a cserszegtomaji közvilágítást kell dicsérni, nem engem.
Szóval fejben és frissítésben ennél összeszedettebb versenyem soha nem volt.
Nulla megingás!
Tényleg!
Más kérdés, hogy fostalicska volt a felkészülésem, de a hozott anyagból, ennyire futotta.
Jövőre nagyon visszamennék.
Fix októberi program, csak ne legyen közelebb a Piroshoz, mert ez a három hét még pont vállalható. Nagyon kíváncsi vagyok mit tudok átmenteni a következő hétvégére...
2017. október 2., hétfő
990
990 perc.
Ez sok. Nagyon sok.
104 kilire, bazi sok.
9:30-as km-ek...
Ez nem a nemzetivágtavagymi...
Ennek ellenére azért nagyon kevés az esélyem ezen a VUT-on azt meg kell hagyni.
Mostanra a derék és csípőnyavalyámat talán sikerült csillapítani, de ez a rajtam lévő erőtlenség tuti, hogy megint valami vashiány, vagy vmihiány következménye.
Ennek ellenére el kell mennem, mert már Fridi is a nyakamon :) !
Már rinyálni is fárasztó.
Komolyan.
Inkább pihenek.
Ez sok. Nagyon sok.
104 kilire, bazi sok.
9:30-as km-ek...
Ez nem a nemzetivágtavagymi...
Ennek ellenére azért nagyon kevés az esélyem ezen a VUT-on azt meg kell hagyni.
Mostanra a derék és csípőnyavalyámat talán sikerült csillapítani, de ez a rajtam lévő erőtlenség tuti, hogy megint valami vashiány, vagy vmihiány következménye.
Ennek ellenére el kell mennem, mert már Fridi is a nyakamon :) !
Már rinyálni is fárasztó.
Komolyan.
Inkább pihenek.
2017. szeptember 23., szombat
Napi rossz
No, rég volt vmi rossz, ezért elmentem ma a szentgáli tiszafáshoz kis szintgyűjtési célzattal.
Már indulás után éreztem, hogy ez kb. olyan lesz mintha már futottam volna reggel 70-80 kilit.
Olyan lett.
140 közelébe sem tudtam menni, max. amikor a pulzusmérő nem jól mért.
Nemtommiez, de remélem lesz vmi front, vagy egyéb, mert ez, így, magától lenhengerlő.
Ja, az óra mért több mint 800 szintet :))).
A Séd folyásával szemben futva lejtett 400m-t a terep.
Szóval kemény volt, csak ezek szerint nem emlékszem minden részletre. Lehet, hogy elrabolt vmi ufó?
Már indulás után éreztem, hogy ez kb. olyan lesz mintha már futottam volna reggel 70-80 kilit.
Olyan lett.
140 közelébe sem tudtam menni, max. amikor a pulzusmérő nem jól mért.
Nemtommiez, de remélem lesz vmi front, vagy egyéb, mert ez, így, magától lenhengerlő.
Ja, az óra mért több mint 800 szintet :))).
A Séd folyásával szemben futva lejtett 400m-t a terep.
Szóval kemény volt, csak ezek szerint nem emlékszem minden részletre. Lehet, hogy elrabolt vmi ufó?
2017. szeptember 17., vasárnap
Kezdjetek el élni!
Mai mottó.
Márti dala
Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni
Majd az unokáknak, mikor körbeállnak
Mikor körbeállnak, az ágyadon ugrálnak
Hogy legyen mit mesélni, kezdjetek el élni!
Kezdjetek szeretni, hogy legyen min nevetni,
Hogy milyen bolond voltam, hogy neked udvaroltam
Neked udvaroltam, az öledbe borultam
Többé onnan el sem tudtam menni, kezdjetek szeretni!
Kezdjetek szeretni, hogy legyen min nevetni,
Hogy milyen bolond voltam, hogy neked udvaroltam
Neked udvaroltam, az öledbe borultam
Többé onnan el sem tudtam menni, kezdjetek szeretni!
Kezdjetek nevetni, csak semmi melodráma
Senki bele nem halt még komédiába
Ripacsok, színészek, az élet a tiétek
Minek ölre menni, kezdjetek szeretni!
próza:
jó néha sötétben a holdat nézni,
hosszan egy távoli csillagot igézni.
jó néha fázni, semmin elmélázni,
tavaszi esőben olykor bőrig ázni,
tele szájjal enni, hangosan szeretni.
jó néha magamat csak úgy elnevetni,
sírni ha fáj, remegni ha félek,
olyan jó néha érezni, hogy élek.
Kezdjetek el élni, hogy ne kelljen félni
Az utolsó órában, mikor már mindent megbántam
Ezerszer megbántam, oly sokáig vártam
Hogy elmúlt az élet…
…kezdjetek el élni!
Ezen a héten csak hétszer keltem fel úgy, hogy nagyon komolyan megfogadtam, hogy a VUT közelébe nem megyek.
Fáj.
Ha nem fáj, akkor nincs erőm.
Ha van erőm, akkor kiderül, hogy békafing az edzettségem.
Innen szép nyerni... Nem?
Ez már annyira reménytelen, hogy kezd érdekelni.
Talán Balázs taktikáját leszek kénytelen alkalmazni, bár kérdés, hogy nekem mennyire sikerül majd.
Szóval nem misztifikálnám túl azt a pár gerinctornát, de ma vmi teljesen új volt.
Nem arról van szó, hogy nem fájt semmi, hanem teljesen komfortos érzésem volt futás közben. Bakker, hogy már ennek is örülni kell... !
Ehhez jött, hogy szinte végig esett az eső, szélcsend és kb 15 fok volt. Minden adott egy igazi flow-s futáshoz. Az is volt, bár a speedgoat-ban egyszerűen nem tudok lassítani, állandóan mehetnékem van. Még szerencse, hogy a héten megjött az új - immáron 48-as példányom is, így már csak edzeni kellene.
Azért az motoszkál bennem, hogy tíz évnyi szaladgálás talán hagyott annyi nyomot bennem, hogy egy középhegységi százas nem okoz gondot. Nem fáklyásmenet és nem dobogóért folyó véres küzdelem, de ezt illene lehozni. Ilyeneken jár a fejem és ilyenekkel vigasztalom magam, de csak akkor ha épp jobb pillanatban kapom el a fonalat.
Igazán bizonyítási vágy, már egyáltalán nincs bennem. Magam előtt sem, mások meg ilyen szempontból egyáltalán nem érdekelnek.
Viszont ami nagyon izgat az az, hogy megint át tudjam élni azt az önfeledt futkorászást, ami a legelején hajtott.
Ez pont ilyen volt. 2008-ban...
Sokszor elhatároztam és soha nem sikerült maradéktalanul véghez vinnem. Végül is mégiscsak lett egy kis presszió, meg küzdés, meg akarás, ami persze kis mértékben kell, csak épp nem kell túllihegni akkor, amikor nem lehet.
Ehhez nagyon jó passzol ez a beszámoló is. Talán az első olyan beszámoló Olivértől, ami tényleg nem vmi marketingbeszámoló, hanem az a hangnem amivel én is azonosulni tudok.
Persze lehet, hogy az egész csak a gyengék vigasza...
Márti dala
Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni
Majd az unokáknak, mikor körbeállnak
Mikor körbeállnak, az ágyadon ugrálnak
Hogy legyen mit mesélni, kezdjetek el élni!
Kezdjetek szeretni, hogy legyen min nevetni,
Hogy milyen bolond voltam, hogy neked udvaroltam
Neked udvaroltam, az öledbe borultam
Többé onnan el sem tudtam menni, kezdjetek szeretni!
Kezdjetek szeretni, hogy legyen min nevetni,
Hogy milyen bolond voltam, hogy neked udvaroltam
Neked udvaroltam, az öledbe borultam
Többé onnan el sem tudtam menni, kezdjetek szeretni!
Kezdjetek nevetni, csak semmi melodráma
Senki bele nem halt még komédiába
Ripacsok, színészek, az élet a tiétek
Minek ölre menni, kezdjetek szeretni!
próza:
jó néha sötétben a holdat nézni,
hosszan egy távoli csillagot igézni.
jó néha fázni, semmin elmélázni,
tavaszi esőben olykor bőrig ázni,
tele szájjal enni, hangosan szeretni.
jó néha magamat csak úgy elnevetni,
sírni ha fáj, remegni ha félek,
olyan jó néha érezni, hogy élek.
Kezdjetek el élni, hogy ne kelljen félni
Az utolsó órában, mikor már mindent megbántam
Ezerszer megbántam, oly sokáig vártam
Hogy elmúlt az élet…
…kezdjetek el élni!
Ezen a héten csak hétszer keltem fel úgy, hogy nagyon komolyan megfogadtam, hogy a VUT közelébe nem megyek.
Fáj.
Ha nem fáj, akkor nincs erőm.
Ha van erőm, akkor kiderül, hogy békafing az edzettségem.
Innen szép nyerni... Nem?
Ez már annyira reménytelen, hogy kezd érdekelni.
Talán Balázs taktikáját leszek kénytelen alkalmazni, bár kérdés, hogy nekem mennyire sikerül majd.
Szóval nem misztifikálnám túl azt a pár gerinctornát, de ma vmi teljesen új volt.
Nem arról van szó, hogy nem fájt semmi, hanem teljesen komfortos érzésem volt futás közben. Bakker, hogy már ennek is örülni kell... !
Ehhez jött, hogy szinte végig esett az eső, szélcsend és kb 15 fok volt. Minden adott egy igazi flow-s futáshoz. Az is volt, bár a speedgoat-ban egyszerűen nem tudok lassítani, állandóan mehetnékem van. Még szerencse, hogy a héten megjött az új - immáron 48-as példányom is, így már csak edzeni kellene.
Azért az motoszkál bennem, hogy tíz évnyi szaladgálás talán hagyott annyi nyomot bennem, hogy egy középhegységi százas nem okoz gondot. Nem fáklyásmenet és nem dobogóért folyó véres küzdelem, de ezt illene lehozni. Ilyeneken jár a fejem és ilyenekkel vigasztalom magam, de csak akkor ha épp jobb pillanatban kapom el a fonalat.
Igazán bizonyítási vágy, már egyáltalán nincs bennem. Magam előtt sem, mások meg ilyen szempontból egyáltalán nem érdekelnek.
Viszont ami nagyon izgat az az, hogy megint át tudjam élni azt az önfeledt futkorászást, ami a legelején hajtott.
Ez pont ilyen volt. 2008-ban...
Sokszor elhatároztam és soha nem sikerült maradéktalanul véghez vinnem. Végül is mégiscsak lett egy kis presszió, meg küzdés, meg akarás, ami persze kis mértékben kell, csak épp nem kell túllihegni akkor, amikor nem lehet.
Ehhez nagyon jó passzol ez a beszámoló is. Talán az első olyan beszámoló Olivértől, ami tényleg nem vmi marketingbeszámoló, hanem az a hangnem amivel én is azonosulni tudok.
Persze lehet, hogy az egész csak a gyengék vigasza...
2017. szeptember 16., szombat
2017. szeptember 12., kedd
Fehér? Yeahhh!!!
Szal az a diagnózis, hogy megint ott tartok mint pár éve és a derék táji, gerinc körüli izmaim gyengék mint a fos. Egész pontosan felemésztettem saját izmaimat...
Azt monnyuk tudtam és éreztem, hogy mióta futok, a felső testem izmainak töredéke maradt rajtam. A többi feléltem.
Bármikor beszéltem Olival, vagy bármikor szóba került a fehérje téma, mindig az volt a magyarázat, hogy túl van misztifikálva a dolog, normális táplálkozással eleget eszünk, nem kell csodaporokra költeni. Ez persze teccett nekem, mert a bogyó/por/miazmás kiegészítőkért nem vagyok oda.
DE!
Egy kicsit utánaolvasva a dolognak azért nem ennyire eccerű a történet!
Normálisan edzve olyan 2-2,5g fehérjére lenne szükségem, per testtömeg kg. Ez a mennyiség kicsit kerekítve 150g/nap.
Rögtön át is váltottam ezt élelmiszerre.
60 dkg csirkehús
1 kg sovány tehéntúró
54 dkg trappista sajt
38 dkg lencse
428 dkg joghurt !!!
...
Húst alig eszem. Tejterméket módjával, de ekkora mennyiségben biztos, hogy nem.
Azt eddig is észrevettem, hogy ha kicsit is hosszabbat futok, akkor BCAA nélkül baromi kellemetlen, izomláz jellegű, nehezen javuló fájdalmat érzek napokig. Amióta futás közben és után szedtem a BCAA bogyót ez nem jelentkezett.
Csakhogy szép alattomban, a napi kevesebb fehérjebevitellel azt a kis izmomat is sikeresen elvesztettem, amim volt.
Szóval ismét nekiállhatok a gerincerősítéses gyakorlataimnak és zabálhatom a fehérjét.
Azóta már gyártottam magamnak egy jó kis fehérjetáblázatot. Egész meglepő dolgokkal szembesültem, így végül is nem is rossz, hogy ilyen szempontból is megismerem a körülöttem lévő kajákat. Eddig a szénhidrátra, zsírra vigyáztam, de a férjére nem, mondván az úgyis elég.
Hát nem!
Addig is futogatok, de ez csak olyan Maaargitos partfisnyélen vonaglás. Hol itt, hol ott fáj. Kész demensotthon az egész...
Azt monnyuk tudtam és éreztem, hogy mióta futok, a felső testem izmainak töredéke maradt rajtam. A többi feléltem.
Bármikor beszéltem Olival, vagy bármikor szóba került a fehérje téma, mindig az volt a magyarázat, hogy túl van misztifikálva a dolog, normális táplálkozással eleget eszünk, nem kell csodaporokra költeni. Ez persze teccett nekem, mert a bogyó/por/miazmás kiegészítőkért nem vagyok oda.
DE!
Egy kicsit utánaolvasva a dolognak azért nem ennyire eccerű a történet!
Normálisan edzve olyan 2-2,5g fehérjére lenne szükségem, per testtömeg kg. Ez a mennyiség kicsit kerekítve 150g/nap.
Rögtön át is váltottam ezt élelmiszerre.
60 dkg csirkehús
1 kg sovány tehéntúró
54 dkg trappista sajt
38 dkg lencse
428 dkg joghurt !!!
...
Húst alig eszem. Tejterméket módjával, de ekkora mennyiségben biztos, hogy nem.
Azt eddig is észrevettem, hogy ha kicsit is hosszabbat futok, akkor BCAA nélkül baromi kellemetlen, izomláz jellegű, nehezen javuló fájdalmat érzek napokig. Amióta futás közben és után szedtem a BCAA bogyót ez nem jelentkezett.
Csakhogy szép alattomban, a napi kevesebb fehérjebevitellel azt a kis izmomat is sikeresen elvesztettem, amim volt.
Szóval ismét nekiállhatok a gerincerősítéses gyakorlataimnak és zabálhatom a fehérjét.
Azóta már gyártottam magamnak egy jó kis fehérjetáblázatot. Egész meglepő dolgokkal szembesültem, így végül is nem is rossz, hogy ilyen szempontból is megismerem a körülöttem lévő kajákat. Eddig a szénhidrátra, zsírra vigyáztam, de a férjére nem, mondván az úgyis elég.
Hát nem!
Addig is futogatok, de ez csak olyan Maaargitos partfisnyélen vonaglás. Hol itt, hol ott fáj. Kész demensotthon az egész...
2017. szeptember 4., hétfő
Egy és fél
Most már csak ennyi kell, hogy valóban nagyon rosszul érezzem magam.
Múlt héten egyetlen közös, családi, nyári programként leugrottunk Mariborba. Közel van, kb. mint Eger és jó hely, még hegyek is vannak. Majdnem négy órás az autóút szép lájtosan.
No, ezt teljesen betette a kaput a csípőmnek/derekamnak/mittudoménmimnek. Ott is sétálgattam egyedül egy kicsit a hegyesebb részeken, de már akkor sem ment. Azóta meg egyre rosszabb. Hazafelé plusz négy óra vezetés...
Azóta ha lehet, akkor Emő vezet, mert egy helyben ülni szenvedés.
Szerdára van két időpontom is remélem csinálnak velem vmi értelmeset, mert ez így nagyon gáz.
Mert ugye megint a szokásos.
A fosmelegben kínlódtam és nyüstöltem magam, most, hogy ideálisak lennének a viszonyok csak nézek ki az arcomból. Még jó, hogy ismerős a szitu, bár inkább tél-tavasz viszonylatban szoktam eljátszani.
Tornázom, jógázom, erősítek és még egy gyümölcs-zöldség kúrát is megszavaztam magamnak, csak, hogy megtegyem, amit megkíván a haza.
Pofám leszakad, ha a Vadlán sem jön össze, de eléggé haladok e felé.
Közben persze UTMB közvetítés és egyéb gerjesztő dolgok, csak, hogy minél nagyobbat szóljon a töketlenkedésem.
Eddig szépen vezettem, hogy melyik cipőmmel hány kilit teszek meg. Csak a rend kedvéért, vagy mi. Mostantól vezetni fogom a teljesen fájdalommentes távokat is.
Asszem idén nem volt sok.
Kimenni futni, izzadni, lihegni, elfáradni, eléhezni, feltámadni, begörcsölni...
Eddig kéne eljutni.
Múlt héten egyetlen közös, családi, nyári programként leugrottunk Mariborba. Közel van, kb. mint Eger és jó hely, még hegyek is vannak. Majdnem négy órás az autóút szép lájtosan.
No, ezt teljesen betette a kaput a csípőmnek/derekamnak/mittudoménmimnek. Ott is sétálgattam egyedül egy kicsit a hegyesebb részeken, de már akkor sem ment. Azóta meg egyre rosszabb. Hazafelé plusz négy óra vezetés...
Azóta ha lehet, akkor Emő vezet, mert egy helyben ülni szenvedés.
Szerdára van két időpontom is remélem csinálnak velem vmi értelmeset, mert ez így nagyon gáz.
Mert ugye megint a szokásos.
A fosmelegben kínlódtam és nyüstöltem magam, most, hogy ideálisak lennének a viszonyok csak nézek ki az arcomból. Még jó, hogy ismerős a szitu, bár inkább tél-tavasz viszonylatban szoktam eljátszani.
Tornázom, jógázom, erősítek és még egy gyümölcs-zöldség kúrát is megszavaztam magamnak, csak, hogy megtegyem, amit megkíván a haza.
Pofám leszakad, ha a Vadlán sem jön össze, de eléggé haladok e felé.
Közben persze UTMB közvetítés és egyéb gerjesztő dolgok, csak, hogy minél nagyobbat szóljon a töketlenkedésem.
Eddig szépen vezettem, hogy melyik cipőmmel hány kilit teszek meg. Csak a rend kedvéért, vagy mi. Mostantól vezetni fogom a teljesen fájdalommentes távokat is.
Asszem idén nem volt sok.
Kimenni futni, izzadni, lihegni, elfáradni, eléhezni, feltámadni, begörcsölni...
Eddig kéne eljutni.
2017. augusztus 28., hétfő
2017. augusztus 27., vasárnap
Ivan Iljics
halála...
Talán gimnáziumban a Bűn és bűnhődés volt rám ennyire nagy hatással.
Lehet, hogy a meleg is meg saját tehetetlenségemből adódó lelkiállapot is kellett hozzá, de nagyon szíven ütött...
Egy Almási Kitti pszichológussal készült interjú a Narancsból nem ütött szíven, viszont örültem neki.
Nagyon.
Bár rövid, épp csak vmi kis ízelítő, de a versengésről (is) szól...
' A legtöbb versengést nagyon rossznak gondolom. Az embernek mindig csak saját magához kellene mérnie magát, ahhoz, hogy ő a saját útján éppen hol tart. Azt látom, hogy nagyon sok jó versenyző boldogtalan.'
Épp a napokban nézegettem régi, meg nem olyan régi futós videjókat. Azoknak, akik mostanában csöppennek a terepfutásban Sébastien Chaigneau neve talán keveset, vagy semmit sem mond. (Lám, csakugyan felfalja ez a sport a gyermekeit...?) Egy régi, 2014-es filmecske - asszem ez volt az az év amikor végérvényesen ellőtte a puskaport, azóta már nincs is az élmezőnyben - de nem is ez a lényeg. A vége felé kifejti, hogy mi is szerinte a lényeg. Asszem vmi hasonlót érzek én is a magam középkula szintjén.
Más.
Mint Ivan Iljics, úgy én is fűhöz, fához szaladok - ha nem is fizikailag - bajaimmal. Ezen 'szaladgálások' közepette elővettem a régi, labdás gyógytornász gyakorlatsoromat. Majdnem felröhögtem. Hangosan. Magamon!
Nemtom hány éve, de elég rég kaptam ezt a gyógytornászomtól. Csináltam is egy jó darabig ezeket a labdás gyakorlatokat, majd abbahagytam, e miatt lett persze bajom, elmúlt, megint lett, aztán bejött a jóga ami azóta is tart, de kevésnek érzem, mert ugyan karban tart, de bizonyos dolgokat nem erősít meg. Persze csak azért, mert beragadtam egy bizonyos szintre, de időm nincs a továbblépéshez. Szóval azóta sok helyen jártam, sok emberrel konzultáltam, sok okosat megtudtam. Gyakorlatilag az akkoriban leírt gyakorlatok most ismét visszaköszöntek. Ki tudja hány éve ott van a kezemben a gyakorlatsor, amit kisebb nagyobb átalakítással, más-más hardverral használtam. Kezemben volt a bölcsek köve, amit megint megtaláltam!
Szóval a jógás gyakorlataimat csinálom ezután is, és mellette szinte azonosakat labdával, erősítésként más hardverral.
A mai próba gyakorlatilag megmutatta, hogy lehet, hogy hajlékonyabb lettem, meg lazább, de gyenge is vagyok mint egy lepkefing...
Szóval amit az életről az Ivan Iljics halálában lehet olvasni az más aspektusban a derékfájásom történetében is benne foglaltatik. Ez tömören úgy foglalható össze, hogy 'Édenkert a sarkon túl'
(Jó, elismerem, hogy ez így erős...
Szóval arról van szó, hogy általában beleesünk abba a hibába, hogy jó-jó, most egy kicsit rossz, de mindjárt jó lesz. Még ezt megcsinálom/kiheverem/átvészelem/megúszom... aztán jó lesz, mert aztán, mert aztán, mert aztán... ... aztán szánsájn és béke, písz. És ez megy addig, míg le nem megy a függöny. Hisz az édenkert mindjárt itt van. A sarkon túl...)
Talán gimnáziumban a Bűn és bűnhődés volt rám ennyire nagy hatással.
Lehet, hogy a meleg is meg saját tehetetlenségemből adódó lelkiállapot is kellett hozzá, de nagyon szíven ütött...
Egy Almási Kitti pszichológussal készült interjú a Narancsból nem ütött szíven, viszont örültem neki.
Nagyon.
Bár rövid, épp csak vmi kis ízelítő, de a versengésről (is) szól...
' A legtöbb versengést nagyon rossznak gondolom. Az embernek mindig csak saját magához kellene mérnie magát, ahhoz, hogy ő a saját útján éppen hol tart. Azt látom, hogy nagyon sok jó versenyző boldogtalan.'
Épp a napokban nézegettem régi, meg nem olyan régi futós videjókat. Azoknak, akik mostanában csöppennek a terepfutásban Sébastien Chaigneau neve talán keveset, vagy semmit sem mond. (Lám, csakugyan felfalja ez a sport a gyermekeit...?) Egy régi, 2014-es filmecske - asszem ez volt az az év amikor végérvényesen ellőtte a puskaport, azóta már nincs is az élmezőnyben - de nem is ez a lényeg. A vége felé kifejti, hogy mi is szerinte a lényeg. Asszem vmi hasonlót érzek én is a magam középkula szintjén.
Más.
Mint Ivan Iljics, úgy én is fűhöz, fához szaladok - ha nem is fizikailag - bajaimmal. Ezen 'szaladgálások' közepette elővettem a régi, labdás gyógytornász gyakorlatsoromat. Majdnem felröhögtem. Hangosan. Magamon!
Nemtom hány éve, de elég rég kaptam ezt a gyógytornászomtól. Csináltam is egy jó darabig ezeket a labdás gyakorlatokat, majd abbahagytam, e miatt lett persze bajom, elmúlt, megint lett, aztán bejött a jóga ami azóta is tart, de kevésnek érzem, mert ugyan karban tart, de bizonyos dolgokat nem erősít meg. Persze csak azért, mert beragadtam egy bizonyos szintre, de időm nincs a továbblépéshez. Szóval azóta sok helyen jártam, sok emberrel konzultáltam, sok okosat megtudtam. Gyakorlatilag az akkoriban leírt gyakorlatok most ismét visszaköszöntek. Ki tudja hány éve ott van a kezemben a gyakorlatsor, amit kisebb nagyobb átalakítással, más-más hardverral használtam. Kezemben volt a bölcsek köve, amit megint megtaláltam!
Szóval a jógás gyakorlataimat csinálom ezután is, és mellette szinte azonosakat labdával, erősítésként más hardverral.
A mai próba gyakorlatilag megmutatta, hogy lehet, hogy hajlékonyabb lettem, meg lazább, de gyenge is vagyok mint egy lepkefing...
Szóval amit az életről az Ivan Iljics halálában lehet olvasni az más aspektusban a derékfájásom történetében is benne foglaltatik. Ez tömören úgy foglalható össze, hogy 'Édenkert a sarkon túl'
(Jó, elismerem, hogy ez így erős...
Szóval arról van szó, hogy általában beleesünk abba a hibába, hogy jó-jó, most egy kicsit rossz, de mindjárt jó lesz. Még ezt megcsinálom/kiheverem/átvészelem/megúszom... aztán jó lesz, mert aztán, mert aztán, mert aztán... ... aztán szánsájn és béke, písz. És ez megy addig, míg le nem megy a függöny. Hisz az édenkert mindjárt itt van. A sarkon túl...)
2017. augusztus 24., csütörtök
9 és fél
No, semmi ami a filmre emlékeztet, viszont pont ennyit bírok most fájdalmak nélkül.
A hét végi bakonyi ötvenes eléggé kérdőjeles lett. Nem igen látom értelmét. Jó, fájni, fájna, de kb. ennyi lenne...
Holnap még bepróbálkozom óvatosan, aztán meglátom.
A hét végi bakonyi ötvenes eléggé kérdőjeles lett. Nem igen látom értelmét. Jó, fájni, fájna, de kb. ennyi lenne...
Holnap még bepróbálkozom óvatosan, aztán meglátom.
2017. augusztus 19., szombat
Vad lányok likai
Végre egy vállalható augusztus...
Ez persze köszönhető annak is, hogy egy gyenge pillanatomban beneveztem a VUT-ra. Mivel október eleje nincs messze így azért egy 'szokásos' majd' nullás augusztussal ezért elég bátor dolognak tűnt volna egy ilyen mutatvány.
Ahogy írtam is, július közepétől egész rendesen (rendszeresen) - és szép fokozatosan - kezdtem futkorászni.
Nem volt semmi extra, kis Gulya-dombos kavargás, kis Tekeres felé kanyarodás, lassú kilik, lassú halálok. Talán 1-2 hete kezdtem érezni, hogy kezd összeállni a rendszer és már volt olyan is, hogy nem fájt semmim.
Komolyan.
Na!!!
Aztán adódott egy, meg még egy bejárás a VUT útvonalán, amit nem lett volna érdemes kihagyni. Egyrészt végre volt valami, ami miatt végre a húszasaimnál hosszabbat is futhattam, másrészt a számomra teljesen ismeretlen tájegységgel is megismerkedhettem. Meg új futótársakkal.
Az első bejárás múlt szombaton volt, kicsit népesebb csapattal.
Szerencsére egy épp beköszönő hidegfront másnapján, így legalább a meleggel nem kellett küzdenem. Magammal annál inkább. Nem hiába, hogy általában egyedül futok. Sok-sok ok mellett az is az egyik indok, hogy baromira lefáraszt a sajátomtól eltérő tempó. Ezen az elsőn olyan bevásárlós volt. Kis kocogás, kis állás, kis tötyögés, megállás, kis futás. A 10. kilitől úgy éreztem, hogy nem fogom bírni az eltervezett 50-et, mert 20 környékén ki kell majd szállnom. Baromira elkezdett fájni jobb oldalon a horpaszizmom, kedvenc kis saját bejáratú szadistám. (Az UB-ra készülve még Zsuzsa rendbe tette májusban, kb. ezzel a módszerrel, csak nem ilyen kíméletesen... Az meg rég volt, ideje lenne egy generál. Addig is próbálom nyújtani.) Ez nem nagy ügy hisz minden lépésnél érzi az ember... A maradék 45 kilinél ez nem több mint 50-60ezer késszúrás, így végre volt kihívás.
Viszont nem volt meleg. Viszont jó volt a társaság és szép a táj így azért lehetett kompenzálni.
Maga az útvonal baromira figyelős, rengeteg kanyarral, elágazással, susnyázással, kis szemét felfelékkel és kellemetlen lejtőkkel. Track, vagy vezetés nélkül esélytelen a bejárás, mert sok jelzetlen ösvényen (ösvény?!?) halad. Olyan huszonvalahány kilitől aztán kettesben mentünk tovább. Az addigra leamortizált állapotomat most meg a kicsivel komfort feletti tempó tette próbára. Szerencsére a frissítés egész jól megoldódott a sok vízvételi hellyel, így energetikai gondom nem volt, de azért az ismeretlen terep váratlan ajándékainak ízlelgetésével szépen el voltam...
Nagyon örülök, hogy elmentem, mert ez egy elég gyilkos 50-es. Külön-külön nincs benne semmi szokatlanul gyilkos, de így egyben elég genya. Igazán klasszikus, nagyfás erdei fíling is kevés van ezen a szakaszon, de szerencsére október elején már nem lesz kánikula, ami ellen itt nincs sok védelem. Inkább a Kopárokhoz hasonlítanám, markáns szintjeivel, fenyőfáival és murvás, köves talajával.
Ezek után tegnap következett a második felvonás.
Az állatorvosi ló.
Amikor az ember nem követ el nagy hibát, de sok, apró kis bakiból aztán összejön a méretes nyakleves.
Még jó, hogy nemrég írtam micsoda faszántosan kezelem a meleget. Ja. Vagy nem. Az az igazság, hogy én már lelkileg elengedtem ezt a dolgot, az előző front óta elkönyveltem magamban, hogy az augusztusi oroszlánt sikerült kinyírni. Nem. Tegnap még mart egyet...
Ráadásul rögtön a legmelegebb időszakban rajtoltunk, hogy esélyünk se legyen. Az előzetesen bevizezett felső, már induláskor megszáradt rajtam...
Nem vittem normális frissítést, csak pár gyümölcspépet. Próbára. Háááát, próbának nem volt rossz, de azért nem erőltetném újból... Két szezámki sem volt túl sok, még szerencsém, hogy a sok út menti szeder mostanában érik.
Megint nem saját tempó...
Fejben voltam türelmetlen. A Tátikára való feljutás is tekergős és figyelős, de a kis, sztúpa körüli karikán aztán a hiszti határt súroltam. Nem ismerem az uccsó húszast de szerintem ez lesz a nagy lélekvesztő rész. Kis kitérő... Susnya, rengeteg apró kanyar, mint egy ringlispíl, alattomos emelkedők és sohanemérünkoda fíling. A bazalt utca szép, de ami előtte és utána van, az halál. 70-80 kilit követően ez olyan lélekölő, hogy itt egész érdekes dolgok fognak majd történni emberekkel, azt garantálom. Nagy szerencse, hogy erre majd tudok készülni. De most nem készültem és ez fel is tette a koronát a délutáni csetlés-botlásra. A jobb lábamat már emelni sem bírtam és épp hánynom kellett és eléheztem és szarul voltam és elegem volt.
Betli lett és mentést kértünk Zalánnal. Befejezés után még órákig szarul voltam és majdnem éjfél lett mire egyáltalán olyan állapotba kerültem, hogy el tudjak menni aludni...
Összegezve ez egy egész különleges trail lesz. Olyan ez a pálya, mint egy rövid, pörgős versenyé, csak épp 108 kili hosszan. Szinte kínálja magát az elfutásra. Alig van benne hosszú, egyenletes, nyugis szakasz, olyan mint egy izgága kamasz. Részleteiben nem nehéz, de így együtt... Ráadásul októberben, amikor lehet meleg száraz, de nedves hideg is.
Az biztos, hogy nem lesz tömegrendezvény, mert itt nem adják ingyen a befutószelfit, de a szervezők lelkesedését látva egy pöpec kis verseny válhat belőle.
Ettől függetlenül tegnap nekem elég volt 1/3-ad távot megtennem, egy jókora pofonért.
Erről Pali bá' örökérvényű mondatai jutnak eszembe a gyilkos meleg 2012-es T100 kapcsán.
'Amikor elindultam, reggel kivettem a szekrényből az XXL-es melényt, de harmincnál egy olyan zakót kaptam...'
Ez persze köszönhető annak is, hogy egy gyenge pillanatomban beneveztem a VUT-ra. Mivel október eleje nincs messze így azért egy 'szokásos' majd' nullás augusztussal ezért elég bátor dolognak tűnt volna egy ilyen mutatvány.
Ahogy írtam is, július közepétől egész rendesen (rendszeresen) - és szép fokozatosan - kezdtem futkorászni.
Nem volt semmi extra, kis Gulya-dombos kavargás, kis Tekeres felé kanyarodás, lassú kilik, lassú halálok. Talán 1-2 hete kezdtem érezni, hogy kezd összeállni a rendszer és már volt olyan is, hogy nem fájt semmim.
Komolyan.
Na!!!
Aztán adódott egy, meg még egy bejárás a VUT útvonalán, amit nem lett volna érdemes kihagyni. Egyrészt végre volt valami, ami miatt végre a húszasaimnál hosszabbat is futhattam, másrészt a számomra teljesen ismeretlen tájegységgel is megismerkedhettem. Meg új futótársakkal.
Az első bejárás múlt szombaton volt, kicsit népesebb csapattal.
Szerencsére egy épp beköszönő hidegfront másnapján, így legalább a meleggel nem kellett küzdenem. Magammal annál inkább. Nem hiába, hogy általában egyedül futok. Sok-sok ok mellett az is az egyik indok, hogy baromira lefáraszt a sajátomtól eltérő tempó. Ezen az elsőn olyan bevásárlós volt. Kis kocogás, kis állás, kis tötyögés, megállás, kis futás. A 10. kilitől úgy éreztem, hogy nem fogom bírni az eltervezett 50-et, mert 20 környékén ki kell majd szállnom. Baromira elkezdett fájni jobb oldalon a horpaszizmom, kedvenc kis saját bejáratú szadistám. (Az UB-ra készülve még Zsuzsa rendbe tette májusban, kb. ezzel a módszerrel, csak nem ilyen kíméletesen... Az meg rég volt, ideje lenne egy generál. Addig is próbálom nyújtani.) Ez nem nagy ügy hisz minden lépésnél érzi az ember... A maradék 45 kilinél ez nem több mint 50-60ezer késszúrás, így végre volt kihívás.
Viszont nem volt meleg. Viszont jó volt a társaság és szép a táj így azért lehetett kompenzálni.
Maga az útvonal baromira figyelős, rengeteg kanyarral, elágazással, susnyázással, kis szemét felfelékkel és kellemetlen lejtőkkel. Track, vagy vezetés nélkül esélytelen a bejárás, mert sok jelzetlen ösvényen (ösvény?!?) halad. Olyan huszonvalahány kilitől aztán kettesben mentünk tovább. Az addigra leamortizált állapotomat most meg a kicsivel komfort feletti tempó tette próbára. Szerencsére a frissítés egész jól megoldódott a sok vízvételi hellyel, így energetikai gondom nem volt, de azért az ismeretlen terep váratlan ajándékainak ízlelgetésével szépen el voltam...
Nagyon örülök, hogy elmentem, mert ez egy elég gyilkos 50-es. Külön-külön nincs benne semmi szokatlanul gyilkos, de így egyben elég genya. Igazán klasszikus, nagyfás erdei fíling is kevés van ezen a szakaszon, de szerencsére október elején már nem lesz kánikula, ami ellen itt nincs sok védelem. Inkább a Kopárokhoz hasonlítanám, markáns szintjeivel, fenyőfáival és murvás, köves talajával.
Ezek után tegnap következett a második felvonás.
Az állatorvosi ló.
Amikor az ember nem követ el nagy hibát, de sok, apró kis bakiból aztán összejön a méretes nyakleves.
Még jó, hogy nemrég írtam micsoda faszántosan kezelem a meleget. Ja. Vagy nem. Az az igazság, hogy én már lelkileg elengedtem ezt a dolgot, az előző front óta elkönyveltem magamban, hogy az augusztusi oroszlánt sikerült kinyírni. Nem. Tegnap még mart egyet...
Ráadásul rögtön a legmelegebb időszakban rajtoltunk, hogy esélyünk se legyen. Az előzetesen bevizezett felső, már induláskor megszáradt rajtam...
Nem vittem normális frissítést, csak pár gyümölcspépet. Próbára. Háááát, próbának nem volt rossz, de azért nem erőltetném újból... Két szezámki sem volt túl sok, még szerencsém, hogy a sok út menti szeder mostanában érik.
Megint nem saját tempó...
Fejben voltam türelmetlen. A Tátikára való feljutás is tekergős és figyelős, de a kis, sztúpa körüli karikán aztán a hiszti határt súroltam. Nem ismerem az uccsó húszast de szerintem ez lesz a nagy lélekvesztő rész. Kis kitérő... Susnya, rengeteg apró kanyar, mint egy ringlispíl, alattomos emelkedők és sohanemérünkoda fíling. A bazalt utca szép, de ami előtte és utána van, az halál. 70-80 kilit követően ez olyan lélekölő, hogy itt egész érdekes dolgok fognak majd történni emberekkel, azt garantálom. Nagy szerencse, hogy erre majd tudok készülni. De most nem készültem és ez fel is tette a koronát a délutáni csetlés-botlásra. A jobb lábamat már emelni sem bírtam és épp hánynom kellett és eléheztem és szarul voltam és elegem volt.
Betli lett és mentést kértünk Zalánnal. Befejezés után még órákig szarul voltam és majdnem éjfél lett mire egyáltalán olyan állapotba kerültem, hogy el tudjak menni aludni...
Összegezve ez egy egész különleges trail lesz. Olyan ez a pálya, mint egy rövid, pörgős versenyé, csak épp 108 kili hosszan. Szinte kínálja magát az elfutásra. Alig van benne hosszú, egyenletes, nyugis szakasz, olyan mint egy izgága kamasz. Részleteiben nem nehéz, de így együtt... Ráadásul októberben, amikor lehet meleg száraz, de nedves hideg is.
Az biztos, hogy nem lesz tömegrendezvény, mert itt nem adják ingyen a befutószelfit, de a szervezők lelkesedését látva egy pöpec kis verseny válhat belőle.
Ettől függetlenül tegnap nekem elég volt 1/3-ad távot megtennem, egy jókora pofonért.
Erről Pali bá' örökérvényű mondatai jutnak eszembe a gyilkos meleg 2012-es T100 kapcsán.
'Amikor elindultam, reggel kivettem a szekrényből az XXL-es melényt, de harmincnál egy olyan zakót kaptam...'
2017. augusztus 4., péntek
Próbálkozom, tehát vagyok.
Kell azért 2-300 kili ahhoz, hogy egyáltalán elérjem azt a szintet amit már saját magam is futásnak nevezek.
Ez nem sebesség/gyorsaság kérdése.
Mozgás, figyelem, élvezet, fájdalom faktor... ezeknek kell összeérnie úgy, hogy még elérjem a magam minimumát.
Ez pont annyira idő független (kis mértékben függő), mint egy-egy verseny magamnak mért értékelése.
Asszem, most esett le, hogy én miért írtam magam ki teljesen az Oli féle világból. 'Normálisan' az idő és helyezés számít. Ezt lehet mérni, ezt lehet posztolni tehát icclájf. No, azt nem mondom, hogy ezek engem nem érdekelnek, de csak apró adalékok. Monnyuk az idő, mert a helyezést aztán végkép teljesen hidegen hagy (persze könnyen beszél egy futottak még kategória). (A legjobban az lohaszt le, amikor olyat olvasok, hogy pl. korosztályomban/kategóriámban a 16. lettem. Ez kész...)
Szigorú vagyok vagy mi...
Kicsit nyögve nyelősen megy ez a 'Légy hű magadhoz' olvasása, de már ezért a részért megérte. Talán vmi ilyesmire gondolok én is, csak ez szebb és pontosabb:
' "Ez a hencegő oldala az amerikai természetnek" - gondolta Prentiss. És éppen ez az, amit egy angol olyan nehezen tud megérteni. Az amerikaiak folyton túlzásba viszik azt, hogy emlékeztessék önmagukat, kik és mik ők, míg egy angol inkább arra hajlamos, hogy kevesebbnek érezze magát, mint ami valóban, nehogy elkövesse a súlyos hibát, és bárkinek is eszébe juttassa, amit feltehetően úgyis mindenki tud: hogy ki ő.
És itt van a mindig többnek és nagyobbnak kultusza, mint valami örökös figyelmeztetés. Egy ember hat telefont rak az íróasztalára, csak hogy szüntelenül emlékeztesse önmagát, micsoda elfoglalt személyiség ő. És mindig nagyobb és tökéletesebb felhőkarcolókat építenek, hogy arra emlékeztessék önmagukat, hogy ők most már egy nagyobb és tökéletesebb nemzet lettek, és nem esznek mást, csak tiszta marhahúst, hogy mindig emlékeztessék önmagukat, hogy ők a világnak szarvasmarhában egyik leggazdagabb földjén vannak. A gazdagok képtelen és otrombán nagyszabású dolgokat csinálnak folyton, hogy emlékeztessék önmagukat - ők már igazán nem szegények.
De mintha e dolgok mögött valami félelem lappangott volna. Túl sok félelem volt Amerikában. Senki nem tekintett semmit biztosnak. Attól féltek, hátha egyszer kiderül, hogy mégsem igaz az egész.
Még ennek a mindig nagyobbnak és jobbnak a kultusza is félelmen alapult. Az ország minden reklámját is mintha valami félelemre alapozták volna. Ha nem használod ezt és ezt a fogkrémet, megfeketedik a fogad, rossz lesz a közérzeted, deformálódik a csípőd és elveszíted az állásodat. Ha nem kötsz életbiztosítást, hirtelen majd baleset ér, és ott marad csinos, de minden támaszától megfosztott feleséged a négy gyerekkel és a hitelezőkkel, akik alig várják, hogy elvegyék az otthonodat. Ha nem használod ezt, ha nem eszed azt, és nem veszed amazt, akkor elveszíted a társadalom megbecsülését, az egészségedet, a szépségedet, az életedet - soha nem leszel karcsú, vagy szép, vagy házas, vagy népszerű.
Ez volt a tömegfélelem. A gazdagok félelme pedig az volt, hogy a gazdagság nem is igaz. Persze az ország keleti részén, ahol a gazdag családok régebbiek voltak, ott volt már valami kiegyensúlyozottság ebben a tekintetben. Itt, Nyugaton azonban úgy tűnt, mintha a gazdagok szünet nélkül emlékeztetni akarnák önmagukat a túlméretezett és lobogó gesztusaikkal, hogy csakugyan gazdagok. Még nem szoktak hozzá, hogy biztosnak tekintsék.
Persze, abban is van valami veszély, ha az ember biztosnak hiszi a dolgokat. Láttuk ezt Angliában. És végül is - az ember legyen igazságos. Van ebben az életben valami faragatlan, nyers, egészségtől duzzadó becsületesség... Valami, talán Erzsébet korabeli frissesség... Igen ez az, Erzsébet korabeli.
Amikor Erzsébet királynő idejében az első nagy vagyonok kezdtek özönleni a spanyol tengerekről Angliába, kétség kívül ott is létrejött az életnek ugyanez a bolond, túlméretezett és lobogó színezete. Túl sok evés, csak hogy megmutathassák, hogy van elég ennivalójuk, és túl sok ivás, csak hogy megmutathassák, mennyire bírják. Hangos, pazarló bőkezűség jellemezte akkor Angliát is.
De féltek-e az emberek, mint ezek itt Amerikában?
Itt minden mögött, amit csak kiejtettek a szájukon, ott rejtőzött a félelem. Féltek a néptől és saját kormányuktól. És az a heves gyűlölet, amivel azt mondták, hogy - azok az átkozott vörösök! És az a mélységesen mély ellenszenv, amellyel saját kormányzati rendszerüket szemlélték. De politikai viták mégsem voltak, s Prentiss úgy látta, hogy igen jelentős különbség Anglia és Amerika között. Ha odahaza csak belépett egy kocsmába, rögtön tanúja lehetett, hogy a munkások milyen értelmes és magvas érvekkel vitatkoznak politikai kérdésekről. Itt csak az üres frázisok kórusa pufogott. És az önérzetükön keresztül itt nem lehetett hatni az emberekre. Csak az előítéleteiken keresztül.'
Ez a pár év futkosás tényleg lassan ráébreszt a korlátaimra. Meg talán a fontossági sorrendre...
Hiába futottam tegnap hajnalban egy tényleg biztató 1,5ó-t, ma nem láttam értelmét elmenni reggel, pedig fenn voltam időben. A tegnapi futás után 14:30-ig a tűző napon dolgoztam, aztán haza szédelegtem, hogy 2ó pihenés után este nyolckor zárja a napot. Nem panasz, én választottam, csak épp fárasztó. Ezt vagy belátom, vagy falnak rohanok.
Meleg tűrésben idén nagyot fejlődtem :) !
Az UB-ra készültem és eszembe jutott, hogy bár nem a szokott nyári hőségben lesz, de nekem már a májusi meleg is sok szokott lenni. Szóval az a taktika, hogy egyszerűen nem engedem, hogy rossz körülményként befészkelje magát a tudatomba a meleg. Azt szoktam mondani, hogy fájdalom nincs is, a fájdalom a fejben van. Az meg kontrollálható. No, a meleggel is ez a helyzet. Nyilván izzadok, de nem hagyom, hogy eluralkodjon rajtam maga az érzet. Kizárom. A meleg nincs is, csak kis fodrozódás a tudat szélén, nehogy má' befolyásoljon. És működik. Nem lettem nagy melegkedvelő, de kicsit mintha jobban bírnám. Pl.: tegnap délben egy sziklakertben vágtam vissza a levendulát. Volt benne póver...
Kell a futás, jó a futás, de elsődlegesen jól szeretném érezni magam a bőrömben. Szívem szerint ez heti 100+ kilit jelentene, de eccerűen nem megy. Megy. Pár hétig, aztán úgyis jön a kaszás.
Ha a szeptembert nem egy offolt augusztussal tudnám nyitni és nem megint a nulláról kéne kezdenem, akkor már nagyon boldog lennék. Nincsenek nagy igényeim.
Nincsenek nagy igényeim?
Ez nem sebesség/gyorsaság kérdése.
Mozgás, figyelem, élvezet, fájdalom faktor... ezeknek kell összeérnie úgy, hogy még elérjem a magam minimumát.
Ez pont annyira idő független (kis mértékben függő), mint egy-egy verseny magamnak mért értékelése.
Asszem, most esett le, hogy én miért írtam magam ki teljesen az Oli féle világból. 'Normálisan' az idő és helyezés számít. Ezt lehet mérni, ezt lehet posztolni tehát icclájf. No, azt nem mondom, hogy ezek engem nem érdekelnek, de csak apró adalékok. Monnyuk az idő, mert a helyezést aztán végkép teljesen hidegen hagy (persze könnyen beszél egy futottak még kategória). (A legjobban az lohaszt le, amikor olyat olvasok, hogy pl. korosztályomban/kategóriámban a 16. lettem. Ez kész...)
Szigorú vagyok vagy mi...
Kicsit nyögve nyelősen megy ez a 'Légy hű magadhoz' olvasása, de már ezért a részért megérte. Talán vmi ilyesmire gondolok én is, csak ez szebb és pontosabb:
' "Ez a hencegő oldala az amerikai természetnek" - gondolta Prentiss. És éppen ez az, amit egy angol olyan nehezen tud megérteni. Az amerikaiak folyton túlzásba viszik azt, hogy emlékeztessék önmagukat, kik és mik ők, míg egy angol inkább arra hajlamos, hogy kevesebbnek érezze magát, mint ami valóban, nehogy elkövesse a súlyos hibát, és bárkinek is eszébe juttassa, amit feltehetően úgyis mindenki tud: hogy ki ő.
És itt van a mindig többnek és nagyobbnak kultusza, mint valami örökös figyelmeztetés. Egy ember hat telefont rak az íróasztalára, csak hogy szüntelenül emlékeztesse önmagát, micsoda elfoglalt személyiség ő. És mindig nagyobb és tökéletesebb felhőkarcolókat építenek, hogy arra emlékeztessék önmagukat, hogy ők most már egy nagyobb és tökéletesebb nemzet lettek, és nem esznek mást, csak tiszta marhahúst, hogy mindig emlékeztessék önmagukat, hogy ők a világnak szarvasmarhában egyik leggazdagabb földjén vannak. A gazdagok képtelen és otrombán nagyszabású dolgokat csinálnak folyton, hogy emlékeztessék önmagukat - ők már igazán nem szegények.
De mintha e dolgok mögött valami félelem lappangott volna. Túl sok félelem volt Amerikában. Senki nem tekintett semmit biztosnak. Attól féltek, hátha egyszer kiderül, hogy mégsem igaz az egész.
Még ennek a mindig nagyobbnak és jobbnak a kultusza is félelmen alapult. Az ország minden reklámját is mintha valami félelemre alapozták volna. Ha nem használod ezt és ezt a fogkrémet, megfeketedik a fogad, rossz lesz a közérzeted, deformálódik a csípőd és elveszíted az állásodat. Ha nem kötsz életbiztosítást, hirtelen majd baleset ér, és ott marad csinos, de minden támaszától megfosztott feleséged a négy gyerekkel és a hitelezőkkel, akik alig várják, hogy elvegyék az otthonodat. Ha nem használod ezt, ha nem eszed azt, és nem veszed amazt, akkor elveszíted a társadalom megbecsülését, az egészségedet, a szépségedet, az életedet - soha nem leszel karcsú, vagy szép, vagy házas, vagy népszerű.
Ez volt a tömegfélelem. A gazdagok félelme pedig az volt, hogy a gazdagság nem is igaz. Persze az ország keleti részén, ahol a gazdag családok régebbiek voltak, ott volt már valami kiegyensúlyozottság ebben a tekintetben. Itt, Nyugaton azonban úgy tűnt, mintha a gazdagok szünet nélkül emlékeztetni akarnák önmagukat a túlméretezett és lobogó gesztusaikkal, hogy csakugyan gazdagok. Még nem szoktak hozzá, hogy biztosnak tekintsék.
Persze, abban is van valami veszély, ha az ember biztosnak hiszi a dolgokat. Láttuk ezt Angliában. És végül is - az ember legyen igazságos. Van ebben az életben valami faragatlan, nyers, egészségtől duzzadó becsületesség... Valami, talán Erzsébet korabeli frissesség... Igen ez az, Erzsébet korabeli.
Amikor Erzsébet királynő idejében az első nagy vagyonok kezdtek özönleni a spanyol tengerekről Angliába, kétség kívül ott is létrejött az életnek ugyanez a bolond, túlméretezett és lobogó színezete. Túl sok evés, csak hogy megmutathassák, hogy van elég ennivalójuk, és túl sok ivás, csak hogy megmutathassák, mennyire bírják. Hangos, pazarló bőkezűség jellemezte akkor Angliát is.
De féltek-e az emberek, mint ezek itt Amerikában?
Itt minden mögött, amit csak kiejtettek a szájukon, ott rejtőzött a félelem. Féltek a néptől és saját kormányuktól. És az a heves gyűlölet, amivel azt mondták, hogy - azok az átkozott vörösök! És az a mélységesen mély ellenszenv, amellyel saját kormányzati rendszerüket szemlélték. De politikai viták mégsem voltak, s Prentiss úgy látta, hogy igen jelentős különbség Anglia és Amerika között. Ha odahaza csak belépett egy kocsmába, rögtön tanúja lehetett, hogy a munkások milyen értelmes és magvas érvekkel vitatkoznak politikai kérdésekről. Itt csak az üres frázisok kórusa pufogott. És az önérzetükön keresztül itt nem lehetett hatni az emberekre. Csak az előítéleteiken keresztül.'
Ez a pár év futkosás tényleg lassan ráébreszt a korlátaimra. Meg talán a fontossági sorrendre...
Hiába futottam tegnap hajnalban egy tényleg biztató 1,5ó-t, ma nem láttam értelmét elmenni reggel, pedig fenn voltam időben. A tegnapi futás után 14:30-ig a tűző napon dolgoztam, aztán haza szédelegtem, hogy 2ó pihenés után este nyolckor zárja a napot. Nem panasz, én választottam, csak épp fárasztó. Ezt vagy belátom, vagy falnak rohanok.
Meleg tűrésben idén nagyot fejlődtem :) !
Az UB-ra készültem és eszembe jutott, hogy bár nem a szokott nyári hőségben lesz, de nekem már a májusi meleg is sok szokott lenni. Szóval az a taktika, hogy egyszerűen nem engedem, hogy rossz körülményként befészkelje magát a tudatomba a meleg. Azt szoktam mondani, hogy fájdalom nincs is, a fájdalom a fejben van. Az meg kontrollálható. No, a meleggel is ez a helyzet. Nyilván izzadok, de nem hagyom, hogy eluralkodjon rajtam maga az érzet. Kizárom. A meleg nincs is, csak kis fodrozódás a tudat szélén, nehogy má' befolyásoljon. És működik. Nem lettem nagy melegkedvelő, de kicsit mintha jobban bírnám. Pl.: tegnap délben egy sziklakertben vágtam vissza a levendulát. Volt benne póver...
Kell a futás, jó a futás, de elsődlegesen jól szeretném érezni magam a bőrömben. Szívem szerint ez heti 100+ kilit jelentene, de eccerűen nem megy. Megy. Pár hétig, aztán úgyis jön a kaszás.
Ha a szeptembert nem egy offolt augusztussal tudnám nyitni és nem megint a nulláról kéne kezdenem, akkor már nagyon boldog lennék. Nincsenek nagy igényeim.
Nincsenek nagy igényeim?
2017. július 18., kedd
Csibehús
Lassan belekezdtem újra, bár csak az épp aktuális fájdogálások számbavétele jelent igazi kihívást. Mivel Csibének befejeződött az idény, így régi tervünk szerint elkezdte a reggeli futásokat. Kicsit velem, kicsit külön. Az a lényeg, hogy csinálja.
Csinálja.
Remélem rendszer lesz belőle...
Egyelőre sikerült normális mederbe terelni az munka-pihenés-alvás arányát is. Reggelente csak az okoz meglepetést, hogy aznap a csípőm, a combhajlítóm, a derekam, vagy mi másom rozsdásodását kezelgessem. Azért reménykedem, hogy ha egy kicsit sikerül összekaparnom magam, akkor ezek szép csendben rendeződnek.
Egyelőre a közös futások nagyon motiválók, másra meg nincs is szükség...
Csinálja.
Remélem rendszer lesz belőle...
Egyelőre sikerült normális mederbe terelni az munka-pihenés-alvás arányát is. Reggelente csak az okoz meglepetést, hogy aznap a csípőm, a combhajlítóm, a derekam, vagy mi másom rozsdásodását kezelgessem. Azért reménykedem, hogy ha egy kicsit sikerül összekaparnom magam, akkor ezek szép csendben rendeződnek.
Egyelőre a közös futások nagyon motiválók, másra meg nincs is szükség...
2017. július 11., kedd
Lassan nem fáj
csak valahogy a 7:00-19:00-ig tartó munkanapba nem sikerült még beszuszakolni a futást...
Menni fog, nem csüggedek!
Menni fog, nem csüggedek!
2017. július 3., hétfő
2017. július 2., vasárnap
Nyárnyavalya
Nem akar menni nekem ez a nyári futás dolog.
Pedig tényleg nagyon elhatároztam, hogy mostaztánténylegnemnemnem lesznek nullás hetek.
Motivációnak még a KDP bejárását is bevetettem, de ahogy látom ez sem segít.
Múlt szombaton - persze a legnagyobb hőségben - megpróbáltuk Fridivel az első 50-es etapot abszolválni, de aztán kb a felénél szerencsére eszembe jutott, hogy a célautó kulcsát Tarjánban hagytuk...
Pedig szenvedtem rendesen. Kb 150m után éreztem, hogy ez sok lesz. Onnan végig csak hörgés volt, pedig elég városnézős tempó volt.
Annyi hasznom származott belőle, hogy végre egy ismeretlen résszel kevesebb lett.
Azóta annyira sikerült elszarni a derekam, hogy a bal lábam már mozgatni is alig bírom. Egy kis emelés itt, egy kis emelés ott... Sajnos ehhez már a jóga is kevés.
Talán az fog segíteni, hogy egy kicsit most enyhül a munkaroham és kicsit majd tudok pihenni is. (Vagyis csak 8ó munka lesz a 10-12 helyett...)
Egyébként elszánt vagyok, csak hát ez most kevés, ebből nehéz lesz hosszúakat menni.
Pedig tényleg nagyon elhatároztam, hogy mostaztánténylegnemnemnem lesznek nullás hetek.
Motivációnak még a KDP bejárását is bevetettem, de ahogy látom ez sem segít.
Múlt szombaton - persze a legnagyobb hőségben - megpróbáltuk Fridivel az első 50-es etapot abszolválni, de aztán kb a felénél szerencsére eszembe jutott, hogy a célautó kulcsát Tarjánban hagytuk...
Pedig szenvedtem rendesen. Kb 150m után éreztem, hogy ez sok lesz. Onnan végig csak hörgés volt, pedig elég városnézős tempó volt.
Annyi hasznom származott belőle, hogy végre egy ismeretlen résszel kevesebb lett.
Azóta annyira sikerült elszarni a derekam, hogy a bal lábam már mozgatni is alig bírom. Egy kis emelés itt, egy kis emelés ott... Sajnos ehhez már a jóga is kevés.
Talán az fog segíteni, hogy egy kicsit most enyhül a munkaroham és kicsit majd tudok pihenni is. (Vagyis csak 8ó munka lesz a 10-12 helyett...)
Egyébként elszánt vagyok, csak hát ez most kevés, ebből nehéz lesz hosszúakat menni.
2017. május 21., vasárnap
UltraBukta
Az alkalomhoz illő időzítéssel közölt interjút a zIndex Simonyi Balázzsal.
(máracsapbólisbalázs.hu)
Ebben olvastam:
"Azért teljesítem a versenyeket, mert ismerem magam, és azért ismerem magam, mert teljesítem a versenyeket."
És ha nem teljesítem?
Akkor nem is merem magam? A nemteljesítés nem az önismeretbe vezet?
No, de ne rohanjunk előre.
Nem is kell mondanom, hogy nemteljesítésemet fergeteges sikernek könyvelem el :) ! Már nem magát a nem beérést...
Az egész a szinte bohózatba illő munkahetemmel kezdődött. Nem részletezném, de ha Zsezse nem masszírozza esténként a hátam, akkor nem is tudom mi lett volna velem. Ásás, kavicshordás, cipekedés, estére meghalás. Pénteken Aligára menet elaludtam a kocsiban... A rajtcsomag felvétel után még rohantam Szemesre befejezni egy munkát. 20:30-kor zártam le a munkahetet. Ez megint annyira reménytelennek tűnt, hogy már kihívásnak éreztem.
Ja. Aliga.
Én tudtam hova kell menni. A Klub Aligába. Egy rohadt tábla nem volt az utcán, egy helyet kevésbé ismerő, ne adj Isten külföldi ugyan hogy találja meg???? A terület baromi nagy. Egyetlen útbaigazító tábla nem volt a pár hektáros területen, hogy merre az arra! Az egyéni frissítők leadása, kis kézzel írt cetlikkel és celluxos rögzítéssel :)))) De legalább ordított a zene, csillogó sátrak és bulivan. Mégbulibb! Sikerült nagyon gyorsan eltakarodnom (a befejezendő munkámnak is hála...).
UB (UtaljBaromigyorsan)
Csak leg-es jelzőkkel tudok beszélni - a produkciómról :)))
Ruházat, kis hátizsák - tökéletes
Nem rohantam. Nagyon nem. Sokáig csak orron vettem a levegőt, így ellenőrizve, hogy még véletlenül sem lihegem el az elejét. Ésnem!
Rögtön kaptunk az elején egy dupla vonatot, így szépen feltorlódtunk a vasúti átjárónál. Innen aztán a tömeg elején találtam magam. Innen szinte egyedül futottam 1-2 emberrel lazán kerülgetve egymást.
Mivel teljesen tapasztalatlan aszfaltos vagyok (életemben még egy félmaratont sem futottam aszfalton) szokatlanul ért az ingerszegénység. A lábam elé nem kell nézni, a környezet meg olyan amilyen... Már az elején motiválni kellett magam a tovább haladásra.
Frissítés.
Alig vittem magammal vmit, a frissítőasztalokra bíztam magam. Nem is lett volna gond, de pl. a kóla nem volt kitöltve! Izó, víz.
Kóla? - kérdem.
Van, töltsek?
Á nem csak érdeklődtem.
Kezdi szétszedni a zsugorfóliázott kólát. (Eddig nem kért senki, gondolom mert nem volt az asztalon...) 1-2 perc és lett kóla. 1-2 perc...
Ami használható volt édes szekcióban: banán-barackbefőtt, sós szekcióban: kenyér, sajt, paradicsom, olívabogyó. Ez nekem egy kis szezamkival, kólával és saját izóval elég is volt végig (mármint a saját végemig...)
Jó ötlet volt a szervezőktől, hogy a váltópontokat és a frissítőpontokat szétszedték, így nem kellett sokat tülekedni az asztalok körül.
Fürednél feltankoltam az előreküldött csomagomból és konstatáltam, hogy az első maraton után nem fáj semmim annyira, ami miatt ne mehetnék tovább.
Tihany környékénél aztán rájöttem, hogy a felvidéken nem lesz a nálam lévő 3dl izó. Szerencsémre egy ismerős épp kísért valakit és gyorsan szerzett nekem egy 0,5l-es flakont. Martinák Anikó, örök hála! Egész sokáig összetalálkoztunk, mindig kérdezte mire van esetleg szükségem, biztatott.
Volt, hogy tök ismeretlen autó állt meg mellettem és adott két jeget, hogy hűtsem magam. Baromi jó érzés volt!
Végig folyamatosan ettem/ittam, nem rohantam, emelkedőket sétáltam. "Csak túlélni a meleget" jeligével haladtam. Ez baromi nagy sikerélmény volt. Kék kutaknál hűtés... Az időjárás nem volt rossz. Meleg volt, de fújt a szél. Tudtam, hogy csalóka, mert azt érzi az ember, hogy nem izzad, pedig dehogynem.
Köveskál.
2. nagy pont. Ordít a DJ, szavamat nem hallom, a pontszemélyzettel, csak üvöltve lehetett kommunikálni. Ötször kellett kérnem levest, mire kaptam. Az előre küldött csomagok a tűző napon. Nincs egyetlen szék, vagy pad! Komolyan basszameg!
Balatonfelvidék így egész simán lement.
Ábrahámhegytől kicsit uncsi, de nem vészes.
Viszont Badacsonytomajtól a római út, az gáz. Faltól falig aszfalt - néhol egész friss, fekete, olvadó bitumen. Szinte szélcsend. Szűk helyen két irányú forgalom, hullámzó, jellegtelen, véget nem érő rész. Itt belesétáltam, mert féltem, hogy felforr az agyvizem. Az volt a taktikám, hogy a meleg időt csak túlélem, aztán 7-8-tól már sokkal könnyebb lesz.
Innen aztán leereszkedve egy szép, 6 kilis, nyílegyenes szakasz jött. Brrr.
Kezdtem egyre jobban érezni az ízületeimet. Csípő, térd, boka.
Az egyenes után volt egy frissítőpont, innen elindulva aztán szinte lépésről lépésre rosszabb lett. Hirtelen halál. Fél óra volt 4 kili.
Ez a fél óra viszont elég is volt arra, hogy elszánjam magam a kiszállásra.
Gyomrom rendben volt. Még pisilni is tudtam, ami nagy szám, tehát vízháztartásom teljesen frenetikus volt. Izomzatilag persze nem voltam fitt, de hát 10x kili után...
Arra a következtetésre jutottam, hogy az izületi gondjaim 1-2 órás pihenés után sem fognak sokat javulni. Ha az emésztésemmel, izmaimmal, fejemmel lett volna gond, akkor adok időt magamnak é s tudom, hogy helyre jön. De így...
A györöki ponton marha kedvesek voltam a fiatal tájfutó srácok. Még egy hálózsákot is adtak, mert a viharos szélben megfagytam volna. A szervezők részéről semmiféle felkészülést nem láttam, amivel az esetleges feladókat kezelték volna. Elég érdekes, tekintve, hogy lehűlés és vihar közelített.
Összegezve.
Ha ez volt a jubileumi versenyem, akkor azt kell mondjam, hogy sokat tanultam a tíz év alatt. Igen, annak ellenére, hogy ez is betli lett, mint sok más idén. Papíron az, de nekem nagy élmény és belső utazás.
Ez az első kóstolás elég is volt, hogy ne nagyon forszírozzam ezt az aszfaltos dolgot.
Maga az UB egy temetni való dolog. Csajok, fanta ijesmi... Teljesen korszakos, magyaros. Adj sok pénzt, ígérek bármit, ha nálam a lé dögölj meg. Még a karakterekért is kár...
Befutó érem helyett van jó kis BU barnaságom:
Fájó ízületeim és a bokám alatt egy vörös folt, ami nagyon fáj.
Meg sok-sok élményem és új tapasztalataim...
(máracsapbólisbalázs.hu)
Ebben olvastam:
"Azért teljesítem a versenyeket, mert ismerem magam, és azért ismerem magam, mert teljesítem a versenyeket."
És ha nem teljesítem?
Akkor nem is merem magam? A nemteljesítés nem az önismeretbe vezet?
No, de ne rohanjunk előre.
Nem is kell mondanom, hogy nemteljesítésemet fergeteges sikernek könyvelem el :) ! Már nem magát a nem beérést...
Az egész a szinte bohózatba illő munkahetemmel kezdődött. Nem részletezném, de ha Zsezse nem masszírozza esténként a hátam, akkor nem is tudom mi lett volna velem. Ásás, kavicshordás, cipekedés, estére meghalás. Pénteken Aligára menet elaludtam a kocsiban... A rajtcsomag felvétel után még rohantam Szemesre befejezni egy munkát. 20:30-kor zártam le a munkahetet. Ez megint annyira reménytelennek tűnt, hogy már kihívásnak éreztem.
Ja. Aliga.
Én tudtam hova kell menni. A Klub Aligába. Egy rohadt tábla nem volt az utcán, egy helyet kevésbé ismerő, ne adj Isten külföldi ugyan hogy találja meg???? A terület baromi nagy. Egyetlen útbaigazító tábla nem volt a pár hektáros területen, hogy merre az arra! Az egyéni frissítők leadása, kis kézzel írt cetlikkel és celluxos rögzítéssel :)))) De legalább ordított a zene, csillogó sátrak és bulivan. Mégbulibb! Sikerült nagyon gyorsan eltakarodnom (a befejezendő munkámnak is hála...).
UB (UtaljBaromigyorsan)
Csak leg-es jelzőkkel tudok beszélni - a produkciómról :)))
Ruházat, kis hátizsák - tökéletes
Nem rohantam. Nagyon nem. Sokáig csak orron vettem a levegőt, így ellenőrizve, hogy még véletlenül sem lihegem el az elejét. Ésnem!
Rögtön kaptunk az elején egy dupla vonatot, így szépen feltorlódtunk a vasúti átjárónál. Innen aztán a tömeg elején találtam magam. Innen szinte egyedül futottam 1-2 emberrel lazán kerülgetve egymást.
Mivel teljesen tapasztalatlan aszfaltos vagyok (életemben még egy félmaratont sem futottam aszfalton) szokatlanul ért az ingerszegénység. A lábam elé nem kell nézni, a környezet meg olyan amilyen... Már az elején motiválni kellett magam a tovább haladásra.
Frissítés.
Alig vittem magammal vmit, a frissítőasztalokra bíztam magam. Nem is lett volna gond, de pl. a kóla nem volt kitöltve! Izó, víz.
Kóla? - kérdem.
Van, töltsek?
Á nem csak érdeklődtem.
Kezdi szétszedni a zsugorfóliázott kólát. (Eddig nem kért senki, gondolom mert nem volt az asztalon...) 1-2 perc és lett kóla. 1-2 perc...
Ami használható volt édes szekcióban: banán-barackbefőtt, sós szekcióban: kenyér, sajt, paradicsom, olívabogyó. Ez nekem egy kis szezamkival, kólával és saját izóval elég is volt végig (mármint a saját végemig...)
Jó ötlet volt a szervezőktől, hogy a váltópontokat és a frissítőpontokat szétszedték, így nem kellett sokat tülekedni az asztalok körül.
Fürednél feltankoltam az előreküldött csomagomból és konstatáltam, hogy az első maraton után nem fáj semmim annyira, ami miatt ne mehetnék tovább.
Tihany környékénél aztán rájöttem, hogy a felvidéken nem lesz a nálam lévő 3dl izó. Szerencsémre egy ismerős épp kísért valakit és gyorsan szerzett nekem egy 0,5l-es flakont. Martinák Anikó, örök hála! Egész sokáig összetalálkoztunk, mindig kérdezte mire van esetleg szükségem, biztatott.
Volt, hogy tök ismeretlen autó állt meg mellettem és adott két jeget, hogy hűtsem magam. Baromi jó érzés volt!
Végig folyamatosan ettem/ittam, nem rohantam, emelkedőket sétáltam. "Csak túlélni a meleget" jeligével haladtam. Ez baromi nagy sikerélmény volt. Kék kutaknál hűtés... Az időjárás nem volt rossz. Meleg volt, de fújt a szél. Tudtam, hogy csalóka, mert azt érzi az ember, hogy nem izzad, pedig dehogynem.
Köveskál.
2. nagy pont. Ordít a DJ, szavamat nem hallom, a pontszemélyzettel, csak üvöltve lehetett kommunikálni. Ötször kellett kérnem levest, mire kaptam. Az előre küldött csomagok a tűző napon. Nincs egyetlen szék, vagy pad! Komolyan basszameg!
Balatonfelvidék így egész simán lement.
Ábrahámhegytől kicsit uncsi, de nem vészes.
Viszont Badacsonytomajtól a római út, az gáz. Faltól falig aszfalt - néhol egész friss, fekete, olvadó bitumen. Szinte szélcsend. Szűk helyen két irányú forgalom, hullámzó, jellegtelen, véget nem érő rész. Itt belesétáltam, mert féltem, hogy felforr az agyvizem. Az volt a taktikám, hogy a meleg időt csak túlélem, aztán 7-8-tól már sokkal könnyebb lesz.
Innen aztán leereszkedve egy szép, 6 kilis, nyílegyenes szakasz jött. Brrr.
Kezdtem egyre jobban érezni az ízületeimet. Csípő, térd, boka.
Az egyenes után volt egy frissítőpont, innen elindulva aztán szinte lépésről lépésre rosszabb lett. Hirtelen halál. Fél óra volt 4 kili.
Ez a fél óra viszont elég is volt arra, hogy elszánjam magam a kiszállásra.
Gyomrom rendben volt. Még pisilni is tudtam, ami nagy szám, tehát vízháztartásom teljesen frenetikus volt. Izomzatilag persze nem voltam fitt, de hát 10x kili után...
Arra a következtetésre jutottam, hogy az izületi gondjaim 1-2 órás pihenés után sem fognak sokat javulni. Ha az emésztésemmel, izmaimmal, fejemmel lett volna gond, akkor adok időt magamnak é s tudom, hogy helyre jön. De így...
A györöki ponton marha kedvesek voltam a fiatal tájfutó srácok. Még egy hálózsákot is adtak, mert a viharos szélben megfagytam volna. A szervezők részéről semmiféle felkészülést nem láttam, amivel az esetleges feladókat kezelték volna. Elég érdekes, tekintve, hogy lehűlés és vihar közelített.
Összegezve.
Ha ez volt a jubileumi versenyem, akkor azt kell mondjam, hogy sokat tanultam a tíz év alatt. Igen, annak ellenére, hogy ez is betli lett, mint sok más idén. Papíron az, de nekem nagy élmény és belső utazás.
Ez az első kóstolás elég is volt, hogy ne nagyon forszírozzam ezt az aszfaltos dolgot.
Maga az UB egy temetni való dolog. Csajok, fanta ijesmi... Teljesen korszakos, magyaros. Adj sok pénzt, ígérek bármit, ha nálam a lé dögölj meg. Még a karakterekért is kár...
Befutó érem helyett van jó kis BU barnaságom:
2017. május 14., vasárnap
Könyvek
Most fejeztem be egy nagyon jó könyvet. Zsezse vette le a könyvtárban szabad polcról és jól belenyúlt...
Tara Bahrampour: Visszatérés Iránba
Egyrészt az általam alig ismert Irán, másrészt a szülőföldet elhagyók érzései miatt érdekes. Kis áthallással és megfelelő arányítással saját érzéseimet is felfedezni véltem. Bár nem váltottam országot, de azért ötször költöztem és meglehetősen eltérő környezetbe kerültem. A gyerekkor megidézése, a régen minden szebb, jobb volt érzései...
A másik könyvet ugyan most kezdtem, de máris nagyon tetszik.
Szvetlana Alekszijevics: Nők a tűzvonalban
Az író a regényszületés körülményeivel indít. Már ez nagyon tetszik. Számomra olyan, mint valami életfilozófiai értekezés. Mintha pont azokat a gondolatokat olvasnám, amik engem is foglalkoztatnak a futással kapcsolatban. Pont nem azok a kérdések érdekelnek, amiket mindenki feltesz. Pont nem azok az aspektusok, amik kézenfekvőek lennének. Ennek fényében pontosan értem mit hiányoltam a mostanában hájpolt Ultra c. filmből. Szvetlana a nők szemszögéből ír a háborúról.
Ezmiez?
Semmi macsó fíling?! Hát ez az! A futás ezen része nevetségesen érdektelen számomra. A kis szöszölések és finom rezdülések az érdekesek. A szürke hétköznapok. Nem a verseny befutója, hanem a tucat kilométer történései.
Egész pazar, hogy az UB pont tíz éves jubileuma lesz annak, hogy 2007-ben, fergeteges 3x9km-es felkészülést követően elindultam életem első hosszabb távján, a Kinizsi Száz-on. Szinte napra pontosan.
Az az érzésem, hogy ezt a kört is inkább vmi gyorsabb TT-nek kell felfogni.
8 perces ezrek...
Az esélytelenek nyugalma és az ismeretlen iránt érzett túlfűtött kíváncsiság. Valami ilyesmi volt a hajtóerő.
Most?
Tara Bahrampour: Visszatérés Iránba
Egyrészt az általam alig ismert Irán, másrészt a szülőföldet elhagyók érzései miatt érdekes. Kis áthallással és megfelelő arányítással saját érzéseimet is felfedezni véltem. Bár nem váltottam országot, de azért ötször költöztem és meglehetősen eltérő környezetbe kerültem. A gyerekkor megidézése, a régen minden szebb, jobb volt érzései...
A másik könyvet ugyan most kezdtem, de máris nagyon tetszik.
Szvetlana Alekszijevics: Nők a tűzvonalban
Az író a regényszületés körülményeivel indít. Már ez nagyon tetszik. Számomra olyan, mint valami életfilozófiai értekezés. Mintha pont azokat a gondolatokat olvasnám, amik engem is foglalkoztatnak a futással kapcsolatban. Pont nem azok a kérdések érdekelnek, amiket mindenki feltesz. Pont nem azok az aspektusok, amik kézenfekvőek lennének. Ennek fényében pontosan értem mit hiányoltam a mostanában hájpolt Ultra c. filmből. Szvetlana a nők szemszögéből ír a háborúról.
Ezmiez?
Semmi macsó fíling?! Hát ez az! A futás ezen része nevetségesen érdektelen számomra. A kis szöszölések és finom rezdülések az érdekesek. A szürke hétköznapok. Nem a verseny befutója, hanem a tucat kilométer történései.
Egész pazar, hogy az UB pont tíz éves jubileuma lesz annak, hogy 2007-ben, fergeteges 3x9km-es felkészülést követően elindultam életem első hosszabb távján, a Kinizsi Száz-on. Szinte napra pontosan.
Az az érzésem, hogy ezt a kört is inkább vmi gyorsabb TT-nek kell felfogni.
8 perces ezrek...
Az esélytelenek nyugalma és az ismeretlen iránt érzett túlfűtött kíváncsiság. Valami ilyesmi volt a hajtóerő.
Most?
2017. május 11., csütörtök
Cipőpróba
Megvolt a teszt.
Működik.
Ami viszont hihetetlen!!!!
Alig fájt a bal hajlítóm. Nemhiszemel. Még a végén meggyógyul? Holnap reggel még megyek egy gyötrésre, hátha...
A cipő meg tényleg jó. Nincs benne nagy etvasz, annyi, hogy nem szorít oldalt. Ez normálisan alap lenne, de hagyjuk. Örülök neki. Kész.
Semmi faxni, szolid, puha felső, puha fűző, olyan mint vmi mamusz. Az alap betétjével ez is kicsi, de egy vékony régivel jó. Így még pont nyerek 20g-ot, ami az én szintemen rengeteget számít. Sztem 5-7 percet egy UB szintű távon, szóval egy bónusz kiadós kaja/pia belefér majd valahol, ha egyáltalán.
Hidegkútról futottam haza, direkt délben, tűző napon, sapka nélkül. Nem vmi nagy dolog, mert nem volt nagy meleg, de kis pénz, kis foci. Vagy mi.
Pulzusmérőt nem viszek, mert kb csak azt mutatja, hogy biztosan mennyi nem a pulzusom. Mivel nem lesz kísérőm asszem kis zsákkal fogok menni, de ezt ráérek eldönteni, hisz rengeteg időm van még. A jövő hét viszont munkailag húzósnak néz ki, ráadásul egyedül vagyok minden fizikai munkára, de hát Olmó papa is megmondta, hogy tevékeny élet az élet.
Így legyen!
Egyelőre a mai aligfájás eufóriájában vagyok így reális dolgokat nem tudok írni.
Ezzel zárom soraimat.
Működik.
Ami viszont hihetetlen!!!!
Alig fájt a bal hajlítóm. Nemhiszemel. Még a végén meggyógyul? Holnap reggel még megyek egy gyötrésre, hátha...
A cipő meg tényleg jó. Nincs benne nagy etvasz, annyi, hogy nem szorít oldalt. Ez normálisan alap lenne, de hagyjuk. Örülök neki. Kész.
Semmi faxni, szolid, puha felső, puha fűző, olyan mint vmi mamusz. Az alap betétjével ez is kicsi, de egy vékony régivel jó. Így még pont nyerek 20g-ot, ami az én szintemen rengeteget számít. Sztem 5-7 percet egy UB szintű távon, szóval egy bónusz kiadós kaja/pia belefér majd valahol, ha egyáltalán.
Hidegkútról futottam haza, direkt délben, tűző napon, sapka nélkül. Nem vmi nagy dolog, mert nem volt nagy meleg, de kis pénz, kis foci. Vagy mi.
Pulzusmérőt nem viszek, mert kb csak azt mutatja, hogy biztosan mennyi nem a pulzusom. Mivel nem lesz kísérőm asszem kis zsákkal fogok menni, de ezt ráérek eldönteni, hisz rengeteg időm van még. A jövő hét viszont munkailag húzósnak néz ki, ráadásul egyedül vagyok minden fizikai munkára, de hát Olmó papa is megmondta, hogy tevékeny élet az élet.
Így legyen!
Egyelőre a mai aligfájás eufóriájában vagyok így reális dolgokat nem tudok írni.
Ezzel zárom soraimat.
2017. május 10., szerda
-1hét
Égi jelként veszem, hogy bőven idő előtt megjött a csukám. Holnap hajnalban megyek vele egy tesztkört. Ahhoz képest, hogy azt mondták milllyen széles... Hááát.... Ha kiveszem a talpbetétjét és egy egész vékony, régire kicserélem, akkor a bal lábamnak teljesen OK, a jobbnak meg tűrhető...
A múlt hét bősz jógázással és egy futással telt. Füredről kocogtam haza. Nagyon fájt. Viszont megfigyeltem, hogy a 10. kili után talán már nem fájt annyira - vagy csak megszoktam és magasabbra állítódott az ingerküszöböm.
Az első masszír után kicsit javult, de aztán visszaestem. Tegnap előtt aztán megint megkínoztak és most mintha jobb lenne, de persze nem futok, így könnyű... Arra már rájöttem, hogy nem a nyújtással van gond, mert nincs megrövidülve az izom. Egyszerűen csak olyan mintha görcsben lenne. Folyamatosan...
Szóval:
Megjött a cipő.
Nem lesz meleg.
Nagyon kipihent vagyok/leszek.
Motivált vagyok.
Nincs még semmi megszervezve, azt sem tudom, hogy jutok a rajtba...
Frissítés? Az miaz?
Nincs még lámpám.
Csupa pozitív jel, ennek mennie kell!!!!
A múlt hét bősz jógázással és egy futással telt. Füredről kocogtam haza. Nagyon fájt. Viszont megfigyeltem, hogy a 10. kili után talán már nem fájt annyira - vagy csak megszoktam és magasabbra állítódott az ingerküszöböm.
Az első masszír után kicsit javult, de aztán visszaestem. Tegnap előtt aztán megint megkínoztak és most mintha jobb lenne, de persze nem futok, így könnyű... Arra már rájöttem, hogy nem a nyújtással van gond, mert nincs megrövidülve az izom. Egyszerűen csak olyan mintha görcsben lenne. Folyamatosan...
Szóval:
Megjött a cipő.
Nem lesz meleg.
Nagyon kipihent vagyok/leszek.
Motivált vagyok.
Nincs még semmi megszervezve, azt sem tudom, hogy jutok a rajtba...
Frissítés? Az miaz?
Nincs még lámpám.
Csupa pozitív jel, ennek mennie kell!!!!
2017. május 3., szerda
-2hét
Azért pár hónapja nem gondoltam volna, hogy már annak is örülni fogok, hogy az UB előtt 16 nappal sikerül rendelnem egy cipőt, ami LEHET, hogy jó lesz a lábamra.
Erre azt kell mondjam, hogy nemrossz...
Hétvégén sikerült összehoznom egy aszfaltos, hosszabb futást.
Külön szépsége volt a dolognak, hogy április utolsó napján még térdig érő hóbuckák voltak az út mentén. Hmmm?!
Okosanfutok, nemlélegzem, stb... szokásos.
Vadi új felsőmet (is) teszteltem és kb, ez volt az egyetlen dolog ami jól működött a 40 kili alatt. Lenge, nincsrajtamsemmi élmény, Makai Betti nekem varrta. Pipa.
Kajapia. 4 óra alatt alig bírtam meginni 1,5 folyadékot. Egész pontosan nem is ittam meg ennyit, mert maradt. Nagy meleg nem volt, szinte nem is izzadtam, de azért nem lett volna rossz, ha több lemegy.
Kajaként 2 fing, nullkalóriás szelet. Ennyi. Ja, vettem be Ca, Mg, K, bogyót, meg a gyomromra Quamatelt, csak sajna ezzel nem megyek sokra az UB-n. Pozitívum, hogy olyan 35 kilinél éhes lettem - ekkor ettem meg a két szeletet.
És pisiltem háromszor!! Na, ez aztán tényleg nem semmi! Erre büszke vagyok :)! Nemtom miből, de kijött.
A dráma azonban a lábam volt.
A combhajlítóm állapotát csak az épp aktuális fájdalom mértékével tudnám jellemezni. Kicsit fáj, nagyon, kellemetlenül, szaggatóan...
Lábfejemet és a talpamat a cipő tette tönkre. Még három nappal a futás után is érzem a talpam és a talpélem. Ez a 4-es Bondi 25 kili felett felejtős. Tegnap hívtam a cipőgurukat és megmondták a tuti, miszerint az 5-ös Bondi Wide verziója csúcsszuperállat, ladik és mindenföldijó. MIvel pont megjött a családi pótlék és a webben találtam egy uccsó párt, ebből azt a következtetést vontam le, miszerint az égiek velem vannak és épp minden passzol egy jól időzített cipővételhez. Ráadásul ma esett az eső ezért itthon maradtam. Az eső mellett a BUX is esett és épp egy Bondi árányit sikerült is realizálni belőle. Mondom, hogy az égiek...
Cipő megjön, megtanulok enni/inni, rápihentem... ...UB...
simaügy
Erre azt kell mondjam, hogy nemrossz...
Hétvégén sikerült összehoznom egy aszfaltos, hosszabb futást.
Külön szépsége volt a dolognak, hogy április utolsó napján még térdig érő hóbuckák voltak az út mentén. Hmmm?!
Okosanfutok, nemlélegzem, stb... szokásos.
Vadi új felsőmet (is) teszteltem és kb, ez volt az egyetlen dolog ami jól működött a 40 kili alatt. Lenge, nincsrajtamsemmi élmény, Makai Betti nekem varrta. Pipa.
Kajapia. 4 óra alatt alig bírtam meginni 1,5 folyadékot. Egész pontosan nem is ittam meg ennyit, mert maradt. Nagy meleg nem volt, szinte nem is izzadtam, de azért nem lett volna rossz, ha több lemegy.
Kajaként 2 fing, nullkalóriás szelet. Ennyi. Ja, vettem be Ca, Mg, K, bogyót, meg a gyomromra Quamatelt, csak sajna ezzel nem megyek sokra az UB-n. Pozitívum, hogy olyan 35 kilinél éhes lettem - ekkor ettem meg a két szeletet.
És pisiltem háromszor!! Na, ez aztán tényleg nem semmi! Erre büszke vagyok :)! Nemtom miből, de kijött.
A dráma azonban a lábam volt.
A combhajlítóm állapotát csak az épp aktuális fájdalom mértékével tudnám jellemezni. Kicsit fáj, nagyon, kellemetlenül, szaggatóan...
Lábfejemet és a talpamat a cipő tette tönkre. Még három nappal a futás után is érzem a talpam és a talpélem. Ez a 4-es Bondi 25 kili felett felejtős. Tegnap hívtam a cipőgurukat és megmondták a tuti, miszerint az 5-ös Bondi Wide verziója csúcsszuperállat, ladik és mindenföldijó. MIvel pont megjött a családi pótlék és a webben találtam egy uccsó párt, ebből azt a következtetést vontam le, miszerint az égiek velem vannak és épp minden passzol egy jól időzített cipővételhez. Ráadásul ma esett az eső ezért itthon maradtam. Az eső mellett a BUX is esett és épp egy Bondi árányit sikerült is realizálni belőle. Mondom, hogy az égiek...
Cipő megjön, megtanulok enni/inni, rápihentem... ...UB...
simaügy
2017. április 19., szerda
Hörgők, vagy hörgök?
A családon sem ment simán végig a tél végi takonykór és bár rajtam nem ütött ki keményen, azért sikerült 12 futásmentes napot összehozni. Múlt pénteken kis krákogásos futással azért bepróbálkoztam és azóta javul a tendencia.
Nem kell hozzá betegség, elég a nemfutás és máris nem tudok aludni normálisan és állandóan fáj a fejem.
Ez már totál élettani függőség. Nincs mese.
Mivel a bacik nem találtak igazán fogást rajtam, ezért beették magukat a jobb combhajlítómba. Komolyan úgy mozgok mint valami zombi. Ráadásul permanens szobaátrendezésben vagyunk, így jógázni sem tudok rendesen, mert nincs egybefüggő 2*1,5m szabad hely...
Nincs mese, rápihenek. Nem tudom mire, mennyit és időben-e, de rápihenek.
Míg langymeleg, tavaszi szellők lengedeztek én nem tudtam futni csak szipogtam otthon. Most, hogy megint hóvihar van kint, most megint mehetek szopni.
Ténylegnemhiszemel...
Ha eddig volt is valami kis kedvem elmenni versenyre, vagy tt-re mostanra ez teljesen elmúlt. Kigyógyultam.
Próbálom magam vmilyen teljesítménykényszeres helyzetbe hozni, hogy UB-ra legyen lelki munícióm, de eddig nem hatott meg a dolog. Pedig jó lenne.
A Vérkört is terveztem, de ezt is távolinak látom.
Adok magamnak ezért 1-2 hetet és nem dobom teljesen a lovak közé a gyeplőt, már csak a rahedli nevdíj miatt sem, de kb. ez most a legmotiválóbb dolog.
Magával a futással nincs bajom, csak... csak...
Nem kell hozzá betegség, elég a nemfutás és máris nem tudok aludni normálisan és állandóan fáj a fejem.
Ez már totál élettani függőség. Nincs mese.
Mivel a bacik nem találtak igazán fogást rajtam, ezért beették magukat a jobb combhajlítómba. Komolyan úgy mozgok mint valami zombi. Ráadásul permanens szobaátrendezésben vagyunk, így jógázni sem tudok rendesen, mert nincs egybefüggő 2*1,5m szabad hely...
Nincs mese, rápihenek. Nem tudom mire, mennyit és időben-e, de rápihenek.
Míg langymeleg, tavaszi szellők lengedeztek én nem tudtam futni csak szipogtam otthon. Most, hogy megint hóvihar van kint, most megint mehetek szopni.
Ténylegnemhiszemel...
Ha eddig volt is valami kis kedvem elmenni versenyre, vagy tt-re mostanra ez teljesen elmúlt. Kigyógyultam.
Próbálom magam vmilyen teljesítménykényszeres helyzetbe hozni, hogy UB-ra legyen lelki munícióm, de eddig nem hatott meg a dolog. Pedig jó lenne.
A Vérkört is terveztem, de ezt is távolinak látom.
Adok magamnak ezért 1-2 hetet és nem dobom teljesen a lovak közé a gyeplőt, már csak a rahedli nevdíj miatt sem, de kb. ez most a legmotiválóbb dolog.
Magával a futással nincs bajom, csak... csak...
2017. április 6., csütörtök
Vérkörök
A tavalyi örömfutás után az idei persze nem lett matyóhímzéses...
A legnagyobb fütyiséget akkor követtem el, amikor kedden sörözni mentem. Nyárias időben, a teraszon üldögélve kicsit későn kapcsoltam, hogy ez még csak március vége...
Hazafelé ballagva már éreztem, hogy gond lesz. Aztán kezdődött a szipogás, ami nem volt vészes, de fájt a fejem és a hangulatom sem volt top-on.
Szombaton azért becsülettel nekiindultam a TT-nek.
Tavalyhoz képest sokkal enyhébb volt az idő.
Egészében nem volt gond, csak a mostanában szokásos tompa erőtlenséget éreztem, de már az lenne furcsa, ha nem érezném.
Frissítettem, odafigyeltem, pulzustmértem... tehát nem voltam rest. Talán ennek is köszönhetem, hogy a Sárkány-völgy aljáig megvolt a 6p átlagom, de onnan szépen lassan bedarált a táv.
Már Csákvár után, a tűző napon, a mély, szabdalt, murvás részen nem volt minden OK., majd az emelkedő végén, a lejtő kezdetén rögtön dobtam egy baromi nagy hátast. Nem is tudom mikor estem ekkorát. Onnan végig gurultam, de már az aszfalt sem ment úgy, mint tavaly. A Sárkány-völgy még helyenként ment, de onnan már csak a lefeléket tudtam futni. A végén meg már nagyon pokolba kívántam az egészet, pláne amikor már a 8 órás teljesítés is elszállt.
Kicsit bánt, mert ősszel azzal indultam neki, hogy faszántosan felépített edzésekkel majd áprilisban nagyon kotta leszek.
Jó, Bodri nem jött össze, mert túl rövid.
Jó, Reguly nem jött össze, mert túl szezon eleje.
Jó, Bakony50 nem jött össze, mert fáradt voltam.
Jó, Vérkör nem jött össze, mert beteg voltam.
Jó, Isztira nem fog összejönni mert nincs pénzem.
Jó, akkor mi a fasz fog már összejönni?
Most taknyom-nyálam egyben. Ha nincs egyben, akkor meg fáradt vagyok. Ez van.
Az UB valami teljesen távoli rettenet, de azért remélem, hogy fejben majd erős leszek :))).
A legnagyobb fütyiséget akkor követtem el, amikor kedden sörözni mentem. Nyárias időben, a teraszon üldögélve kicsit későn kapcsoltam, hogy ez még csak március vége...
Hazafelé ballagva már éreztem, hogy gond lesz. Aztán kezdődött a szipogás, ami nem volt vészes, de fájt a fejem és a hangulatom sem volt top-on.
Szombaton azért becsülettel nekiindultam a TT-nek.
Tavalyhoz képest sokkal enyhébb volt az idő.
Egészében nem volt gond, csak a mostanában szokásos tompa erőtlenséget éreztem, de már az lenne furcsa, ha nem érezném.
Frissítettem, odafigyeltem, pulzustmértem... tehát nem voltam rest. Talán ennek is köszönhetem, hogy a Sárkány-völgy aljáig megvolt a 6p átlagom, de onnan szépen lassan bedarált a táv.
Már Csákvár után, a tűző napon, a mély, szabdalt, murvás részen nem volt minden OK., majd az emelkedő végén, a lejtő kezdetén rögtön dobtam egy baromi nagy hátast. Nem is tudom mikor estem ekkorát. Onnan végig gurultam, de már az aszfalt sem ment úgy, mint tavaly. A Sárkány-völgy még helyenként ment, de onnan már csak a lefeléket tudtam futni. A végén meg már nagyon pokolba kívántam az egészet, pláne amikor már a 8 órás teljesítés is elszállt.
Kicsit bánt, mert ősszel azzal indultam neki, hogy faszántosan felépített edzésekkel majd áprilisban nagyon kotta leszek.
Jó, Bodri nem jött össze, mert túl rövid.
Jó, Reguly nem jött össze, mert túl szezon eleje.
Jó, Bakony50 nem jött össze, mert fáradt voltam.
Jó, Vérkör nem jött össze, mert beteg voltam.
Jó, Isztira nem fog összejönni mert nincs pénzem.
Jó, akkor mi a fasz fog már összejönni?
Most taknyom-nyálam egyben. Ha nincs egyben, akkor meg fáradt vagyok. Ez van.
Az UB valami teljesen távoli rettenet, de azért remélem, hogy fejben majd erős leszek :))).
2017. március 26., vasárnap
Békön50 és más
Csak az nyugtat meg, hogy egy éve is csak töketlenkedtem tavasz kezdetén.
Most sincs másként.
A késői Húsvét kicsit átrendezte a szokásos menetrendet, így egymásra torlódott a Bakony 50 és a Vérkör tt.
Vmi nem volt teljesen rendben a gyomrommal szombaton, mert minden ki akart jönni. Nem is tudtam normálisan frissíteni, így van mire fogni a 9 perces rontást. 40 kilitől igazi kínkeserves szenvedés lett. Lejtőn belesétálás, hogy ne is mondjak mást...
A Vérkör tt meg már elúszni látszott amikor is egy átnevezés révén mégis sikerül majd elmennem. Most Fridi nélkül vágok neki. Eddig nagyon azon treníroztam magam, hogy pályacsúcsot kell menni, de a hétvégi mutatvány kicsit elbizonytalanított. Aztán most megnéztem a tavalyi edzésnaplóm és látom, hogy milyen keserves hetem volt múltkor is a Vérkör előtt. Ez viszont bizakodásra adhat okot :) !
Szóval szépen hullámvasutazom.
Ahogy szoktam.
Remélem a héten végre lecsendesedik a nagy tavaszi metszés/permetezés láz és kicsit talán lazább napjaim lesznek. Eddig nap végére teljesen KO-n kerültem ágyba, talán egy kis pihi segít összeszedni magam.
Következő hétvégére - mivel nem megyünk az Isztriára - talán az Udvariban rendezett futóverseny is szóba jöhet, de erre még aludnom kell. Sokat.
Azért az utóbbi hetek nem lettek túl fényesek és egy-egy hosszabb futáskor belém nyilall, hogy mennyire volt okos döntés az UB nevezés?
Most sincs másként.
A késői Húsvét kicsit átrendezte a szokásos menetrendet, így egymásra torlódott a Bakony 50 és a Vérkör tt.
Vmi nem volt teljesen rendben a gyomrommal szombaton, mert minden ki akart jönni. Nem is tudtam normálisan frissíteni, így van mire fogni a 9 perces rontást. 40 kilitől igazi kínkeserves szenvedés lett. Lejtőn belesétálás, hogy ne is mondjak mást...
A Vérkör tt meg már elúszni látszott amikor is egy átnevezés révén mégis sikerül majd elmennem. Most Fridi nélkül vágok neki. Eddig nagyon azon treníroztam magam, hogy pályacsúcsot kell menni, de a hétvégi mutatvány kicsit elbizonytalanított. Aztán most megnéztem a tavalyi edzésnaplóm és látom, hogy milyen keserves hetem volt múltkor is a Vérkör előtt. Ez viszont bizakodásra adhat okot :) !
Szóval szépen hullámvasutazom.
Ahogy szoktam.
Remélem a héten végre lecsendesedik a nagy tavaszi metszés/permetezés láz és kicsit talán lazább napjaim lesznek. Eddig nap végére teljesen KO-n kerültem ágyba, talán egy kis pihi segít összeszedni magam.
Következő hétvégére - mivel nem megyünk az Isztriára - talán az Udvariban rendezett futóverseny is szóba jöhet, de erre még aludnom kell. Sokat.
Azért az utóbbi hetek nem lettek túl fényesek és egy-egy hosszabb futáskor belém nyilall, hogy mennyire volt okos döntés az UB nevezés?
2017. március 11., szombat
Egy TT. Megint.
Ez volt tavaly.
Most sem volt nagyon másként. Kicsit meg is lepődtem mikor újraolvastam a tavalyit :)!
Monnyuk annyi változott, hogy Porván, a kocsmai pontnál valahogy megnyomhattam a vekkeren egy gombot, mert csak Zircnél vettem észre, hogy áll az időmérés.
Ezzel együtt 3:20 lett. 6 perccel rosszabb mint tavaly. Ez elszomorít. Pedig olyan jónak tűnt belülről... Pulzuskontroll, tudományosfrissítés, erőtartalékolás, beosztás, okosfutás.
Erre rosszabb!
Ezmiez?
Pedig Érdemes megnézni a Hódos ér menti másodpercre azonos kiliket. Faint na!
Erre meg rosszabb.
Öregszem, öregszem én nem leszek öreg Sam...
Még a suvadást is megcsodáltam tavalyról - már ami maradt belőle.
Nem tudom hol maradt benne az a 6 perc, de ezzel már meg kell próbálni együtt élni :)!
Csesznek előtt idén volt egy bokorugrásom, de ez max 2p. Ennyit tudok felhozni mentségemre.
Megnéztem a megnézhető 5 kiliket:
2016 - 2017
24:34 - 25:51 +1:17
26:49 - 28:03 +1:14
28:29 - 30:05 +1:36
28:10 - 29:19 +1:09
27:02 - 26:49 - 0:13
itt sajnos megnyomódott az a piszok gomb.
Vagyis egyenletesen lassabb, nincs mese.
Pedig olyan nagyon tudományosan, szép lassan engedtem fel a pulzust 150-ig, majd a Pintér-hegyen 152-153-ig. Erre nem elvész az a szép görbe?!
Remélem a Bakony50 jobb lesz, bár mostanában annyira sok a munka, hogy reggeltől estig kint állok valami fa alatt, felett, közben... Estére olyan hulla szoktam lenni, hogy már az is kihívás, hogy 8-ig ne aludjak el. Eztán elalszom és fél kettő körül kipihenten ébredek. Onnantól csak szenvedés és reggelre mosottszar effekt.
Tegnap óta viszont vitaminkúrára fogtam magam, és remélem, hogy a sárga pisin kívül lesz valami foganatja, mert jó lenne kievickélni ebből az erőtlenségből.
De ez mind piha!
Az élet szép, itt a tavasz, zöldül a lábunk alatt az avar, néha süt a nap és reggel hatkor már világos van. Csupa pozitív dolog. Ép kezem lábam, van mit ennem, innentől Vigyor egész nap!
Most sem volt nagyon másként. Kicsit meg is lepődtem mikor újraolvastam a tavalyit :)!
Monnyuk annyi változott, hogy Porván, a kocsmai pontnál valahogy megnyomhattam a vekkeren egy gombot, mert csak Zircnél vettem észre, hogy áll az időmérés.
Ezzel együtt 3:20 lett. 6 perccel rosszabb mint tavaly. Ez elszomorít. Pedig olyan jónak tűnt belülről... Pulzuskontroll, tudományosfrissítés, erőtartalékolás, beosztás, okosfutás.
Erre rosszabb!
Ezmiez?
Pedig Érdemes megnézni a Hódos ér menti másodpercre azonos kiliket. Faint na!
Erre meg rosszabb.
Öregszem, öregszem én nem leszek öreg Sam...
Még a suvadást is megcsodáltam tavalyról - már ami maradt belőle.
Nem tudom hol maradt benne az a 6 perc, de ezzel már meg kell próbálni együtt élni :)!
Csesznek előtt idén volt egy bokorugrásom, de ez max 2p. Ennyit tudok felhozni mentségemre.
Megnéztem a megnézhető 5 kiliket:
2016 - 2017
24:34 - 25:51 +1:17
26:49 - 28:03 +1:14
28:29 - 30:05 +1:36
28:10 - 29:19 +1:09
27:02 - 26:49 - 0:13
itt sajnos megnyomódott az a piszok gomb.
Vagyis egyenletesen lassabb, nincs mese.
Pedig olyan nagyon tudományosan, szép lassan engedtem fel a pulzust 150-ig, majd a Pintér-hegyen 152-153-ig. Erre nem elvész az a szép görbe?!
Remélem a Bakony50 jobb lesz, bár mostanában annyira sok a munka, hogy reggeltől estig kint állok valami fa alatt, felett, közben... Estére olyan hulla szoktam lenni, hogy már az is kihívás, hogy 8-ig ne aludjak el. Eztán elalszom és fél kettő körül kipihenten ébredek. Onnantól csak szenvedés és reggelre mosottszar effekt.
Tegnap óta viszont vitaminkúrára fogtam magam, és remélem, hogy a sárga pisin kívül lesz valami foganatja, mert jó lenne kievickélni ebből az erőtlenségből.
De ez mind piha!
Az élet szép, itt a tavasz, zöldül a lábunk alatt az avar, néha süt a nap és reggel hatkor már világos van. Csupa pozitív dolog. Ép kezem lábam, van mit ennem, innentől Vigyor egész nap!
2017. március 5., vasárnap
Kis utózönge
Még rágódnék ezen a versenycsonton kicsit.
A Bodrikutyán nem vittem magammal a dugókám, mert eccerűen a kocsiban felejtettem a nagy készülődésben.
Számított?
Nem.
Kutyát nem érdekelte, és ezek szerint utólag sem nézi meg senki. Komolyan. Akkor minek dugatttyák a népet? Mer' Csanya mondta, hogy a rajtszámtól, időméréstől és rajtkaputól lesz verseny a verseny.
Ha már verseny.
Nekem a célidőm úgy 10p-el rosszabb az eredménylistán, mint amennyi valójában volt. Engem ez teljesen hidegen hagy, de lehet, hogy valakinek meg számít. Nem vmi ilyesmiért fizettetik a nevezési díjat? Vmi Versenyt rendeznek vagy mi?! Megnéztem a célfotókat és az eredménylistát. Kb. 10 embernél teljesen random jellegű. Szép!
Minekez?
Mert drága pénzért rendeznek versenyeket, amik igazából nem a futásról, hanem minden, e köré szerveződő fütyiségről szól.
No, akkor ezennel véget is vetek nem túl jelentős, viszont teljesen értelmetlen rövidtávú 'verseny' szerepléseimnek.
Ennek persze csak részben oka a fentebb említett szösszenet, más részről meg 20-30-40 kilit edzésből szoktam futni saját magamnak. Ehhez asszem nem kell elköltenem ennyi pénzt, időt, energiát. Sajnos ismerősök nincsenek nagyon ezeken a rendezvényeken, akik vannak azokkal sem lehet érdemben beszélgetni, mert nincs rá idő, egyedül meg lehetek magamban is.
Erről is már többször írtam magamban egy posztot, de most le is írom.
Szóval.
Szerintem az emberek közötti kommunikáció 85-90% teljesen felesleges hablaty. Ez persze nem teljesen igaz abban az értelemben, hogy maga ez az orális érintkezés már magában is pozitív, szociális töltettel bír. De ha ezt veszem, akkor a teljesen néma egymás mellett ülés is bír ilyen jelleggel. Mellékszálként ide vetném, hogy ez nem elhanyagolható, én például kiválóan tudok egyesekkel teljesen némán egymásmellettfutni. ÉS ez nem kis dolog, mert ezt sem lehet akár kivel!
Vissza a főtémához.
Tehát ez a zömében érdektelen diskurzus számomra csak (és szinte kizárólag) két ember között létezik. Már ami a kommunikáció maradék 10-15%-át jelenti.
Nem tudom melyik az a nyelv amiben van egyes, kettes és többesszám. Teljesen teli találat. Ez három, teljesen eltérő állapot.
A legdisszonánsabb viszont a hármasszám.
Ennél rosszabb konstellációt képzelni sem tudok. Semmiben. Tehát 3db Homo sapiens együtt, az maga az armageddon. Érdemes egyébként megfigyelni azokat a viszonyokat amiket egy harmadik személy be- illetve ki- csatlakozása gerjeszt egy-egy kétszemélyes kontaktusban.
Ketten - elvileg - tudunk figyelni egymásra. Szemkontaktus, mimika, szagok és illatok, finom kis rezdülések. Ehhez tényleg alig kell beszélni, ha meg kell, akkor van közlő, van befogadó, egyértelmű irányok, egyértelmű célok, te nekem, én neked.
Ha bejön a harmadik, akkor gyakorlatilag ezekből semmi nem marad. Ezt tetézi, hogy épp ki, kinek játszik és kik vannak ki ellenében, akár másodpercnyi eltéréssel. Már rögtön egy közlő és két befogadó és ez is folyton változik, az oda-vissza viszont létre sem jöhet. Ezt még tudnám fokozni, de teljesen lényegtelen abból a szempontból, hogy ez az édeshármas a halálom. Bár lehetünk nagyon jó barátok külön-külön, de hármasban ennek is vége.
Velem sokszor megesett, hogy azok az emberek, akikkel kettesben remekül megvagyok, azokra rá sem ismerek 'tömegben'.
Értelmes, nyugodt, baráti hangnemben tudok beszélgetni jó pár emberrel, de sajnos ilyen meghitt alkalmakra már nem jut idő.
Úgy vagyok vele, hogy akkor inkább hagyjuk, minek rombolni azt a keveset, ami még megmaradt?
Azért került ez ide, mert egy adalék ahhoz, hogy miért nem megyek többet ilyen versenyekre.
Meg azért mert most volt rá időm...
A Bodrikutyán nem vittem magammal a dugókám, mert eccerűen a kocsiban felejtettem a nagy készülődésben.
Számított?
Nem.
Kutyát nem érdekelte, és ezek szerint utólag sem nézi meg senki. Komolyan. Akkor minek dugatttyák a népet? Mer' Csanya mondta, hogy a rajtszámtól, időméréstől és rajtkaputól lesz verseny a verseny.
Ha már verseny.
Nekem a célidőm úgy 10p-el rosszabb az eredménylistán, mint amennyi valójában volt. Engem ez teljesen hidegen hagy, de lehet, hogy valakinek meg számít. Nem vmi ilyesmiért fizettetik a nevezési díjat? Vmi Versenyt rendeznek vagy mi?! Megnéztem a célfotókat és az eredménylistát. Kb. 10 embernél teljesen random jellegű. Szép!
Minekez?
Mert drága pénzért rendeznek versenyeket, amik igazából nem a futásról, hanem minden, e köré szerveződő fütyiségről szól.
No, akkor ezennel véget is vetek nem túl jelentős, viszont teljesen értelmetlen rövidtávú 'verseny' szerepléseimnek.
Ennek persze csak részben oka a fentebb említett szösszenet, más részről meg 20-30-40 kilit edzésből szoktam futni saját magamnak. Ehhez asszem nem kell elköltenem ennyi pénzt, időt, energiát. Sajnos ismerősök nincsenek nagyon ezeken a rendezvényeken, akik vannak azokkal sem lehet érdemben beszélgetni, mert nincs rá idő, egyedül meg lehetek magamban is.
Erről is már többször írtam magamban egy posztot, de most le is írom.
Szóval.
Szerintem az emberek közötti kommunikáció 85-90% teljesen felesleges hablaty. Ez persze nem teljesen igaz abban az értelemben, hogy maga ez az orális érintkezés már magában is pozitív, szociális töltettel bír. De ha ezt veszem, akkor a teljesen néma egymás mellett ülés is bír ilyen jelleggel. Mellékszálként ide vetném, hogy ez nem elhanyagolható, én például kiválóan tudok egyesekkel teljesen némán egymásmellettfutni. ÉS ez nem kis dolog, mert ezt sem lehet akár kivel!
Vissza a főtémához.
Tehát ez a zömében érdektelen diskurzus számomra csak (és szinte kizárólag) két ember között létezik. Már ami a kommunikáció maradék 10-15%-át jelenti.
Nem tudom melyik az a nyelv amiben van egyes, kettes és többesszám. Teljesen teli találat. Ez három, teljesen eltérő állapot.
A legdisszonánsabb viszont a hármasszám.
Ennél rosszabb konstellációt képzelni sem tudok. Semmiben. Tehát 3db Homo sapiens együtt, az maga az armageddon. Érdemes egyébként megfigyelni azokat a viszonyokat amiket egy harmadik személy be- illetve ki- csatlakozása gerjeszt egy-egy kétszemélyes kontaktusban.
Ketten - elvileg - tudunk figyelni egymásra. Szemkontaktus, mimika, szagok és illatok, finom kis rezdülések. Ehhez tényleg alig kell beszélni, ha meg kell, akkor van közlő, van befogadó, egyértelmű irányok, egyértelmű célok, te nekem, én neked.
Ha bejön a harmadik, akkor gyakorlatilag ezekből semmi nem marad. Ezt tetézi, hogy épp ki, kinek játszik és kik vannak ki ellenében, akár másodpercnyi eltéréssel. Már rögtön egy közlő és két befogadó és ez is folyton változik, az oda-vissza viszont létre sem jöhet. Ezt még tudnám fokozni, de teljesen lényegtelen abból a szempontból, hogy ez az édeshármas a halálom. Bár lehetünk nagyon jó barátok külön-külön, de hármasban ennek is vége.
Velem sokszor megesett, hogy azok az emberek, akikkel kettesben remekül megvagyok, azokra rá sem ismerek 'tömegben'.
Értelmes, nyugodt, baráti hangnemben tudok beszélgetni jó pár emberrel, de sajnos ilyen meghitt alkalmakra már nem jut idő.
Úgy vagyok vele, hogy akkor inkább hagyjuk, minek rombolni azt a keveset, ami még megmaradt?
Azért került ez ide, mert egy adalék ahhoz, hogy miért nem megyek többet ilyen versenyekre.
Meg azért mert most volt rá időm...
2017. február 26., vasárnap
Jajjjj
Ez megint nem volt jó :(((...
Szekszárdon voltam ezen a versenyen.
Monnyuk nem igazán értem minek kell nekem ilyenre neveznem, de bízom magamban, hogy amikor megtettem, akkor még tudtam.
Rövid, gyors, saras.
Ebből a rövidet, a gyorsat nem szeretem, a sarat meg utálom.
Az eredménye meg is lett...
Ráadásul sztem megint vmi hiányom van, mert 2-3 hét óta csak hálni jár belém a lélek. A fél család bazi beteg, tehát bennem is lappanghat vmi.
A 31 kiliből kis részletekből összerakva 1 kili lehet értékelhető. A többi robot. Baromira nem ment. Izomzatilag nem volt gond, de mintha egy traktort kellett volna végighúzni a pályán. Érdekes, hogy közben a légzésem szinte nyugalmi volt, nemhogy nem lihegtem, de több helyen azzal szórakoztattam magam, hogy csak az orromon vettem levegőt. Nem tudom itt milyen összefüggés van a teljesítménnyel, de elég érdekes. (Lehet, hogy a szervezetem tudja, hogy nem érdemes lihegni, mert úgy sincs elég haemoglobin ami elszállítsa az oxigént. Kár a strapáért...)
A frissítést jól belőttem. 1dl sűrű izót vittem és a pontokon 1-1 deci vízzel toltam le. Erre a távra pont elég volt. De nem többre...
A tegnapi poszt persze megint bejött.
Üvöltő szpíker, célkapu, medál, babomfasza, de a pontokon nekem kell a vizet kinyitni és tölteni magamnak, mert a pontszemélyzet bratyizgat vkikkel. Szóval egyre többet kell fizetni a nevezésekért, de ezek az összegek a látványra, körítésre, felesleges külsőségekre mennek el. Évről évre a frissítések, jelölések színvonala változatlan, oda nem jut el a pénz...
'Csak hang legyen és fény...'
A legjobb az volt, amikor kb. az 5. kili környékén észrevettem, hogy a kocsiban hagytam a dugókát. Szóval megint gyarapítottam a nem teljesített versenyeim számát. A célban nem is engedtem, hogy érmet adjanak és meglepődtem, amikor a helyszíni eredményjelzőn fenn volt a nevem. Akkor minek is kell a dugóka? Jól néz ki?
Szóval elkeserítő érzés, hogy ennyi munkával ennyire középkula értékű futásra telt. Eccerűen hervasztó.
De persze engem ezzel nem lehet meghátrálásra kényszeríteni :)))!
Ja, a legjobb!
November óta, napról napra az motivált, hogy majd az Isztrián mi lesz. Hogy így javítok, meg úgy megyek faszán.
Hát nem.
Nem, mert nincs pénz rá. Eccerűen nem fér bele a keretbe, Szarul állunk. Ez van.
De azért vidámság, nem dőlök kardomba.
Jön a tavasz, ficseregnek a madarak.
Lábam ép, szívem szabad :)))!
Szekszárdon voltam ezen a versenyen.
Monnyuk nem igazán értem minek kell nekem ilyenre neveznem, de bízom magamban, hogy amikor megtettem, akkor még tudtam.
Rövid, gyors, saras.
Ebből a rövidet, a gyorsat nem szeretem, a sarat meg utálom.
Az eredménye meg is lett...
Ráadásul sztem megint vmi hiányom van, mert 2-3 hét óta csak hálni jár belém a lélek. A fél család bazi beteg, tehát bennem is lappanghat vmi.
A 31 kiliből kis részletekből összerakva 1 kili lehet értékelhető. A többi robot. Baromira nem ment. Izomzatilag nem volt gond, de mintha egy traktort kellett volna végighúzni a pályán. Érdekes, hogy közben a légzésem szinte nyugalmi volt, nemhogy nem lihegtem, de több helyen azzal szórakoztattam magam, hogy csak az orromon vettem levegőt. Nem tudom itt milyen összefüggés van a teljesítménnyel, de elég érdekes. (Lehet, hogy a szervezetem tudja, hogy nem érdemes lihegni, mert úgy sincs elég haemoglobin ami elszállítsa az oxigént. Kár a strapáért...)
A frissítést jól belőttem. 1dl sűrű izót vittem és a pontokon 1-1 deci vízzel toltam le. Erre a távra pont elég volt. De nem többre...
A tegnapi poszt persze megint bejött.
Üvöltő szpíker, célkapu, medál, babomfasza, de a pontokon nekem kell a vizet kinyitni és tölteni magamnak, mert a pontszemélyzet bratyizgat vkikkel. Szóval egyre többet kell fizetni a nevezésekért, de ezek az összegek a látványra, körítésre, felesleges külsőségekre mennek el. Évről évre a frissítések, jelölések színvonala változatlan, oda nem jut el a pénz...
'Csak hang legyen és fény...'
A legjobb az volt, amikor kb. az 5. kili környékén észrevettem, hogy a kocsiban hagytam a dugókát. Szóval megint gyarapítottam a nem teljesített versenyeim számát. A célban nem is engedtem, hogy érmet adjanak és meglepődtem, amikor a helyszíni eredményjelzőn fenn volt a nevem. Akkor minek is kell a dugóka? Jól néz ki?
Szóval elkeserítő érzés, hogy ennyi munkával ennyire középkula értékű futásra telt. Eccerűen hervasztó.
De persze engem ezzel nem lehet meghátrálásra kényszeríteni :)))!
Ja, a legjobb!
November óta, napról napra az motivált, hogy majd az Isztrián mi lesz. Hogy így javítok, meg úgy megyek faszán.
Hát nem.
Nem, mert nincs pénz rá. Eccerűen nem fér bele a keretbe, Szarul állunk. Ez van.
De azért vidámság, nem dőlök kardomba.
Jön a tavasz, ficseregnek a madarak.
Lábam ép, szívem szabad :)))!
2017. február 24., péntek
Hang legyen és fény
Egyre inkább taszít a versenyek hangulata.
Egyre inkább taszítóvá válik a versenyeket körítő máz.
Ma végre megtaláltam azt, ami ezt érthetővé teszi:
(Gyorsan felejtek.- Ez már volt december 25-én :))) )
Egyre inkább taszítóvá válik a versenyeket körítő máz.
Ma végre megtaláltam azt, ami ezt érthetővé teszi:
2017. február 2., csütörtök
Jeges
Ilyen sem volt még.
Gyakorlatilag tükör sima jégpáncél borít mindent. Még az anyonsózott, autók által koptatott utakra is alig lehet rámenni.
Mára egy kis tipegés maradt, bemelegítés egy jó nyújtáshoz.
Ennyi.
Gyakorlatilag tükör sima jégpáncél borít mindent. Még az anyonsózott, autók által koptatott utakra is alig lehet rámenni.
Mára egy kis tipegés maradt, bemelegítés egy jó nyújtáshoz.
Ennyi.
2017. február 1., szerda
Az igazán fontos...
Mostanában találkoztam ezzel az 'igazán fontos' szöveggel - persze fácsén - egy-egy színjeles félévi bizonyítványról szóló fotó kíséretében.
Én azért sajnálom, hogy ez 'A' fontos valakinek.
Komolyan.
Komolyan 'EZ' 'A' fontos, mértékadó, értékmérő?
Mit mutat és ki állítja ki?
(Most ebbe nem mennék bele, mert messzire mutat, de a lényegen ez sem változtatna.)
Tegyük fel, hogy értékrendünket hűen tükröző, elfogulatlan, gyerekközpontú, ideális iskola, legodaadóbb tanítója állította ki.
Akkor sem.
Akkor is csak adalék ahhoz amit szülőként tapasztalok, érzek, amit apaként látok.
Egészséges? Testileg, lelkileg.
Jókedvű, felszabadult, vidám?
Kerek, egész?
Milyenek a kapcsolatai, vannak-e haverjai?
Számomra ezek számítanak igazán.
Egy bizonyítvány?
Szóra sem érdemes.
Én azért sajnálom, hogy ez 'A' fontos valakinek.
Komolyan.
Komolyan 'EZ' 'A' fontos, mértékadó, értékmérő?
Mit mutat és ki állítja ki?
(Most ebbe nem mennék bele, mert messzire mutat, de a lényegen ez sem változtatna.)
Tegyük fel, hogy értékrendünket hűen tükröző, elfogulatlan, gyerekközpontú, ideális iskola, legodaadóbb tanítója állította ki.
Akkor sem.
Akkor is csak adalék ahhoz amit szülőként tapasztalok, érzek, amit apaként látok.
Egészséges? Testileg, lelkileg.
Jókedvű, felszabadult, vidám?
Kerek, egész?
Milyenek a kapcsolatai, vannak-e haverjai?
Számomra ezek számítanak igazán.
Egy bizonyítvány?
Szóra sem érdemes.
2017. január 13., péntek
Kásahegy
Még szürkeség volt, de már derengett valami világosság az ég alján . Szemerkélt az eső és a zord mínuszok után végre plusz két fok volt. Szép lassan poroszkáltam a néhol havas, néhol jeges, vagy csak vizes úton. Csend volt. Csend volt kívül és belül is. Egy lélek sem járt a Séd partján pedig ilyenkor már pár kutyás kint szokott lenni.
Az jutott eszembe, hogy miképp tudnám én most elmagyarázni valakinek, hogy pont ideális futóidő van. (Persze mindig ideális futóidő van, de most még inkább.)
Aki most ébred és épp kászálódik a puha, meleg ágyból, azzal azért nehezen tudnám megértetni, hogy most nekem nagyon jó. Hogy épp elkapott a flow.
Nem fázom egyáltalán, esőcseppek simogatják az arcom nem a fagyos szél, maga a futás meg nemhogy nehezemre esne, de teljesen erőfeszítés nélkül megy. Úgy érzem, hogy ebben az állapotban a világból ki tudnék szaladni.
Ez persze nem jön magától.
Azt nem mondhatom senkinek, hogy kapjon futócipőt és most, azonnal jöjjön ki velem a latyakba. Mondhatom, csak nem fogja élvezni. Ezért az érzésért meg kellett és meg kell dolgozni. Ennek az az előzménye, hogy pár napja még a mínuszokban is kint voltam, hogy nekifeküdtem a szélnek, hogy nap nap után begyűjtöttem a kiliket. Ahhoz, hogy élményeket kapjunk, át kell rágni magunkat a kásahegyen.
A kásaevés meg nem szívderítő.
Ha ellustálkodjuk, vagy elblicceljük az edzéseket, akkor egy idő után jutalmul új kásahegy vár ránk. Ez az, amit a kezdők és folytonos újrakezdők nem vesznek számításban. Ez a belépő a flow birodalmába.
De belépő az is, hogy időnként bizony kilépünk a komfort zónánkból. Meg kell tapasztalni, meg kell érezni a hideget, a meleget, a fáradtságot, az éhséget és a szomjúságot ahhoz, hogy legyen viszonyítási alapunk. Különben nem érezzük át ezeket a magától értetődő, apró örömöket. Manapság, amikor légkondicionált, vagy épp agyonfűtött környezetben telnek az emberek napjai, amikor folyamatosan kezük ügyében az étel, ital, amikor elképzelhetetlen, hogy kimaradjon egy-egy étkezés annyira ritkán van igazán hiányérzete az embernek, hogy el sem tudja képzelni, hogy valamely szükséglete, igénye ne azonnal teljesüljön. Sokan vannak, akik, ha kilépnek az utcára már csak egy üveg ásványvízzel teszik, mert mi lesz, ha rájuk tör a szomjúság? Jujjj, mi lesz? Komolyan, mitől kell félni? Fűtsük lakásainkat, házainkat nehogy pulcsit, vagy kardigánt kelljen otthon viselni és jajj mi lesz, ha nyáron megizzadunk!
Javaslom mindenkinek a próbát!
Ha túlélik, jöhet a flow...
Az jutott eszembe, hogy miképp tudnám én most elmagyarázni valakinek, hogy pont ideális futóidő van. (Persze mindig ideális futóidő van, de most még inkább.)
Aki most ébred és épp kászálódik a puha, meleg ágyból, azzal azért nehezen tudnám megértetni, hogy most nekem nagyon jó. Hogy épp elkapott a flow.
Nem fázom egyáltalán, esőcseppek simogatják az arcom nem a fagyos szél, maga a futás meg nemhogy nehezemre esne, de teljesen erőfeszítés nélkül megy. Úgy érzem, hogy ebben az állapotban a világból ki tudnék szaladni.
Ez persze nem jön magától.
Azt nem mondhatom senkinek, hogy kapjon futócipőt és most, azonnal jöjjön ki velem a latyakba. Mondhatom, csak nem fogja élvezni. Ezért az érzésért meg kellett és meg kell dolgozni. Ennek az az előzménye, hogy pár napja még a mínuszokban is kint voltam, hogy nekifeküdtem a szélnek, hogy nap nap után begyűjtöttem a kiliket. Ahhoz, hogy élményeket kapjunk, át kell rágni magunkat a kásahegyen.
A kásaevés meg nem szívderítő.
Ha ellustálkodjuk, vagy elblicceljük az edzéseket, akkor egy idő után jutalmul új kásahegy vár ránk. Ez az, amit a kezdők és folytonos újrakezdők nem vesznek számításban. Ez a belépő a flow birodalmába.
De belépő az is, hogy időnként bizony kilépünk a komfort zónánkból. Meg kell tapasztalni, meg kell érezni a hideget, a meleget, a fáradtságot, az éhséget és a szomjúságot ahhoz, hogy legyen viszonyítási alapunk. Különben nem érezzük át ezeket a magától értetődő, apró örömöket. Manapság, amikor légkondicionált, vagy épp agyonfűtött környezetben telnek az emberek napjai, amikor folyamatosan kezük ügyében az étel, ital, amikor elképzelhetetlen, hogy kimaradjon egy-egy étkezés annyira ritkán van igazán hiányérzete az embernek, hogy el sem tudja képzelni, hogy valamely szükséglete, igénye ne azonnal teljesüljön. Sokan vannak, akik, ha kilépnek az utcára már csak egy üveg ásványvízzel teszik, mert mi lesz, ha rájuk tör a szomjúság? Jujjj, mi lesz? Komolyan, mitől kell félni? Fűtsük lakásainkat, házainkat nehogy pulcsit, vagy kardigánt kelljen otthon viselni és jajj mi lesz, ha nyáron megizzadunk!
Javaslom mindenkinek a próbát!
Ha túlélik, jöhet a flow...
2017. január 8., vasárnap
Gyorshalál
No, eddig tartott Fácse béli életem.
Gyorshalál vagy mi.
Az történt, hogy hozzászóltam vmi poszthoz, de mivel nem saját nevemen voltam/vagyok regisztrálva, ezért rögtön kitiltott az egyik admin. Ezt persze úgy, hogy én semmilyen figyelmeztetést nem kaptam, csak egyszerűen repültem, mint az újévi malac, bár az nem repül, de legalább képzavarnak jó. Még szerencse, hogy egy másik, ismerős adminon keresztül ezt megtudtam. Visszavesznek, de akkor befogom a pofám és a sarokban meghúzom magam.
Köszi, de nem.
Hisz értem én. Vkinek van egy saját homokozója, ott rögtön királyleányt kell játszani, mert hát máshol hol? Tegye, essen neki jól (komolyan és szívből), de ehhez ne én legyek a töltelék.
Lehetne érvelni, hogy sztem ez miért furcsa és dölyfös és alpári, de nem tudom, akarom, bírom magam rászánni egy parttalan vitára. Ez az ő felségvizük, ők hozzák a játékszabályokat, eszem, vagy nem eszem.
Köszönöm, nem.
Pont ez történ pár éve, amikor egy szakmai fórumon volt vmi eldöntendő kérdés. Javasoltam, hogy legyen erről körkérdés, hogy minél többünk véleménye elhangozhasson. A fórum tulaja rögtön kioktatott, hogy ez az ő oldala és majd ő eldönti, hogy kiket kérdez meg (hogy aztán a szakma széles rétegeit képviselve lépjen fel...). Azóta több újságcikkben láttam már emberünket, a demokrácia és nyilvánosság szakmai apostolaként megszólalni...
Erről e nevezősdiről is rég írtam volna. Nem mindegy, hogy Nagy Lucifer, vagy cukorfalat, vagy akárki néven írok? Nick név nem jó. Mér? Akkor Nagy Józsiként regisztrálok, akkor jó? Tudod ki van mögötte? Nem. Akkor nem mindegy. Az -athosz- mögötti személyt páran ismerik, de Margitot ki? A legviccesebb az, hogy az engem kizáró admint nick néven említi a másik admin :))). Most kérdezzem meg ki az a Biga? Tökömtudja. Bíró Gábor? Bihari Gabriella? Nemmindegy...
Ez az egész sztori igazán jó apropó, hogy végre megszüljek egy posztot, mert persze napok óta készülök, de fejben annyira szépen megírom, hogy ezáltal a kivitelezéshez szükséges plusz löket már el is száll.
Nagyon jó kis idézetet találtam az ünnepek alatt elolvasott 'Ne bántsátok a feketerigót!'-ban:
Gyorshalál vagy mi.
Az történt, hogy hozzászóltam vmi poszthoz, de mivel nem saját nevemen voltam/vagyok regisztrálva, ezért rögtön kitiltott az egyik admin. Ezt persze úgy, hogy én semmilyen figyelmeztetést nem kaptam, csak egyszerűen repültem, mint az újévi malac, bár az nem repül, de legalább képzavarnak jó. Még szerencse, hogy egy másik, ismerős adminon keresztül ezt megtudtam. Visszavesznek, de akkor befogom a pofám és a sarokban meghúzom magam.
Köszi, de nem.
Hisz értem én. Vkinek van egy saját homokozója, ott rögtön királyleányt kell játszani, mert hát máshol hol? Tegye, essen neki jól (komolyan és szívből), de ehhez ne én legyek a töltelék.
Lehetne érvelni, hogy sztem ez miért furcsa és dölyfös és alpári, de nem tudom, akarom, bírom magam rászánni egy parttalan vitára. Ez az ő felségvizük, ők hozzák a játékszabályokat, eszem, vagy nem eszem.
Köszönöm, nem.
Pont ez történ pár éve, amikor egy szakmai fórumon volt vmi eldöntendő kérdés. Javasoltam, hogy legyen erről körkérdés, hogy minél többünk véleménye elhangozhasson. A fórum tulaja rögtön kioktatott, hogy ez az ő oldala és majd ő eldönti, hogy kiket kérdez meg (hogy aztán a szakma széles rétegeit képviselve lépjen fel...). Azóta több újságcikkben láttam már emberünket, a demokrácia és nyilvánosság szakmai apostolaként megszólalni...
Erről e nevezősdiről is rég írtam volna. Nem mindegy, hogy Nagy Lucifer, vagy cukorfalat, vagy akárki néven írok? Nick név nem jó. Mér? Akkor Nagy Józsiként regisztrálok, akkor jó? Tudod ki van mögötte? Nem. Akkor nem mindegy. Az -athosz- mögötti személyt páran ismerik, de Margitot ki? A legviccesebb az, hogy az engem kizáró admint nick néven említi a másik admin :))). Most kérdezzem meg ki az a Biga? Tökömtudja. Bíró Gábor? Bihari Gabriella? Nemmindegy...
Ez az egész sztori igazán jó apropó, hogy végre megszüljek egy posztot, mert persze napok óta készülök, de fejben annyira szépen megírom, hogy ezáltal a kivitelezéshez szükséges plusz löket már el is száll.
Nagyon jó kis idézetet találtam az ünnepek alatt elolvasott 'Ne bántsátok a feketerigót!'-ban:
'Megvolt a maga véleménye a dolgokról, ami talán nagyban eltért az én véleményemtől, de ... Fiam, mondtam, hogy ha nem veszíted el a fejedet, akkor is átküldtelek volna Mrs. Dubose-hoz, hogy felolvass neki. Azt akartam, hogy megláss benne valami... hogy lásd, milyen is a valódi bátorság, mielőtt még azt hinnéd, az a bátorság, ha egy férfi fegyvert fog a kezébe. Az igazi bátorság az, ha már akkor tudod, hogy veszítettél, mielőtt belekezdenél a harcba, de mégsem hátrálsz meg. Az ember csak ritkán győzhet, de néha előfordul ilyesmi; és Mrs. Dubose a maga nem egészen ötven kilójával igenis győzelmet aratott. Az ő nézőpontja szerint úgy halt meg, hogy senkitől és semmitől nem függött... Ő volt a legbátrabb ember, akit valaha ismertem.' (Harper Lee Ne bántsátok a feketerigót!)
Újra fény gyúlt, vmi árnyékos sarokban :)).
Rengeteg olyan történetet, cselekedetet tudnék felidézni az életemből, ami nem szólt másról, csak erről.
Nem függeni senkitől, semmitől.
Egész nüansznyi, profán dolgokban is megmutatkozik ez és persze nem igazán tudatos, csak most, hogy ilyen szépen nyomtatásban láttam, már teljesen magától értetődő.
Emlékszem egy időben csak azért nem ittam kávét, mert annyira szokásommá vált, hogy azt vettem észre, hogy hiányzik. Ne má'! Nehogy már én is olyan kávéfüggő zombi legyek, aki mozdulni nem tud a reggeli feketéje nélkül. És nem ittam. És néha most is tartok szünetet, mert az az érzésem néha, hogy már nem olyan ünnep, nem olyan unikális szertartás, csak megszokásból iszom.
Vagy eszembe jut amikor nagybátyámnál dolgoztam. (Soha annyi pénzt nem fogok keresni.) Nem kivételeztek velem, ott sztem mindenkinek jó dolga volt. Csak épp nem a maga ura voltam, hanem függtem valami számomra kontrolálhatatlantól, valami homályos szabályok mentén működő gépezettől. Gyorsan el is futottam. (Már akkor is futottam ugye...)
Egyébként is jó a könyv, de ez a része számomra telitalálat.
Most meg a hét (7!!! atyaég) évvel ezelőtti, első bejegyzés jut eszembe.
Nem is tudom mikor ettem ilyet.
Ma.
Most!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)